Április 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A félelem megeszi a lelket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Felzárkóztunk a németekhez.

A lányom megkapta a következő félévben megnézendő filmek listáját a professzorától. A lista tíz filmből áll. A felsorolás végén ez olvasható: „Plusz az alapfilmek”. Újabb hosszú felsorolás, melyek közt van egy film, amiről nem hallottam még, pedig az alapműveltség kategóriához van sorolva.  A félelem megeszi a lelket (Fassbinder 1973). Még aznap este megnéztük.

A film Münchenben játszódik a hetvenes évek elején, ahol a nyugdíját takarítással kiegészítő nő Emmi (Brigitte Mira) megismerkedik egy nála jóval fiatalabb, jóképű marokkói férfivel (El Hedi ben Salem) egy presszóban, ahova az eső elől tér be. A nő zavartan ül le egy asztalhoz, egyáltalán nem illik a szórakozóhely közegébe. A feltűnően kihívó öltözetű, fiatal pultosnő, és a bárpultnál ácsorgó keleti kinézetű emberek kimérten méregetik. A zenegépből arab zene szól. A társaságból egy fiatal nő heccből odaküldi Emmihez a férfiak egyikét. „Táncolj vele!” – mondja nevetve.

A jóképű, negyvenes évei elején járó férfi odalép az idős nőhöz és azt mondja: „Jössz táncol?”. A nő zavartan leveszi a kabátját és elindul vele a táncparkett felé. A zeneszám végén együtt ülnek vissza a nő asztalához.

A férfi bemutatkozik. Hosszú, megjegyezhetetlen neve végén annyit mond: „Szólíts csak Alinak, itt minden arab Ali!”. Tört németséggel elmondja, hogy marokkói vendégmunkás. A nő érdeklődve figyeli és mentegetni próbálja honfitársait, amikor Ali arról mesél, hogy ő mennyire nem ember a németek szemében. „Ali nem ember, Ali kutya. Te kedves, beszélget. Ali nem érti.” Majd mesélni kezd a munkahelyéről, ahol rengeteget dolgozik, jóval kevesebb pénzért, mint a német kollégák. A munkatársai és a főnöke semmibe veszik, csak az arab kollégákkal van kapcsolatban, akikkel együtt is lakik. Hatan egy szobában.

A nőnek indulnia kell, a férfi felajánlja, hogy elkíséri. A beszélgetés a régóta megözvegyült Emmi lakásán folytatódik, aki elmondja, hogy lengyel férje volt, így tudja milyen az, ha valakit idegenként kezelnek. Az apja, aki Hitler pártjának volt tagja – vele, és mindenki mással együtt -, mindig óva intette az idegenektől, a férjétől is. A hosszú beszélgetés és néhány konyak után az asszony felajánlja a férfinek, hogy aludjon nála. Reggel együtt ébrednek. Az idős nő szinte rá sem ismer az arcára másnap reggel a tükörben. Visszakapta az életét. A férfi szeretettel és hálásan öleli át, majd elindulnak a munkahelyeikre.

A furcsa szerelemre mindenki felfigyel. Az eddig kedves, özvegy szomszédasszonyok viperaként támadnak. A helyzet odáig fajul, hogy kijelentik, hogy a lakók (ők), úgy döntöttek, hogy Emminek az eddigi heti egy alkalom helyett kétszer kell takarítania a lépcsőházat, mert egy koszos arabot hozott közéjük.

Kolléganőinek is megpróbál óvatosan mesélni a kapcsolatáról:

– Képzeljétek, ma megszólítottak a metrón. Engem, egy öregasszonyt! Egy vendégmunkás. Meg akart hívni egy kávéra.
– Ezek semmitől se tartanak.
– Ezeknek semmi se szent. Még az ember kora sem.
– Mocskos disznók.
– Ahogyan ezek élnek!
– Az egész család egy szobában. Ezeket csak a pénz érdekli.
– Talán nem találnak tisztességes lakást – vágja rá Emmi.
– Ugyan! Ezek sóherok.
– Sóher, mosdatlan disznók.
– És csak a nőkön jár az eszük. Egész nap csak ezen.
– De hát dolgoznak is. Azért jöttek, hogy munkát kapjanak.
– Butaság, Emmi!
– Nézd csak meg a pályaudvaron! Lumpenek.
– Egyik se dolgozik.
– Így igaz! A mi pénzünkön élősködnek, nézd csak meg az újságokat!
– Minden napra jut egy megerőszakolás, és hasonlók.

Emmi ekkor szomorúan feladja és többet nem hozza szóba a témát.

Ali a nőhöz költözik. Boldogan élnek, amíg meg nem jelenik a ház tulajdonosának fia, hogy elmondja, hogy a társasház szerződése értelmében, egy bérlő nem adhatja tovább bérbe a bérleményt, sem annak részét. Emmi kétségbeesetten kiált fel: „Ő nem bérlő! Szeretjük egymást, össze fogunk házasodni!”. Az más – mondja a tulajdonos döbbenten – , elég öreg már ahhoz, hogy tudja mit csinál.

Összeházasodnak, dolgoznak, gyarapodnak, tervezgetnek. Emmi elhívja három gyerekét, hogy bemutassa nekik Alit. Amikor felnőtt fiai és lánya meglátják a férfit undorral közlik az anyjukkal, hogy innentől nincsenek gyerekei. Ők nem tekintik anyjuknak egy arab kurváját.

Amikor Emmi kolléganői előtt is kiderül a házasság, a nőt kiközösítik, nem esznek együtt vele, nem szólnak hozzá.

A házukkal szemben lévő bolt tulajdonosa, akitől az asszony húsz éve vásárol, direkt nem szolgálja ki a férfit, nyelvi akadályokra hivatkozva. Amikor a nő férje védelmére kel, őt is kitiltja a szatócs.

A cselekmény az erős társadalomkritikán túl több emberi tulajdonságot, érzést is kibont, mint féltékenység, irigység, érdek, hazugság, csalás, szégyen, elszeparálódás, kirekesztés, elfogadás.

A film lassú, szinte diákból áll. Fassbinder egyszerű jelenetekkel, tőmondatokkal, erős arckifejezésekkel kommunikálja mondanivalóját a nézők felé. Nem foglal állást, nem ítélkezik, mégis valahogy kinyilatkoztat.

Engem most, 2020-ban azzal szembesített, hogy utolértük a németeket, ahogy ígérni szokták… Persze nem úgy, ahogy szeretném. A müncheni 1973-as gyűlöletben érezhettem otthon magam, mondatról mondatra.

Bolla Rita

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.