Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Fiatalok nélkül nincs ellenzéki politika

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az ellenzéki politika sikere dióhéjban azon múlik, hogy találnak-e mind a 106 választókerületben olyan konszenzusos, a pártok által széthúzástól, veszekedésektől mentesen támogatott jelölteket, akik hiteles karakterként, nem pedig az elmúlt harminc év elitjének kitermeltjeként tudnak fellépni. A recept amennyire egyértelmű, annyira nehéz: nem lehet elfelejteni, hogy egy olyan politikai környezetben kell majd jórészt új és fiatal arcokra támaszkodni, ahol egyrészt még mindig Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc képviseli a pólus egyik és másik végét, másrészt pedig egymással sosem találkozó narratívák és szekértáborok hülyítik a választót.

Győrben megmutatkozott, hogy a tévhit ellenére, miszerint a kiélezett, két részre szakadt közéletben a jelöltek személye eltörpül a pártlogóétól, mégsem mindegy, hogy egy civil, független emberről van szó (lásd október 13. eredményei), vagy egy hirtelen kiválasztott önkormányzati képviselőről. 

Gyakran dobálóznak ezzel a fogalommal, de a jelenleg regnáló ellenzéki pártvezetőknek és a vezetői körök tagjainak történelmi felelősségük van abban, hogy a múlt ismert példáit és szokásait megtagadva ne a saját politikai-gazdasági köreiknek juttassanak pozíciókat, hiszen ennyi erővel akár a Fideszre is lehet szavazni, hanem kezdjék el a rendszerváltást és nyissanak teret a fiatalság számára.

„A fiatalok tapasztalatlanok!

Sok esetben ez a kritika éri a Z-generációt, ami igaz, hiszen milyen lehet egy fiatal, ha nem tapasztalatlan és milyen egy idős, ha nem tapasztalt, de mégis megmosolyogtató ez a vád egy olyan országban, ahol a tapasztalat a politikában egyet jelent azzal, hogy az ember tudja, mekkora értéke van egy Nokiás doboznak, hogy kell potom pénzekért telket/ingatlant/bármit szerezni, milyen stratégiával kell egy komplett szavazótáborhoz dezinformációkat eljuttatni, stb… Akik költségvetést hamisítottak, akik a fővárosi parkolási rendszerből szedték meg magukat, akik a rendszerváltás óta mást sem csináltak, csak a zavarosban halásztak, ők igazán tapasztaltnak mondhatók. Az aggály akkor fog érni valamit, ha ugyanez a generáció évtizedekkel később visszanézve ugyanolyan „tapasztalt” lesz, ami remélhetőleg nem történik meg. 

Két év nagyon hosszú idő, hónapok alatt esnek szét hosszú ideje felépített emberek és zuhannak a mélybe pártok, majd támadnak fel, de egyelőre az körvonalazódik az ellenzéki választók pártpreferenciái alapján, hogy a DK és a Momentum lesz a két meghatározó párt a 2022-es választásokon. Ez egyúttal azt az érdekes helyzetet is magában hordozza, hogy az egyik részről ott van a többségében idősek által támogatott, Gyurcsány által vezérelt Demokratikus Koalíció, a másik részről pedig a sokat emlegetett új arcok.

Ahhoz, hogy az ember lásson néhány háborús életképet a két nemzedék összetűzéseiből, elég csak egy buszmegálló mellett elsétálnia vagy metróznia egyet, így kérdéses, hogy a DK és a Momentum vezető szerepük megerősödésével el tudja-e kerülni az egymással szembeni generációs ellentét kiéleződését, aminek elkerüléséért Gyurcsány Ferenc látszólagos kísérleteket szokott tenni a fiatalokat megszólító kampányával, de gyanítható, hogy ez a nagy népszerűség jobban kamatoztatja majd magát „Feri” Facebook- vagy Instagram-oldalán, mint a szavazófülkékben. 

A mindösszesen 26 éves Plachi Attilát október 13-án Kóspallag polgármesterévé választották, nyitott, modern és zöld gondolkodásmódja garanciának tűnik a település felvirágoztatására. Az MSZP a ’18-as választások előtt az ellenzék számára nyerhetetlen körzetben az akkor 19 éves autóversenyző Tóth Norbertet állította frontvonalba, és Tóth tisztességesen helyt is állt. Donáth Anna 32, Cseh Katalin 31 éves és mindketten kiváló EP-képviselők. Tenni kell azért, hogy az említett példák 2022-re ne ritkán feltűnő kivételek, hanem természetes dolgok legyenek.

Hogy miért érdemes bevonni vezetői szinten a fiatalokat a politikába? Legfőképp azért, mert ugyanúgy, ahogy mindenki más az országban, úgy a fiatal generáció is szeretne érdekképviseletet tudni maga mögött az országgyűlésben. Ha pedig ez megvalósul, azzal egy színesebb, erőteljesebb és friss vonulatot lehet adni a közéletnek és az egész országnak.

Amíg a Fidesz részéről nyilvánvaló, hogy többségében a jól ismert, hatszor megbukott és hatszor újra elővett kádereit fogja alkalmazni, addig az ellenzéknek ott van a lehetőség a kezében, hogy az összefogás jegyében tényleges megújulást hajtson végre.

Fazekas Adrián

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.