Június 5,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


És itt a süketek párbeszédének a vége

Az Európai Néppárt meglehetős többséggel szavazott arra, hogy ítéljék el a magyar kormányt az európai értékek semmibevétele miatt. Nem a magyar embereket, nem az országot, hanem a magyar kormányt. A magyar kormányban fideszes politikusok vannak. A Fidesz vezetője (és véleményem szerint tulajdonosa) Orbán Viktor. Ezt csak a miheztartás végett tartottam fontosnak megjegyezni.

Még a szavazást megelőzően a Fidesz büszkén tette hírré a közösségi oldalán, hogy jól meg vagyunk védve mi. Pontosabban ők.

Nohát. Aki komolyan elhiszi, hogy érvek helyett kinyilatkoztatásokkal lehet bármit elérni, az igen zavarosan látja a világot. Attól még nem lesz igaz semmi, ha Hidvéghi Balázs (vagy bárki más) kijelenti, hogy márpedig az úgy van és kész.

A Magyarország ellen felhozott vádak hamisak. Magyarországon szabad és független az igazságszolgáltatás, a tudomány és az oktatás világa, a szólásszabadság él és virul, és kifejezetten sokszínű a sajtó. 

Ezek itt a megdönthetetlen érvek. Vagy nem. Szorosan ezután Hidvéghi máris ráfordul az egyetlen témára, amiről beszélni akar a Fidesz: migránsok. Elmeséli, hogy a balliberálisok arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy migránsokat fogadjon be, de nem fog és erről szól a hetes cikkely, sőt, minden kritika erről szól. Csodás és hihető.

Ugyanezen a vonalon haladva a következő cáfolhatatlan érveket sorakoztatom fel:

A Magyarország ellen felhozott vádak igazak. Magyarországon nem szabad és nem független az igazságszolgáltatás, sem a tudomány és az oktatás világa, a szólásszabadság korlátozott, a sajtó a hatalom markában van, csupán néhány független orgánum maradt.

Akkor most nullán vagyunk, érvek ugyan nem hangzottak el egyik részről sem, ellenben Hidvéghi Balázs állított valamit, én annak az ellenkezőjét állítottam és itt a süketek párbeszédének a vége. Hidvéghi szónoklata tegnap került fel a Fidesz közösségi oldalára, ma már nagyobbat gurított a kormánypárt:

Az origós Manyika néni is beszállt a harcba:

Azt a magyar kormányt támadták teljes erővel a bevándorláspártiak, amelyik pár hónappal korábban kapott újabb kétharmados felhatalmazást a választóktól az országgyűlési választásokon, illetve amelynek határozott bevándorlásellenes álláspontját a magyarok 2016. október 2-án egy elsöprő erejű népszavazáson, az érvényes szavazatok 98 százalékos arányával támogatták, egyértelműen nemet mondva a kötelező kvótára. (Origo)

Ez állatira jó hivatkozási alap, de tényleg! Az elsöprő erejű népszavazás 2016. október másodikán annyira nagyon elsöprő erejű volt, hogy hivatalosan is ÉRVÉNYTELEN és ebből következően EREDMÉNYTELEN lett. A részvétel meg sem közelítette az érvényességi küszöböt. Az egy nagyon jó hozzáállás, hogy de viszont aki elment és sikerült kitöltenie a szavazóívet, az a Fidesz szája íze szerint voksolt, de a sánta kutyát nem érdekli. Ez pontosan olyan nulla értékű érv, mint Hidvéghi kinyilatkoztatásai.

Miután ez a nagyon frappáns, nagyon hazug és nagyon gyűlöletkeltő baromság megszületett fideszéknél és a lakájmédia különféle üzemegységeiben, az Európai Parlament elsöprő többséggel elfogadta a következőt:

A helyzet Magyarországon és Lengyelországban is romlott, ezért felszólították a Tanácsot, hogy hozzon határozott lépéseket a hetes cikk ügyében.

Elfogadták továbbá azt a módosító indítványt is, amely a jogállamiság tiszteletben tartásához kötné az uniós források hozzáférhetőségét.

Csak szólok – figyelemmel az origós Manyika nénire -, hogy ez ugyan nem népszavazás volt, hanem az Európai Parlamentben szavaztak a képviselők, de ÉRVÉNYES és EREDMÉNYES is volt. Sőt, valóságos kétharmados többséggel fogadták el, a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is támogatta. Pont. És még egy pont.

A szavazást követően szinte perceken belül kezdett el jajveszékelni a komplett pártmédia. Boszorkányüldözés, Gyurcsányné, Soros, migránsok, balliberális támadás és hazaárulás. Cukik amikor így óbégatnak. És máris eljutottunk ide:

Aki ezeket a fideszes hazugságokat elhiszi, pont olyan hülye, amilyen hülyének nézi a kormánypárt. Az ellenzéki képviselők azt teszik az Európai Parlamentben, amiért oda küldték őket az emberek. Nekik nem az a feladatuk, hogy a NER-huszárok zsebét védjék, nem a lenyúlható uniós pénzek biztosítása az ellenzék célja, hanem a Fidesz kordában tartása, és Magyarország érdekeinek védelme. Márpedig Magyarország érdeke egyáltalán nem az, hogy minden fideszes vezetőnek teljen helikopterezésre, hőre táguló lakásra, földalatti bunkerre, szőlőbirtokra, guccsitatyóra és soha az életben ne lehessen számonkérni őket, hogy miből telik minderre. Magyarország érdeke az, hogy az uniós pénzek maximálisan hasznosuljanak, hogy visszaállítsuk a jogállamiságot, hogy visszaszorítsuk a korrupciót és élhető országot hozzunk létre.

Most érdeklődve várom, Orbán mikor viszi ki a pártját a pártcsaládból és hogyan próbálja meg kiléptetni az országot az Európai Unióból. A véleményem változatlan: a NER széthullása az EP választások napján kezdődött, azóta folyamatosan tart és nem hiszem, hogy meg lehet állítani. Most jön a neheze, mert rúgnak-csípnek-harapnak, de vége lesz ennek belátható időn belül. Jó lenne most téli álomra vonulni és csak akkor felébredni, amikor az Origón főcím lesz: Orbán megbukott. Kár, hogy erre nincsen mód, kénytelenek leszünk végigszenvedni ezt az időszakot is. De mégsem baj, mert valószínűleg jobban meg tudjuk becsülni és meg is tudjuk védeni majd azt, amit kiharcoltunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.