NEHAZUGGY

Marci az ausztráliai tűzben

Tóth Ilona | 2020. Január 11, Szombat | 18:06

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kinti negyven fokból, amikor beültek az autóba, a hőség fokozódott. Teljes erővel működött a légkondi, Marci mégis úgy érezte, mintha a füléhez egy hősugárzót tartottak volna. És ez a terület, ahol elhaladtak, még csak nem is a tűz központja. Ausztráliában. Dobrás-Vincze Márton, az ABC News ausztrál közszolgálati televízió operatőre indult stábjával forgatni. Egy hétig járták a katasztrófa sújtotta területeket.

– Úgy képzeld el, hogy 30-50 kilométeres tűzfrontok is vannak: ilyen hosszan egy vonalban halad egy körülbelül harminc méter magas láng. A legelőkön a szél sebességével is haladhat egy ilyen tűz, az erdőkben a tömör fafajták óriási hőtömege miatt lassabban – meséli Marci, aki az utóbbi hetekben gyakran jár az Új-Dél-Wales riviérájának tartott Batemans Bay környékére, ahol naponta üti fel a fejét egy-egy tűz.

Marci a barátunk, a haza neki most már Sydney. Évek óta ott él feleségével és két kislányával. Mondja, ott valamivel jobb a helyzet, csak az állandó füst keseríti a mindennapokat. Hirtelen jön, hirtelen megy. Volt, hogy a gyerekeket sem engedték iskolába. Ajtó, ablak csukva. Ma már minden családban van füstmérő, tudják ellenőrizni annak fokát.

Náluk most este fél tizenegy van, éppen hazaért, amikor telefonon beszélgettünk. Meséli, hazafelé megállt egy kávézónál, egyidőben egy nagy teherautóval. Nem telt bele negyedóra, és a kávézóból máris kaját, ruhát pakoltak a platóra. El van ragadtatva az ausztrál emberek segítőkészségéről, mert az szinte példa nélküli.

Még mielőtt erre rátérnénk, még egy érdekességet megtudok tőle. Amikor az első és a második tüzet emlegeti, muszáj megkérdeznem, ezt pontosan hogyan értsem. Úgy, hogy minden évben végigsöpör az országon a bozóttűz. Ez ott természetes, képzeljek akkora területet, mint mondjuk, Angliától Kijevig. Nagyon sok az erdő, nagyon sok a nemzeti park.

– Van egy növényfajta – mondja Marci -, aminek, ha a termése megég, akkor szaporodik; kinyílik a meleg hatására, és ha elég, akkor adja a tápanyagot a földnek. Most, a második tűzvész pedig már egyértelműen a klímaváltozás hatása, mert az eddiginél sokkal magasabb az országban az átlaghőmérséklet, ezért például a rengeteg kiszáradt növénynek elég egy szikra, és máris ég minden – állítja a barátunk.

Ausztráliában kétféle tűzoltóság van. A városi, az olyasforma, mint a magyar. Ezek az autók például elakadnának a földúton. Van a vidéki tűzoltóság, nekik van önvédelmi rendszerük, eszközparkjuk a tűzoltáshoz, a mentéshez. Önkéntesek, ingyen dolgoznak.

– Óriási a feszültség az országban – meséli Marci -, az állam nem tesz semmit, most is kiderült, hogy az ausztrál kormánynak semmilyen határozott terve nincs sem a megelőzésre, sem a tüzek kezelésére. Ezeket a tűzoltókat állandóan pihentetni kell felváltva, mert már rettenetesen ki vannak merülve. Eddig például nem volt joguk ahhoz, hogy kimentsék a veszélyeztetett területekről azokat az embereket, akik úgy döntöttek, hogy nem hagyják el otthonukat. Most végre ez megváltozott, nem kérdeznek, hanem visznek mindenkit, aki nincs biztonságban.

Marci és stábja három-négy napot töltött az evakuáltak táborában is. Egyik este fél kilenckor megérkezett egy család: papa, mama, három gyerek meg a kutya. Semmi más nem volt náluk, csak a ruha, amiben jöttek. A földön aludtak. Másnap reggel pillanatok alatt kaptak sátrat, ruhát, élelmet, többféle hasznos háztartási, tisztasági eszközt. A körülmények képest egészen élhető módon berendezkedtek.

– Képzeld, este a tábori személyzet összeszedte a kutyájuk után a kakit, aztán másnap kaptak zacskót. Még erre is figyeltek.

Ami fantasztikus, nagyon figyelnek az emberek egymásra, mindig így van ez. Amint egy kicsi bajjal kerülnek szembe, máris az az első, hogy mit és hogyan segíthetnek embertársuknak. És meg is teszik. Annyi már az országban az adomány, hogy nem tudják feldolgozni. Nagy raktárak vannak, oda bárki mehet, bárki bármit elvihet. Nagyon szomorú emberi történetekkel találkozott Marci, volt, hogy sírva is fakadt.

– Az egyik forgatás után odajött hozzám egy nő és sírt átkarolva engem. Sírtam én is, szavak nélkül is tudtam, hogy éppen most vesztették el mindenüket. A férjével Mogo közelében egy százéves kerámiaműhelyt vezettek. Bekészítették még a kiégetendő darabokat, majd támadt a tűz. Amikor vissza tudtak térni, szinte egy földön túli világ fogadta őket. Minden porrá égett. Semmi mást nem találtak, csak a tökéletesen kiégetett kerámiákat. Mesélték, hogy ehhez minimum fél órán keresztül ezer fok körüli hőmérsékletnek kellett lennie. Még a kalapácsukat sem találták meg. Nem csak a nyelét, a kalapács fejét is elolvasztotta a tomboló tűz. Az egész területen nem találtak semmit, ami legalább húsz centiméternél magasabban kiállt volna a földtől.

Persze Marci azt nem tudja, hogy mi lesz, meddig tart még a tűz, és hova terjed, hol pusztít tovább. Mi lesz jövőre? Annyit tudnak csinálni ők is, hogy a legmegfontoltabban védekeznek a Sydney-ben is a terjedő füst káros hatásai ellen.

Marci és édesanyja, Zsófi a barátaink. Az egyke gyerekeink hamar megtalálták a közös hangot már kicsi korukban. Rengeteg élmény kötötte össze négyünk barátságát. Aztán a felnőttkor küszöbén a gyerekek elindultak saját útjukra. Azt akkor egyikünk sem gondolta, hogy Marci útja hat éve tőlünk 16 ezer kilométerre ér véget. Mondhatnám most, hogy nem jöhetett volna létre ez az írás, ha Marci itthon van. Nem mondom, mert felnőtt emberként maga kereste a boldogságot, és azt mondja, szerencsére, meg is találta Ausztráliában. Zsófi itthonról, távkapcsolatban van az unokáival is, és azt is tudja, hogy a fia nem akar többet Magyarországon élni. De ez egy másik történet.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!