Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Dohos nemzethy oktatási reform

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Gulyás Gergely fő kormányunalom nemrégiben még azt mondta, hogy nem lesz új Nemzeti alaptanterv (NAT). Nyilván elfelejtett tájékozódni, hiszen annyi, de annyi dolga van, hogy egy ilyen jelentős változást már nem bírt az eszében tartani. Nála a hatalom hű Magyar Nemzet sokkal tájékozottabb, olyannyira, hogy konkrétumokat is tudnak. Elöljáróban annyit hadd mondjak, ezért nagy kár volt évekig dolgozni a NAT-on Csépe Valéria agykutató vezetésével állítólag több száz embernek. Hogy szakemberek voltak-e azt nem tudom. Egy biztos, szépen mászunk vissza a múltba, nekik ez jelenti az orbáni korszerű, európai tudást, műveltséget.

Lesz új tantárgy, ami marad a régi, mert, ha például összevonják az informatikát és technikát, akkor az mitől lesz új? A mozgóképkultúra és médiaismeret eltűnt, pedig korábban a középiskolában önálló tárgyként is létezett. Értem én, nehogy már holmi nem fideszes pedagógus esetleg belepofázzon a média világába, és olyant tanítson, ami kiveri az orbáni médiabirodalomban tevékenykedők objektív agyát.

Hanem tessenek figyelni, a szülők pedig földig hajolva hálálkodni ezen a forradalmi újításon. Lesz a diákoknak óraszámcsökkentés: a heti maximális óraszám a korábbi 35 helyett ezentúl csak 34 lehet középiskolában. Hurrá, ez aztán a fáradt diákoknak úgy jön majd, mint a magyar vonatok. Ezután nem három órát késnek majd, hanem csak kettőt. Mindenki megelégedésére. Vagy hogyan? Napi hét órából csak hat órán kell majd figyelni, dolgozatot írni, felelni? Emberes teljesítmény ez! Kénytelen voltam megkérdezni pedagógus ismerősömet, hogy náluk az iskolában mennyire leterheltek a gyerekek? Nagyon, volt a válasz, igazából déli tizenkét óra után használhatatlanok a gyerekek. Van, akinek egy héten kétszer is van hét órája, de olyan is, hogy nyolc órát ülnek az iskolapadban a gyerekek.

És akkor még, ugye, nincs vége a sulinak meg a tanulásnak: jönnek a házi feladatok, aki megteheti, megy külön nyelvórára, művészeti foglalkozásra és ki tudja még mire. Mi bajuk lett volna a döntéshozóknak, ha egy normálisabbnak tűnő rendelkezést hoznak? Mondjuk, nem lehet több napi öt óránál egyetlen osztályban sem. Mi lenne, ha megszüntetnék a mindennapos testnevelést, hiszen nagyon sok helyen csak kín mindenkinek. Nincsenek meg hozzá a feltételek. Az ugribugri után rohadt nagy élmény lehet izzadtan, szagosan folytatni a napot. De hát Orbán mániája csak az állítólagos a sportolás egészséges meg így lehet erős, bátor hazafiakat nevelni marhaságig jut el. Naponta büdösen például dolgozatot írni sokkal barátságosabb, nem?

De még most jön java. Igazából az irodalom tanításában történt változások mutatják meg a NER-szakik lófogát.

Általános iskolában továbbra is kötelező Arany János Toldija és Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye, mellettük megjelenik a kínálatban Csukás István, Jókai Mórtól A nagy­enyedi két fűzfa című elbeszélés, Mikszáth Kálmántól pedig három művet is bevettek.

A korábbinál többször szerepel a tantervben Wass Albert és Szabó Magda, előkerülnek Reményik Sándor művei, de megjelenik ajánlottként az angol krimiíró, Agatha Christie is. Bekerült a tantervbe továbbá Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi József munkássága is.

Tudják, ki az a Kecskeméti Vég Mihály? Szégyenszemre, én bizony nem. Ideje volt megokosodni. Kecskeméti énekszerző, az 55. zsoltár fordítója. Életéről biztos adatok nincsenek. Hát akkor honnan kellene ismerniük a 21. század gyermekeinek? Onnan, hogy a zsoltár zenei feldolgozása: Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus műve. Ámen. Előre a zűrbe!

A középiskolai évfolyamokon továbbra is tananyag lesz Katona József Bánk bánja, Petőfitől A helység kalapácsa, Vörösmartytól pedig a Csongor és Tünde, Zrínyitől a Szigeti veszedelem. Bekerült azonban Jókaitól A huszti beteglátogatók, Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet című regénye, továbbá újdonság Herczegh Ferenctől Az élet kapuja című regény.

A világirodalmi részben megmarad Homérosztól az Odüsszeia, Szophoklésztől az Antigoné, Moliére-től A fösvény, ezenkívül továbbra is tananyag lesz Villon költészete, Balzac Goriot apó, illetve Stendhal Vörös és fekete című regénye is.

Mehetnénk szépen sorban az újdonságokkal, de már akkor kiveri a víz a jobb érzésű, felvilágosultabb embert – legyen pedagógus, szülő, családtag, rokon, bárki… -, amikor szembesül azzal, hogy a NAT és a kerettantervek egyes részeinek átdolgozását a Nyugatot „kis zsidó lapocskának” tartó, Kertész Imre magyarságát megkérdőjelező Takaró Mihályra bízták. Ezek után ne várjanak semmi jót.

Sőt. Ebben az egész megújításban az a legaljasabb szándék, hogy nyilván mielőtt a gyerekek tanulnak a kiválasztott írókról, előbb a leendő tanároknak kell bebiflázni a főiskolán, egyetem a dohos irodalmat. Hiszen ez a terv pontosan azt mutatja, hogy már lábujjtól a fejünk tetejéig benne vagyunk a középkorban; a Horthy-korszak ajnározott Herczegénél; a nyilas Wassnál. Utóbbiról sem lesz soha a büdös életben semmilyen kompromisszum a munkásságáról. Ne is legyen! Az pedig több, mint pikáns, inkább felháborító: Wasst és Radnótit egyszerre tanítani. Lesz rá jelentkező?

Tizenévesekkel őket olvastatni bűn! Azon sem csodálkoznék, ha kiváló, irodalmat tanítók most egy kicsit megkeverednének. Hogyan legyen? Kötelezően tanítsanak; vagy egyáltalán ne; vagy vegyék a sátorfájukat a katedrától. Ha eddig nem olvastak a gyerekek, ezután még annyira sem fognak könyvet a kezükbe. Ha ugyanannyira hat rájuk Wass, mint Szophoklész, akkor igazából adtak a szarnak egy pofont. Szörnyű lehet irodalmat tanítani. De a szülőknek sem lesz könnyű dolga, csak az a kérdés, hogyan hat majd a családokra ez a nem titkoltan átnevelés.

Aga­tha Christie pedig csak egy kötelező csali. Én például előre röhögök azon, hogy a kölykök majd megnézik a műveiből készült filmeket – van belőlük választék bőven. Így az emészthetetlenségük mellett mégis jobban feldolgozható, mint a könyvei. Így adjanak a betűknek, tisztelt keresztény és kicsit meggárgyult okosok!

Ez nem Nemzeti alaptanterv, hanem a Fidesz nemzethy meg szélsőjobbos, aljas ideológiának írásba foglalása. Teljesen világos most már a szándék: a butítás állami szinten. Tart tovább a hülyítés, a magyar oktatás most már – reform címén – Európa szégyene lesz. Ha hagyjuk, végképp elveszünk.

Az önök véleménye

Szegèny gyerekek…ès a szülôk nem mondhatjàk hogy az ô gyerekeiket nem hasznàljàk biodiszletnek?? (Krisztina)

a médiának egy emberként kellett volna erről a színjátékról kivonulni. pár mikrofonállvány feltehetett pár (előre egyeztetett) kérdést. szánalmas. (andras)

Maczohista lehetsz, ha belenéztél. Én ettől megkíméltem magam, úgyis hazudik, na meg féltem a vérnyomásomat. Ott kell lennem, mikor viszik a börtönbe, nem érek rá elhalálozni! (Desischado)

Főleg most nem szabad mindenkibe belerúgni, amikor csak összefogással lehet a fidesz szarvát letörni. Ezért a célért még az ördög öregapjával is össze kell fogni. Kivéve Mihazánk és a hasonlók. (Transzporter)

Ide is leírom: Rájöttem a tökéletes kérdésre, amit egy jó színészi képességgel megáldott újságíró tehetett volna fel tegnap: „Miniszterelnökúr, ki döntött a Mátrai erőmű eladásáról?” – kérdezhette volna ártatlan képpel…. (Vagyim)

Csomagküldésnél a futárszolgálatok olcsóbbak mint a posta.A futárszolgálatokat használom. (Zebike)

Így írtunk mi

Lölö szép új esztendője

A Magyar Posta halottja

Gusztustalan politikai termékbemutató

Loptikai csalódások

Ez veszélyes

Egy szoboravatásról

Hamis és hiteltelen a hörgés, de legalább vicces és szórakoztató

Kató a misén

Élet / Luca ajtaja

Tahó

A nap kommentje:

Kvótákat kell teljesíteniük a postai dolgozóknak, meghatározot mennyiségű levél, csomag, egyéb szolgáltatás értékesítése stb. Képzeljétek el, hogyan lehet egy kis településen rávenni az embereket, hogy adjanak fel több csomagot… (pireza)

Játék az egész című dalában dolgozta fel Pásztor Anna és zenekara, az Anna and the Barbies az énekesnőt másfél évvel ezelőtt ért zaklatást. 2018 nyarán, a Budapest Parkban tartott koncertjükön egy Jozef P. nevű férfi késsel felszerelkezve vett részt, de számos, fenyegető levelet is írt az énekesnőnek. A férfit, akit végül emberölés előkészületével letartóztatták, a börtönben öngyilkos lett.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.