December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Állami kereszt 1. Szigorúan ellenőrzött petesejtek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Valami van a magyar katolikus levegőben. Készülnek a nagy showra: szeptemberben Budapesten rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A reklám szerint: Találkozhatsz Jézussal! De csak, ha beférsz a Puskás arénába, mert ott lesz a nagy össznépi ima. Állítólag rengeteg gyerek közösen elsőáldozik majd a gyepen. Koncerttel készül Ákos is, sőt besegít a találkozó himnuszának megalkotásába. Újabb himnusz születőben, már majd a kocsmákban is himnuszt énekelnek a Vörös bort ittam az éjjel helyett.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is beszólt, mert a találkozó óriási jelentőséggel bír:

„Bemutatkozás a világ előtt és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is”.

Konkrétan a civil világ képviselőjeként ez engem egyáltalán nem hat meg, még konkrétabban, hidegen hagy, mint Mari néni a füstölt csülköt a jeges ablakban. Az pedig egyenesen felháborít, hogy közpénzből az állam már 25 milliárd forintot perkált le a találkozóra. Vajon, miért nem a katolikus egyház fizeti a dzsemborit, ha olyan fontos neki találkozni Jézussal? És ha eddig még nem volt elég pártunk és kormányunk összeölelkezése az egyházzal, meglátják, ezután még jobban elszabadul a pokol, vagy a menny, ki a franc tudja.

Eszemben van Orbán sajtótájékoztatója, de csak most esett le a tantusz. Amikor a meddőségi centrumokról is beszélt. Ami magában nem is lenne olyan rossz, ingyenessé tenni a meddőség kezelését, a gyógyszereket. De… Ha figyelték, indokként először azt mondta el, miért döntött így a kormány. Az egyik ok bioetikai kérdés: fontos, hogy mi történik a megtermékenyített, de fel nem használt petesejtekkel.

„Mi egy életvédő kormány vagyunk, szeretnénk tudni, hogy ezekben a kérdésekben mi történik” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy akkor lát világosan a kormány, és akkor tud bioetikai szempontból is felelősséget vállalni, ha teljes rálátása van a programra.

Itt van a kutya elásva, nagyon rafinált a miniszterelnök. Az állam ellenőrizni akarja a megtermékenyített petesejt útját. Ugyan miért? Talán az övék? A kormányé? A Fideszé? Dehogy, de kellett az egyháznak is valami biztatót mondani. Azt sem nehéz kitalálni, hogy miért. Pontosan az abortusz vita miatt is: hogy már az első perctől emberi élet-e a petesejt. Veres András győri püspököt idézném, aki minden porcikájával tiltakozik a mesterséges megtermékenyítés ellen.

Veres: A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára

– Ha a törvényileg szabályoznák a lombikbébiprogramot, ha minden létrehozott embriót beültetnének és egyetlenegyet sem pusztítanának el, elfogadhatónak tartaná a beavatkozást?
– A Katolikus Egyház egyértelműen az élet védelme mellett teszi le a voksát, ahogy azt a mai orvostudomány tartja, a fogantatás pillanatától a természetes befejeződéséig. A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára.

– Az egyház azt kívánja a kormánytól, hogy ne támogassa a lombikbébiprogramot?
– Ilyen kérést nem fogalmaztunk meg, mert nyilván a kormány saját belátása szerint cselekszik, de mint a katolikus egyház egyik papja, illetve püspöke, kötelességemnek érzem erre figyelmeztetni, mint ahogy az abortusszal szemben is számtalanszor felemeljük a szavunkat.

– Mit gondol arról a helyzetről, ha egy lelki vezető segít egy mélyen vallásos katolikus családnak, amelynek nem lehet gyermeke, de végső elkeseredésében a lelki vezető segítségével, imádkozással, az életadás szándékával vág bele a programba? Elítélendőnek tartja?

– Egy lelkipásztor ilyet soha nem tanácsolhat, hiszen az egyház ezzel kapcsolatos véleménye nagyon világos és egyértelmű az élet védelmében. Az, hogy lelkipásztori segítséget ad a házaspárnak az állapota elfogadásához, egy másik kérdés. Magam is tapasztaltam több évtizedes lelkipásztori szolgálatomban, hogy steril házaspároknak, miután elfogadták a javaslatomat, hogy fogadjanak örökbe és neveljenek gyermeket, egy-két éven belül megszületett a saját gyermekük. Az emberi szervezet és psziché összetett, az látszik, hogy a gyermek gondozása által felszabadul egy belső gát, amely lehetővé teszi, hogy gyermekük születhessen. (Magyar Nemzet, 2017. augusztus 24.)

Nagy vitát kavart a püspök véleménye, és akkor most tessék összerakni: Orbán nyilván az egyház támogatására is igényt tart, azért lebegteti a petesejt állami ellenőrzését. Arról nem nagyon olvashattunk sehol, hogy a drága püspök úr az egyházmegyéjében élő Borkai Zsolt orgiájáról mondott volna valamit is. Nyilván hallgatólagosan egyetértett vele, vagy nem mert beleköpni a Fidesz és Orbán levesébe. Mi jöhet még? Az egyházat nem a Fidesz saját alaptörvénye és nem a törvények rakják megfelelő helyükre, hiába papíron az állam és az egyházi közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak. Az egyház egyszemélyben Orbán Viktor. Úgy kebelezte be a valahai liberális Orbán, hogy ő dönti el például.

  • Ki milyen támogatást kap, melyik felekezet, vallási gyülekezetnek van létjogosultsága.
  • Az ő tiltására nem írhat az állami hírügynökség, az MTI a papi pedofíliáról. Mocskok.
  • Annyi közpénzt szór el a határon túlra, és most már szerte a világban, templom építésére, felújítására, amennyit jónak lát. Milliárdokat lát jónak.
  • Ha a falusi modernizációs program a templomok felújításával kezdődik, az is az ő akarta.
  • Soha nem kaptak papok annyi állami kitüntetést, mint Orbán ideje alatt – kedvenc köztársasági elnökei bólintásával.
  • Ájtatos papok a gyerekek bevonásával már az ország összes macskakövét (is) felszentelték.
  • …miközben üldözik a keresztényeket.

Rángatja a papokat Orbán kedve szerint, lefizeti őket, cserébe szavazatokért, imádatért. Legyen ő az Istenük. Egy diktatúrában egy hatalom van, az övé. És miközben szétverik az állami oktatást,

„Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolákban tanulókra, mint az állami diákokra”.

Nem győzik meggyónni a krisztusi tanításokkal szöges ellentétben elkövetett bűneiket. Így forr össze Orbán és papok a lopásban, a hazugságban, a korrupcióban, harácsolásban. Ebben tettestárs az Orbán ölében nyáladzó semjéni alakulat, akik még a valóban istenhívőket is megtévesztik – már akit tudnak – azzal az elvakult, fanatikus és hazug keresztényi imaszósszal, amit a nagy Vezér elvár a hatalmi porszemektől. 

És még nincs vége. Mi lesz a gyerekeinkkel? Mi lesz a testi, lelki fejlődésükkel, ha állami rangra emelve kapják a papi és Orbán-papi dózist? A keresztet. Van egy rémálmom, így a katolikus világtalálkozó évében. Ezt a következő részben osztanám meg önökkel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.