Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Élet / Luca ajtaja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

1987. január. Tomboló szél, sok éve nem látott hómennyiség, mínusz tizen… sőt huszon… fok. Egyedül vagy a hathetes kisbabáddal. A legszebb karácsonyi ajándék, mert karácsonyra végre hazavihetted a kórházból, ahol három hetes koráig tartották. Most itt vagy egy síró csecsemővel, és nem tudsz vele mit kezdeni, mert éhes… Nem, nem éhezteted, csak kevés neki a tápszer. Amit “megeszik”, annak duplája ki is jön belőle, mert nem vagy képes természetes módon táplálni. Az alatt a három hét alatt, amíg nap mint nap rohantál hozzá a kórházba a félbe vágott testeddel, azzal a kevésnek is kevés tejjel, amit ki tudtál préselni magadból, végül elapadtál. Hibáztatod magad, pedig mindent megtettél: literszámra ittad azt a hányinger keltő borzalmas teát, amitől vártad a csodát. Talán nem kellett volna annyit idegeskedned… talán nem kellett volna annyit sírnod… talán többet kellett volna aludnod… Nem ment.

Megérkezik a felmentő „sereg”, a védőnő. Közli, hogy bár nagy a babád, de – mivel betegen született – a doktornő kiharcolta, hogy kaphasson anyatejet a „gyűjtőből”, viszont most és azonnal menned kell, mert nemsokára bezár az „állomás”. Addig itt marad a picivel. Négy buszmegálló. Mire kiérsz a megállóba, a könnyeid ráfagynak az arcodra. Árokba fordult autók, mozgásképtelen buszok, hemzsegő embertömeg. Újabb könnyjégcsapok fagynak az arcodra… Menned kell, mindenáron. Négy buszmegálló. Normális körülmények között egy könnyed séta, de most felér egy északi-sarki expedícióval. Nem számít, semmi sem számít, csak Ő, a Kicsi…

Mire odaérsz az anyatej elosztóba, a kabát alatt patakokban folyik a hátadon a víz, de a viharos szél felszárította a jégcsapokat az arcodon és időben odaértél. A kedves hölgy közli, hogy ne aggódj, mindenkit megvárnak, addig nem zár be a „bolt”, amíg minden rászoruló átveszi a kiutalt három üvegnyi életmentő táplálékot. Most már csak haza kellene jutnod. Visszafelé sincs közlekedés… A kabátod alá rejted, a tested melegével óvod a kincset, nehogy megfagyjon, mire hazaérsz. És még hány ilyen utad volt…

Az amerikai bestsellerekben ilyenkor írják a szerzők, hogy „dedicated to…” Te nem írsz semmit, csak elgondolkodsz rajta, így több, mint harminc év távlatából azon, hogy hogy bírtad. Nem tartod magad hősnek, mert ez nem hősiesség, „csak” anyaság…

„Dedicated to….” Hálás vagyok a doktornőnek, akinek a nevére sem emlékszem már, a védőnőnek, aki segített, az anyatej gyűjtő állomáson (Rákoskeresztúr) dolgozó kedves hölgynek, de leginkább az én drága gyerekemnek, akiért most is megtenném százszor, ezerszer…

Sági Zsuzsanna 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.