Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Reggeli sokkoló

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra a hírre ébredtem reggeli kávémat iddogálván (ami énnálam nem épp egy pikfek, azaz kis adag; a pikoló+feketekávéból alkotta a nyelvi lelemény), hogy Csepelen ma (január 8.) este – emlékest keretében -felavatják az szépszerű fércmű-szerző, a háborús bűneiért halálraítélt nácibarát – vagy tán egészen az – szentegyedi és cegei nemes és gróf Wass Albert felújított emlékművét. Gondolom, a régi már nem volt eléggé ronda, ráfért már egy kis renoválás. A helyszín: a Radnóti Miklós Művelődési Ház, valamint az előtte található parkocska. Lesz minden: ünnepélyes keretek, emlékműsor, a fideszes polgármester ropja majd a halálcsárdást az elvileg a keretlegények által agyonlőtt valóban nagy, valóban magyar költőnk emlékezetét őrizni hivatott középületben és köztéren.

Fel sem ocsúdtam, máris itt a másik ocsú. A Siklósi Beatrix nevet viselő hivatásos magyarőrt ültették a Kossuth Rádió csatornaigazgatói forgószékébe. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola büszkesége hírkommunikátorként szép karriert futott be már az egyszem kádári tévében is: CV-je szerint a TV Híradó Főszerkesztőségen az Inter-Euróvizíós „hircserék newskordinátora” (sic!) is volt. A helyesírást csak hírből ismerő hivatásos hazudozói alapismereteit a rendszerváltás után is a köztévében kamatoztatta, de későbbi egyéb posztjain is elvakultan szolgálta, gerjesztette mindazt, ami a szélsőjobb világát minősíti. A hazafiasnak kikiáltott brainstormingot gyakorta a saját és elvtársai kitalációival színesítette. Így érthető, hogy még a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagjai is nyilatkozatban tiltakoztak Bea Asszony kinevezése ellen, aki szerintük már a miniszterelnök iránti olthatatlan rajongása miatt is minden, csak épp független nem. Ezt a vélekedést erősíteni látszanak a hölgy sokévtizedes vehemens gyűlöletkeltő, antiszemita megnyilvánulásai mindenik számára elérhető média- és közösségi térben. Mondhatni tehát, hogy csupán csatornaváltás történt, lényegileg.

De amiért végül lecsaptam a laptop fedelét – legalábbis ma délelőttre –az egy cikk volt, amelybe akaratomon kívül belefutottam. Nem szégyellem: nem szoktam olvasni-nézni a kormánypárti szennymédiát, így a Pesti Srácok (már az elnevezés is velejéig hazug és álságos) című őrmedvényt se. Nem vitaképesek ezek az orgánumok, a társadalom szellemi aljadékát megcélzó, közpénzből kistafírozott-fenntartott propagandatermékekről lévén szó – az időm pedig éppúgy véges, mint mindenki másé.

Talán ezért is hatott rám a döbbenet erejével az iromány és annak illusztrálásai. Letaglózott a köpködő hangneme, az ármányos üzenete, a kercegő okfejtése, a hideg hazugságai, a furmányos ferdítései, a szándékos megtévesztései. Minden mondata álságos, hamis. Hihetetlen számomra: tényleg ezt és az ilyesmiket kajálják a jobboldalon?… Nem fordul fel a gyomruk tőle? Lehetetlen lenne kivesézni a legkevésbé sem elrettentő példának szánt művet, a terjedelem az eredeti többszöröse lenne. Muszáj csak a címnél leragadnom: „Tudhat ez a nemzet valamit, ha egy Magyarország-térképtől ilyen sokan berezelnek”. Először is: nem Magyarország –térképről van szó, hanem annak Nagy-Magyarországként elhíresült képzeletbeli másáról. Amely olyannak mutatja országunkat, amilyen soha nem volt. Nem mellesleg, ez a „szépséges” térkép – karácsonyi díszkoszorúval kontrapunktálva – a Lendvay utcai Fidesz-székház tárgyalójának díszes falát takarja el. Melynek előtte – látszik is az annektált fotón – Orbán Viktor (népünk görögistene: Atlasza (titánja), aki Schwarzeneggert megszégyenítően izomzatos vállán hordja a Földgolyót minden bajával és bajai kolbászával) épp egy elnökségi ülést vezet az orránál fogva. A megosztó miniszterelnök liezonja ezzel az ábrázolással – túl azon, hogy ő maga osztotta meg az fb-n ezt a fotót – nem újkeletű: már 2005-ben kiszúrta egy szemfüles újságíró, hogy akkori autóját is egy Nagy-Magyarország országjelzés éktelenítette. (Nem írhatom, hogy díszítette már csak azért sem, mert mi köze egy erősen kérdőjeles, kontraproduktív történelemszemlélet felragasztható megjelenülésének egy közúti közlekedést szolgáló szerkezeten?!…) A kép híre eljutott Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökig is, aki példás visszafogottsággal reagált „Horvátország határai ott vannak, ahol vannak” 

„Tudhat ez a nemzet valamit…” – sompolygatja elő sanda nézeteit már a címben is a szerző. Kezdjük ott, hogy Orbán – bármit is mond, gondol vagy tesz – nem egyenlő a magyar nemzettel. Sosem volt és sosem lesz az. Mint ahogy ezzel a térképpel felmatricázott revizionista, soviniszta, irredenta gondolkodás sem kizárólagosan azonos a nemzetivel. Bármennyire is fájdalmasan igazságtalan az, ami Trianonban beteljesült, be kell látnunk: egyfelől nem voltunk ártatlanok, másfelől semmit nem tehetünk ellene. Csendben megjegyezném azok számára, akik a 100 éves évforduló kapcsán már 200 000-nél több aláírást összetrombitáltak a békediktátum hatályon kívül helyezése céljából, hogy azt már a II. Bécsi döntés megtette. A Harmadik Birodalom és Olaszország hozta meg a magyar–román „területi vita” ügyében, 1940. augusztus 30-án. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak juttató határozatot a románok azóta is a bécsi diktátum (dictatul de la Viena) kifejezéssel illetik. Ami ellen most valójában berzenkedhetünk, azok az 1947. február 10-én aláírt Párizsi békeszerződések, amelyek lezárták a II. világháborút Finnország, Bulgária, Olaszország, Románia és Magyarország számára. Mondjuk ki: ezek még a trianoninál is kedvezőtlenebb feltételeket szabtak ki ránk. Ezidőtájt azonban éppúgy hiába lázadoznánk ellenük, mint ahogy akkor is kénytelenek voltunk elfogadni a győztesek akaratát. Az országunk méreteire, lakosságszámára, a haderejének jellemzőire, nemzetközi helyzetére és kötődéseire rápillantva, a leglaikusabb honpolgár, a legelvakultabb Orbán-fan számára is nyilvánvaló: a jövőben – legyen az bármennyire is fideszes – legcsekélyebb esélye sincs annak, hogy ezt a szituációt megváltoztathassuk. Meg lehetne persze próbálni, de akkor napokon belül a Tisza-hídnál lenne a magyar-román határ, a Balatonért pedig a szlovák és ukrán csapatok vívnának ádáz küzdelmet egymással. (Addig is revans-ösztönünket csillapítsa lehetőleg az a körülmény, hogy az államilag feltüzelt román nacionalista baromarcúak máris Európa Iránjaként emlegetik és ábrázolják netes posztjaikban hazánkat!)

Na ettől a kilátástól – nem pedig a térképtől – van ok berezelnünk, bármely politikai oldalon, a határ akármely oldalán is élünk. A firkász mégis mivel fejezi be ásatag mondandóját?

„A Lendvay utcában vagy bárhol a világon féltve őrzött összes Nagy-Magyarország-térkép nem csupán a múlt és a jelen része, eldugott szobák, tárgyalótermek éke, naponta elmormolt imák tárgya. Akár tetszik ez egyeseknek, akár nem: e térkép bizony a jövő is”.

Meg kell ismételnem: „e térkép bizony a jövő is.” Fasza jövőkép! A delejes agitprop mocskukban dagonyászó kultúrdisznó ki is görrögi, minden kétséget eloszlatandó: 

„soha nem mondunk le ideiglenesen megszállt földjeinkről, túszul ejtett magyar testvéreink millióiról. Soha!”

Ehhez adott esetben nyilván a kedves szomszédainknak is lesz egy-két keresetlen szavuk és rakétájuk, nem is ez a lényeg most számomra, hanem az, hogy a sok lenge risza, rúd-, öl- és pávatánc, szexinek szánt sztriptíz után ez a fasiszta rendszer mára ledobta a textilt magáról teljesen. A kormány meztelen. Hiszen ő fizeti – a mi pénzünkből – ezeket a mérhetetlen kárt okozó galád, populista förmedvényeket.

Álljon itt záróakkordként a cikk másik illusztációja:

A Német megszállás áldozatainak emlékműve maga az absztrakt szobrászat csimborasszója e szimplifikáló, gyűlöletszító, sztereotípiákat felvonultató, szomszédainkat lealázó gúnyrajzhoz képest!

Ott tartunk, barátaim, ahol a part szakad!…

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.