Február 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Spanyolviasz

Megtaláltam, így nem nekem kellett felfedezni, de olyan megrázó élmény volt, hogy a könyv végére érve muszáj volt billentyűt ragadnom. Miközben minden leütésemet esetleg figyeli valaki, vagy csak azt, kinek írok, milyen gyakran, és használok-e valamilyen rendszer számára gyanús szavakat, mégis megírom ezt a kis szösszenetet.

Edward Snowden tavaly ősszel megjelent önéletrajzi könyvéről van szó. A szerző nevét évek óta lehet ismerni, azt viszont nem tudtam, hogy nagy port kavart fel a könyve, gondolom, nem csak szakmai körökben, vagyis az informatika világában, hanem másutt is. Film is készült belőle – ezt sem tudtam, ameddig valaki fel nem világosított.

Viccből, például a Google Maps használata közben azt szoktuk mondani egymásnak, „azt is tudják, milyen színű bugyi van rajtad, milyen ruhát teregetsz ki éppen a teraszon.”

Sok mindent sejtettem mindabból, amiről olvastam – a könyv hatása mégis katartikus. Tartalmában és stílusában is megragadó könyv, de nem a tartalomról akarok írni. Akit érdekel, megtalálja.

A könyv alcíme: „Állandó megfigyelés”. A tények, amelyekről szól, ijesztőek. Nem tudom megítélni, mennyire valósak, mert egy egyszerű számítógép-felhasználó vagyok,  aki a munkája kapcsán találkozott néhánnyal a leírt módszerek közül. Nekem már az is ijesztő volt, hogy a mobilomról küldött üzenet több száz kilométer távolságból volt küldve (állítólag) ahhoz képest, ahol éppen tartózkodtam. (A „fronton” dolgozók helymeghatározásának megnehezítése miatt, elvileg.)

A nagyszerű jeltovábbító tornyok szerepe, amelyeket a mobiltelefonok használnak arra, hogy kommunikálni tudjunk egymással, közismert. Nem kell nagy IT-szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember felfogja – ahogy sétál a tengerparton, például, vagy kimegy egy repülőtérre, esetleg felül egy szupergyors vonatra  sok országban, Japántól Franciaországig, a tornyok a kíváncsi megfigyelő számára pontosan jelzik, hol tartózkodik éppen a telefon vagy a gazdája. Azt is sejteni lehetett, hogy akit nagyon érdekel, mit írok egy e-mailben, az megtalálja a módját annak, hogy hozzáférjen. A levél tartalmához, a többi e-mail címhez, az unokám valakinek elküldött fényképéhez.

Bármihez, bármikor, ma már talán bárki.

A könyvből csak néhány gondolatot idéznék – mert pontosan azt tükrözi, amit érzek. Nem szó szerinti fordítás, nem magyarul olvastam, de a lényeg ez:

„Hetekig azt éreztem, miután elolvastam az ominózus jelentést, hogy bárhol vagyok, megfigyelnek. Túl voltunk az USA-ban az összes hazugságon, amellyel az állam titkolta a ténykedését – a megfigyeléseket, a lehallgatásokat, a hálószobáktól a zárt tárgyalótermekig tartó folyamatos »jelenlétét« -, és sokan elhitték, hogy szeptember 11-e után ezek az intézkedések nem is annyira indokolatlanok.

Mentem az utcán, és tudtam, hogy valaki megfigyel. Azt is tudtam, hogy hülyének, óvodásnak, baromnak nézik az egész világot a megfigyelők. Azt is felfogtam, sok éve az amerikai állam szolgálatában dolgozva, hogy a kezdetektől át vagyok verve. Ki vagyok használva, mert nagyszerű informatikai képességeimet úgy használta fel a rendszer, hogy sejtelmem sem volt róla – a kiváló informatikusnak. Dühös, kiábrándult, csalódott és szomorú voltam.”

Én még inkább az vagyok,  mert csak töredékét sejtem a valóságnak. Néhány trükköt ismerek, keveset használok, mert nem érzem szükségét. Ismerőseim a szomszéd jelszavát lopkodják egy kis tehetséggel, hogy beléphessenek annak internetkapcsolatába. Ócsóbb, mint előfizetni, vagy venni 5-10 GB adatforgalmat biztosító kártyát vagy egy tisztességes előfizetést. Mások TV-csatornákat lopnak a környékről, elképesztő erőfeszítéseket téve ezért. Megint mások, ha nem tudnak hozzáférni valamihez, olyan programokat használnak, amelyek azt közvetítik, hogy a Spanyolországban lévő laptop nem is ott van, hanem mondjuk Hollandiában. Mert kell az  a torrent, ami csak ott érhető el. És így tovább.

Nem csak a magyar ember szemfüles, hanem az egész világ, ha arról van szó, hogy kisebb-nagyobb csalással elérheti, amit akar.

És amikor eléri, valószínűleg eszébe sem jut, hogy vannak valakik, akik pontosan tudják, mit csinált. Mert mindent tudnak, mindent megfigyelnek, és majd akkor csapnak le a birtokukban lévő információval, amikor az illető a legkevésbé számít rá. Vagy amikor elérkezik a zsarolásra leginkább alkalmas pillanat. Vagy amikor elküldik a férje-felesége szeretőjéről készült anonim fotókat, bármilyen formában.

Mindenkinek vannak titkai. És kivétel nélkül mindenkinek van magánélete. Az utóbbi védelmét úgy hívják – személyiségi jogok. Hivatalosan, bíróságilag, alkotmányosan biztosított jog, sok országban.

A megsértése bűntett. Mindenhol az kellene, hogy legyen, de nem így van. És amikor egy állam teszi azt, hogy tényleg kíváncsi a bugyim színére, azt kell mondanom…

Olvassátok el a könyvet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.