Február 21,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kint is vagyunk, bent is vagyunk, vajon boldogok vagyunk?

Plagizáltam a Locomotiv GT egyik zenéjének szövegét, remélem, megbocsátják.

„Megszavazta az Európai Parlament: romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon és Lengyelországban…a hetes cikk alapján megindított eljárási ügy kapcsán”.

Hát jó reggelt, szép napot, jó szavazást, kedves Európai Parlament!

Lengyelországról nem szólok. Sem annak az országnak a vezetőiről, az ő módszereikről, sem a buszokkal Magyarországra szállított, x összegért Orbánnak tapsikolókról, sem arról, romlott-e arrafelé a jogállamiság helyzete. Sok információ elérhető ezzel kapcsolatban, sok mindennek nap mint nap szemtanúja vagyok – mégsem érzem azt, hogy bele kellene szólnom a lengyelek életébe.

A magyar helyzetet viszont a bőrömön érzem, mert ahhoz az országhoz tartozom. Papíron, családilag, felmenőileg, még ha másutt élek is.

Nem először tapasztalom azt a tudathasadást, amit most. Az örömöt, amiért az Európai Unióhoz tartozom, mint magyar állampolgár, és a mélységes csalódást, amikor megszületnek bizonyos uniós határozatok.

A lassúság, az alkudozások, a mit adsz miért cserébe, ha… amikor fontos dolgokról van szó. Ügyekben, amelyek nem tűrnek halasztást a konkrét helyzetben. Amelyeket elmismásolnak azzal, hogy majd kivizsgáljuk, majd bizottságot hozunk létre. Majd kirendelünk egy biztost. Majd meghozzuk a szükséges törvényeket vagy intézkedéseket. Majd egyszer. Amikor a brexit katasztrófát már tudjuk kezelni, amikor a görög, olasz, spanyol gazdasági és politikai krízisre megtalálunk valami látszatmegoldást. Majd amikor túl leszünk azon, hogy majdnem beledöglenek a munkájukba azok, akiknek a napi feladata a katasztrófa elhárítása. Legyen szó erdőtüzekről Portugáliában, város gyújtogatásról Párizsban, a Földközi-tengerbe fulladt menekültekről. (A legutóbbi, még nem teljes 2019-es adat ezzel kapcsolatban 3598 ember: csak akikről a közvetlen velük utazók jelentést tettek. Szakmai ártalom, hogy ezt ide írtam. Nekem nem mellékes.)

A Sargentini jelentés hatalmas többség által (448/197) történt elfogadása után indult el a hetes cikkely szerinti eljárás Magyarországgal szemben. 2018 szeptemberében. Azóta eltelt majdnem másfél év. A jelentésnek önmagában elég kellett volna lennie ahhoz, hogy azonnal felfügessze Brüsszel a Magyarországnak juttatott támogatásokat.

Nem így történt, továbbra is hív le pénzeket a közös kasszából a magyar kormány, egyes információk szerint majdnem négy év alatt elköltöttek hét évre szánt uniós pénzeket.

A mammut, vagyis Brüsszel (a magyar kormány szerint a főellenség, amely csak pénzcsapnak kell, egyébként semmihez semmi köze) azzal válaszolt másfél év után, hogy bevallotta: legyecske, csipkeded a fenekemet, nem szép dolog ez tőled. Na, majd most rászerelek a farkamra egy légycsapót. A javaslat szerint a jövőben az uniós pénzek felhasználását a jogállam tiszteletben tartásához kellene kötni.

Hatalmas, nagyszerű lépés. Pont akkora, mint a felcsúti kis(vagy nagy?)vasút. Nesze semmi, fogd meg jól. Másfél év kutakodó, tényfeltáró munka eredménye, adatok és intézkedések tüzetes vizsgálata után erre sikerült jutni.

Romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon.

Próbálom értelmezni ezt az állítást, de nem sikerül. Az én meglátásom szerint nem romlott, hanem ma már nem létezik a jogállamiság Magyarországon. Vagy legfeljebb nyomokban létezik.

Segítségül utánanéztem, mit is jelent a jogállamiság, a lényeget idézem: „a legáltalánosabb értelemben a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti”. Továbbá „Magyarország Alaptörvénye szerint Magyarország független, demokratikus jogállam.”

Vagyis, ha jól értem, a közhatalomnak, azaz a kormánynak és az államnak a jog alá kell rendelnie magát. Annak a jognak, amit ma az Alaptörvénynek nevezett valami rögzít (nem mellesleg az alaptövény szó Franco tábornok találmánya). A mai magyar alaptörvény eredeti tákolmányát a kétharmados Fidesz szavazta meg 2012-ben. Azóta is toldják-foldják a törvényeket. Hetente, ha kell. Időnként ritkábban – attól függ, melyik érdek- vagy baráti csoportnak az aktuális igényét kell védeni, jogilag és jogállamilag.

Kedves Európai Unió! Azt kell mondanom, legyenek szívesek az alapoknál kezdeni. Csak tünet az, hogy a média 80 százaléka a kormányállampárt kezében van. Csak tünet az, hogy a Legfőbb Ügyészség vezetőjét 2019-ben újabb 9 évre nevezték ki. Csak tünet az, hogy Handó Tünde, aki 2012 óta az Országos Bírósági Hivatal elnöke volt, hét évvel a kinevezése után elérte, hogy az Országos Bírói Tanács kitüntetőleg indítványozza a  tisztségétől való megfosztását. Megkapta azt a jogot, hogy egy személyben kijelölheti az eljáró bíróságot, egy személyben gyakorolhatja az összes bírósági kinevezési, áthelyezési, leváltási és irányítási jogkört is. Visszaélt a pozíciójával, de alkotmánybíróként folytathatja. Csak tünet az, hogy szinte semmi esélye nincs egy, a kormány politikájával szóban vagy írásba egyet nem értő magyarnak vagy szervezetnek arra, hogy megvédhesse az álláspontját.

A 2010-ben és az azóta lezajlott választások szinte mindegyikével kapcsolatban jegyzőkönyvek készültek arról, hogy a hivatalos eredmények kétségesek.  Csalások, hamisítások, szavazók utaztatása külföldről és belföldről, halott emberek szavazatai. A dokumentumokat vagy eltüntették, vagy meghamisították, a panaszokat egyszerűen lesöpörték az asztalról. Mindig nagyon nagy felhatalmazást kaptak a ma hatalmon lévők, sokszor bizonyítható csalással – és azóta is visszaélnek azzal, amit összehazudtak.

És akkor a számomra egyik utolsó reménynek tekintett uniós parlament Magyarország lakosságának évtizedes jogi sárba tiprása kapcsán megállapítja, hogy a helyzet romlott.

Nem, hölgyeim, és uraim. Nem romlott. Ma már nincs jogállamiság Magyarországon. Talán újabb másfél év kell ahhoz, hogy valaki a sokkal fontosabb uniós ügyek között felfigyeljen arra – van egy csöppnyi állam, amely le van tarolva Orbán-családilag, Fidesz-hazugságilag, napi átverésileg. Széthazudott múlt, meghamisított jelen és elcsalt jövő. Ez van abban az országban, amellyel kapcsolatban úgy látja most az Európai Parlament, hogy valami bűzlik. Hogy a társadalmi közlekedési lámpa Magyarországon átváltott sárgára. Az időjárásjelentések szerint ez a szín a közelgő a katasztrófa előjele.

Ezt azzal elintézni, hogy romlott a helyzet, pont akkora felelőtlenség, mint nem küldeni mentőcsónakot fuldoklóknak. Szakmai ártalom, hogy mindig a napi gyakorlatomból veszem a példákat, de azt gondolom, elsősorban mindig a tapasztalat taníthat meg az életre és annak kihívásaira.

Igen, tudom, most elkövettem azt a hibát, amivel én magam sem értek egyet: belerondítottam egy támogató tenyérbe. Ami az Európai Unió, mint intézmény. Nem tudom nem kritizálni azt, hogy sokadik éve eltűrnek egy kis diktátort, aki gyakorlatilag semmilyen uniós törvényt nem tart be. És amikor mégis eljutnak odáig, hogy valamit tenni kellene ellene, annyit tudnak megszülni, hogy „romlott a helyzet”.

Nagyszerűen édeskevés. Újabb csalásra, lopásra, hatalmi visszaélésekre lehetőséget adó éveket biztosít egy olyan ország vezetőinek számára, akiknek ma már semmi közük az európai értékekhez.

Van sejtésem arról, milyen nehéz egyezségre jutni fontos uniós kérdésekben. Évek óta tapasztalom a saját mindennapjaimban, milyen bonyolult megoldani egy-egy krízishelyzetet.

Magyarország mai kormánya egy ketyegő bomba az EU külterületén, de elvileg azon belül. Az ilyet csak hatástalanítással lehet megóvni attól, hogy tovább terjessze a vírusát, betegségét, pusztító hatását.

Nem kevés fizetést kapnak  az Európai Parlament képviselői, mind a 751 tagja. Dolgozzanak meg érte, legyenek szívesek. És ne azzal áltassanak, hogy tulajdonképpen csak romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.