NEHAZUGGY

Spanyolviasz

Horn Anna | 2020. Január 9, Csütörtök | 18:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,629,337 forint, még hiányzik 370,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megtaláltam, így nem nekem kellett felfedezni, de olyan megrázó élmény volt, hogy a könyv végére érve muszáj volt billentyűt ragadnom. Miközben minden leütésemet esetleg figyeli valaki, vagy csak azt, kinek írok, milyen gyakran, és használok-e valamilyen rendszer számára gyanús szavakat, mégis megírom ezt a kis szösszenetet.

Edward Snowden tavaly ősszel megjelent önéletrajzi könyvéről van szó. A szerző nevét évek óta lehet ismerni, azt viszont nem tudtam, hogy nagy port kavart fel a könyve, gondolom, nem csak szakmai körökben, vagyis az informatika világában, hanem másutt is. Film is készült belőle – ezt sem tudtam, ameddig valaki fel nem világosított.

Viccből, például a Google Maps használata közben azt szoktuk mondani egymásnak, „azt is tudják, milyen színű bugyi van rajtad, milyen ruhát teregetsz ki éppen a teraszon.”

Sok mindent sejtettem mindabból, amiről olvastam – a könyv hatása mégis katartikus. Tartalmában és stílusában is megragadó könyv, de nem a tartalomról akarok írni. Akit érdekel, megtalálja.

A könyv alcíme: „Állandó megfigyelés”. A tények, amelyekről szól, ijesztőek. Nem tudom megítélni, mennyire valósak, mert egy egyszerű számítógép-felhasználó vagyok, aki a munkája kapcsán találkozott néhánnyal a leírt módszerek közül. Nekem már az is ijesztő volt, hogy a mobilomról küldött üzenet több száz kilométer távolságból volt küldve (állítólag) ahhoz képest, ahol éppen tartózkodtam. (A „fronton” dolgozók helymeghatározásának megnehezítése miatt, elvileg.)

A nagyszerű jeltovábbító tornyok szerepe, amelyeket a mobiltelefonok használnak arra, hogy kommunikálni tudjunk egymással, közismert. Nem kell nagy IT-szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember felfogja – ahogy sétál a tengerparton, például, vagy kimegy egy repülőtérre, esetleg felül egy szupergyors vonatra sok országban, Japántól Franciaországig, a tornyok a kíváncsi megfigyelő számára pontosan jelzik, hol tartózkodik éppen a telefon vagy a gazdája. Azt is sejteni lehetett, hogy akit nagyon érdekel, mit írok egy e-mailben, az megtalálja a módját annak, hogy hozzáférjen. A levél tartalmához, a többi e-mail címhez, az unokám valakinek elküldött fényképéhez.

Bármihez, bármikor, ma már talán bárki.

A könyvből csak néhány gondolatot idéznék – mert pontosan azt tükrözi, amit érzek. Nem szó szerinti fordítás, nem magyarul olvastam, de a lényeg ez:

„Hetekig azt éreztem, miután elolvastam az ominózus jelentést, hogy bárhol vagyok, megfigyelnek. Túl voltunk az USA-ban az összes hazugságon, amellyel az állam titkolta a ténykedését – a megfigyeléseket, a lehallgatásokat, a hálószobáktól a zárt tárgyalótermekig tartó folyamatos »jelenlétét« -, és sokan elhitték, hogy szeptember 11-e után ezek az intézkedések nem is annyira indokolatlanok.

Mentem az utcán, és tudtam, hogy valaki megfigyel. Azt is tudtam, hogy hülyének, óvodásnak, baromnak nézik az egész világot a megfigyelők. Azt is felfogtam, sok éve az amerikai állam szolgálatában dolgozva, hogy a kezdetektől át vagyok verve. Ki vagyok használva, mert nagyszerű informatikai képességeimet úgy használta fel a rendszer, hogy sejtelmem sem volt róla – a kiváló informatikusnak. Dühös, kiábrándult, csalódott és szomorú voltam.”

Én még inkább az vagyok, mert csak töredékét sejtem a valóságnak. Néhány trükköt ismerek, keveset használok, mert nem érzem szükségét. Ismerőseim a szomszéd jelszavát lopkodják egy kis tehetséggel, hogy beléphessenek annak internetkapcsolatába. Ócsóbb, mint előfizetni, vagy venni 5-10 GB adatforgalmat biztosító kártyát vagy egy tisztességes előfizetést. Mások TV-csatornákat lopnak a környékről, elképesztő erőfeszítéseket téve ezért. Megint mások, ha nem tudnak hozzáférni valamihez, olyan programokat használnak, amelyek azt közvetítik, hogy a Spanyolországban lévő laptop nem is ott van, hanem mondjuk Hollandiában. Mert kell az a torrent, ami csak ott érhető el. És így tovább.

Nem csak a magyar ember szemfüles, hanem az egész világ, ha arról van szó, hogy kisebb-nagyobb csalással elérheti, amit akar.

És amikor eléri, valószínűleg eszébe sem jut, hogy vannak valakik, akik pontosan tudják, mit csinált. Mert mindent tudnak, mindent megfigyelnek, és majd akkor csapnak le a birtokukban lévő információval, amikor az illető a legkevésbé számít rá. Vagy amikor elérkezik a zsarolásra leginkább alkalmas pillanat. Vagy amikor elküldik a férje-felesége szeretőjéről készült anonim fotókat, bármilyen formában.

Mindenkinek vannak titkai. És kivétel nélkül mindenkinek van magánélete. Az utóbbi védelmét úgy hívják – személyiségi jogok. Hivatalosan, bíróságilag, alkotmányosan biztosított jog, sok országban.

A megsértése bűntett. Mindenhol az kellene, hogy legyen, de nem így van. És amikor egy állam teszi azt, hogy tényleg kíváncsi a bugyim színére, azt kell mondanom…

Olvassátok el a könyvet.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!