Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ne csináld!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerintem sokan mondtuk ezt vagy valami ehhez hasonlót a gyerekeinknek, amikor – mondjuk – a tesójukat akarták belefullasztani a fürdőkádba, bicskával körmöt vágni, madarak tollát vagy bogarak lábát kitépni. Mert azt gondoltuk, meg kell tanítani a kölyköt alapvető szabályokra, amelyekhez tartania kell magát, ha már volt olyan szerencséje, hogy az evolúció csúcsaként számon tartott faj, vagyis az emberiség tagja.

Nem mindig használt ez a kérés nálam, gondolom, más családokban sem működött általában feltétel nélkül. De az ember próbálkozik, leginkább jóakarattal eltelve, megóvni akit lehet a hülyeségtől.

Varjú László parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését tavaly októberben szavazta meg kétharmaddal az Országgyűlés. Ő  nem a FIDESZ képviselője, gondolom, szinte mindegy volt a nagyon nagy felhatalmazással urizálóknak, hogy melyik ellenzéki párt tagjáról van szó – vagy mégsem? Szinte mindegy, mert már ez az ügy is olyan méltatlan volt, hogy csak a parancs működhetett. „kigolyózni, azonnal.”

Sikerült, mint ahogy minden megvalósul, amit a pártállamkormány elmebeteg főnöke megálmodik, hallucinál, kitalál.

Innen egyenesen vezetett az út ahhoz – bár sokan kételkedtek benne – hogy a napokban rabosították Varjú Lászlót, garázdaság miatt. Gondolom, sokan látták a videót, amelyiken látszik a vandálkodása amiért lecsukták, de nem lehet elégszer idézni.

Teljesen „egyértelműen” ő a garázda, ő okozott súlyos testi sértést – miközben NÉGY kigyúrt NER-katona teperi le a földre.

Lehetnél Te is, én is, a nagymamád vagy  a testvéred, a sógornőd.  A lényeg az, hogy fogd be a szád, ne kérdezz, ne akard tudni az igazságot, fogadd el az ocsmány NER-rendszer agymosását és párhuzamos valóságát. Amelyben már nem csak az ország vezetői élnek, hanem az a sok millió becsapott ember is, akik valószínűleg tapsikoltak örömükben a rabosítás hírének hallatán.

Fontos az is, kivel és hogyan történt az eset. Varjú úr helyében én azonnal nemzetközi szervezetekhez fordulnék – mert sehol máshol nem látok lehetőséget arra, hogy ez a minősíthetetlen, minden emberi jogot és méltóságot sértő intézkedés visszhangot kapjon. Úgy láttam, majd 150 ember tiktakozott élőben a rabosítás ellen, és néhány párt is.

Igen, ez kevésbé fontos, mint az internet-adó volt pár éve. Az utóbbi a sok közül az egyetlen „méltó” NER-ötlet volt, amelynek sikerült olyan szinten kiváltania a közfelháborodást, hogy öröm volt nézni – mint ahogy azt is, milyen gyorsan tűnt el a javaslat a kukában.

Nekem is nagyon fájna, ha olyan korlátozásokat vezetnének be az életemben a világháló felhasználásával kapcsolatban, mint például Kínában vagy az oroszoknál.

De ez a rabosítás… nap mint nap leírjuk, sokszor, hogy ennél már nincs lejjebb, és mégis mindig van. A különbség az, hogy miközben a szellemi mocsárral kapcsolatban használjuk ezeket a szavakat, a hatalom tettei bedarálnak mindent. Az ellenállásra való készséget, a felháborodást, a bátorságot, a tettre való készséget. Ha úgy folytatjuk, hogy erre is csak megvonjuk a vállunkat a kényelmes fotelünkben ülve… Ha úgy folytatjuk, hogy ez sem veri ki a biztosítékot – még egyszer hangsúlyozom, nem a személy a lényeg, bár nagyon fontos – akkor nem tudom, létezik-e egyáltalán valamilyen pofán csapás, ami az utolsó cseppet jelentené a pohárban.

Az én poharam már régen túlcsordult, és nem akarok beletörődni abba, hogy csak az enyém.

Ne csináld, hatalom. Provokálsz, régóta, sok mindenkit. Az igazságtalanságaiddal, a hazugságaiddal, a nagyképű agresszív bunkóságaiddal. A lopásaiddal, a fél világ átverésével, a popsid riszálásával – hol az EU, hol Kína, hol Putyin, hol a kipcsakok és egyéb csatolt fájl-ok felé. Ahonnan több pénz látszik, arra fordulsz éppen abban a pillanatban – és semmi perc alatt elárulod a tegnapi szövetségesedet, ha nagyobb összegecske virít mástól.

Ne csináld, mert ennyire  mégsem vagyunk hülyék. Rossz véged lesz, mint minden hozzád hasonló elődödnek. És nem érted aggódom, hatalom, hanem azért a sok millió emberért, akiknek az életét semmibe veszed. Tőlem már nem vehetsz el semmit – mi viszont mindenedtől megfoszthatunk. Úgy legyen. Minél előbb.