Hamarosan lejár a határidő: szülőként január 31-ig adhatunk be kérelmet az Oktatási Hivatalnak a további egy év óvodai nevelés érdekében. Fontos döntés ez, hiszen az éretlenül iskolába kerülő gyermekek éveken keresztül folyamatos kudarcélménynek lesznek kitéve, mivel az iskolai körülmények többnyire nem alkalmasak a differenciálásra, így az oktatás minősége nemcsak számukra, hanem a többi gyermek számára is romlik. A kormányzat mégsem adott megfelelő tájékoztatást a szülőknek az idén életbe lépett új szabályozásról: nem volt senki, aki személyesen felelősséget vállalt volna a döntésért és hihető indoklást adott volna a szülőknek az új törvények szükségességéről. A Szülői Hang Közösség felmérést készít a hivatali kérvényt beadó szülők köz ött, miután a szülők megkapják az Oktatási Hivatal határozatát; az eddigi 461 szülői visszajelzés alapján az érintettek 94%-a úgy véli, a kormányzat nem tájékoztatta megfelelően a szülőket a kérelmek elbírálásának szempontjairól (csupán 2% szerint volt a tájékoztatás megfelelő, 4% nem tudott dönteni).
Az állami tájékoztatás pusztán a hivatali kérelmezés bürokratikus részleteire szorítkozott, holott a gyermekek számára az lett volna a legfontosabb, hogy a szülők tudatossá váljanak az iskolaérettség összetett kérdéskörében, és megértsék, milyen jelek, tulajdonságok alapján lenne indokolt, hogy a gyermek még egy évet az óvodában töltsön. A kormány elvette az óvodák felelősségét az iskolaérettség megítélésében, és a szülők felelősségévé tette a kérvényezést, ám mindehhez nem adott pedagógiai segítséget. Az iskolaérettséghez nem elég, hogy a gyermek kész legyen számolni és írni tanulni; fontos a kitartó figyelem képessége és a monotóniatűrés, a fejlett beszéd és beszédértés, az érzelmi kiegyensúlyozottság, az alkalmazkodóképesség, a kifejlett mozgáskoordináció és még sok más készség is. Teljesen természetes, hogy a gyermekek képességei eltérő tempóban fejlődnek, így félrevezető az a kormány által sugallt kép, ami szakemberek által igazolandó kóros állapotnak láttatja a lassabban fejlődő gyermekek helyzetét.
A kérdésben keletkezett állami tájékoztatási vákuumot a Szülői Hang Közösség szakmai segédlete igyekszik enyhíteni, de így is félő, hogy nagyon sok szülő azért fog lemaradni a kérvényezés határidejéről, mert nem méri fel a kérdés jelentőségét. Az óvodák egy része áldozatos munkával segít a szülőknek az egyénre szabott tájékoztatásban, de ez sajnos nem általános. Különösen a hátrányos helyzetű családok esetén teremtett hatalmas esélyegyenlőséget a szülők nem megfelelő tájékoztatása, akik külön segítség nélkül aligha tudnak élni az online kérvényezés lehetőségével. Az esélyegyenlőséget tovább fokozza az, hogy szülői visszajelzések alapján egyes óvodákban felsőbb utasításra nem hajlandóak írásos véleményt kiadni a gyermek iskolaérettségéről annak ellenére, hogy a kormányzati tájékoztatás kifejezetten említi, hogy más dokumentumok mellett ezeket is figyelembe veszik a kérvények elbírálásánál.
A Szülői Hang Közösség az érintett szülők bevonásával nyilvános adatbázist épít az Oktatási Hivatal döntéseiről; az adatbázis azonnal lekérdezhető. Az eddigi 461 szülői visszajelzés alapján az esetek kisebb részét fogadja el (30%) saját hatáskörben a hivatal, nagy többségében (68%) szakszolgálati felülvizsgálatot kérnek, és kevés (2%) esetben további vizsgálat nélkül elutasítják a szülői kérést. Az Oktatási Hivatal maga ismeri el ezzel az eljárás értelmetlenségét, hiszen az esetek jelentős többségében nem tud saját hatáskörben dönteni a szülői kérelemről (a szülők természetesen maguk is el tudnának menni a szakszolgálatokra, ha erre lenne módjuk).
Az elutasítások egy része abból fakad, hogy az új törvény szakmai egyeztetés és indoklás nélkül megszüntette az SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyermekek lehetőségét arra, hogy a szakértői bizottság javaslata mellett 1+1 évet maradjanak még az óvodában, holott számukra létfontosságú lenne a rugalmasság; a leginkább segítségre szorulók kedvezményeinek megszüntetése valamennyiünk közös szégyene.
Miközben bízunk abban, hogy idén a szülői kérelmek nagy többségét az esetleges szakszolgálati felülvizsgálat után végül méltányolják, az elutasítások jelenlegi alacsony száma korántsem jelent megnyugvást. A szülők és óvodák jogának elvételét nem helyettesíti a hatalmi kegy, hiszen a nyilvános kritériumok hiánya állandó szülői bizonytalanságot teremt, ami elkerülhetetlenül érzékelhető a gyermekek számára is. Felbecsülhetetlen pedagógiai kárt okoz, hogy az óvodák sok esetben még azt sem tudják megmondani, hogy ha az érintett gyermek középső csoportos, akkor egyből iskolába kell-e mennie, szülőként pedig méltatlan, hogy hosszú hónapokon keresztül nem tudunk gyermekeinknek felelős választ adni arra az alapvető kérdésre, hogy mikor kezdik az iskolát. Tovább őrlik a gyermekek és szüleik idegeit azzal, hogy az Oktatási Hivatal levele nem közérthető; a szakszolgálati vizsgálatot követően pedig a szülők nem kapnak írásbeli tájékoztatást az elvégzett vizsgálatok eredményéről miközben a szülőket arról tájékoztatják, hogy ezen vizsgálat eredményét az Oktatási Hivatal jogosult lehet felülbírálni. Az érintett gyerekek sem tudják, hogy a következő tanévben óvodások lesznek-e, vagy iskolások, a folyamatos bizonytalanság pedig zavart okozhat számukra.
A szülők egyértelmű ítéletet mondtak az új rendszerről: az új kérvényezési procedúrában érintett szülők 98%-a szerint a korábbi rendszer – melyben a szülő és az óvoda közösen döntött az iskolaérettségről – jobb volt, 2% nem tudott dönteni, 0% azon szülők aránya, akik szerint a kormány által bevezetett Oktatási Hivatali döntés lenne a jó megoldás. Félő, hogy az új rendszerben az Oktatási Hivatal bevonása alkalmas lesz arra, hogy a helyi szűkös óvodai férőhelyek függvényében erőltesse a gyermekeket iskolába, ahogy évről évre nő az óvodapedagógushiány.
Szülőként jogiank visszaszerzéséért küzdünk! Kérjük, hogy az érintett szülők, amennyiben gyermekük számára pedagógiailag indokolt, január 31-ig éljenek a kérvényezés lehetőségével, hiszen a határidő után – még ha a szülő el is jutna a szakszolgálatra pl. BTMN gyanúval, – a szakszolgálat már nem adhat szakvéleményt a gyermek iskolaéretlenségéről akkor sem, ha ez szakmailag indokolt lenne, ami álláspontunk szerint alaptörvény-ellenes. A kérelem megírásában és a hatósági procedúra stresszének elviselésében segít közösségi csoportunk, ahol egymást támogatva közösen keressük a megoldásokat gyermekeink érdekében.
A Szülői Hang Közösség az elsők között tiltakozott az új törvények ellen. A törvénymódosítás parlamenti vitája után felolvasott és a kötelező hat éves beiskolázásra is kitérő állásfoglalásunkhoz több mint 40 szervezet csatlakozott. Kérdéseinket, problémáinkat részletesen jeleztük a minisztériumnak. Korábbi videóüzenetünkben a szülők személyesen fordultak a miniszterhez a törvény visszavonását kérve. Közösségünk online akciót indított, melyben a szülők saját magukról készült fényképekkel demonstrálják kiállásukat, és rövid személyes üzenetet mutatnak fel arról, miért tartják a törvényt elfogadhatatlannak. Álláspontunkat a Miniszterelnökségnek is kifejtettük. Az Oktatási Hivatalba benyújtandó kérvények szülői indoklásának megírásához segédletet készítettünk, melyben az alapos szakmai indokláshoz nyújtunk segítséget. Segíthet a kérelmek megírásában a többi szülő tapasztalata is, melyet nyilvános adatbázisunkban tettünk közzé.
Vonják vissza a kötelező hat éves beiskoláztatásról szóló törvényt, és kezdődjön az oktatás valamennyi kérdéséről érdemi szakmai, társadalmi párbeszéd!
Szülői Hang Közösség
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.