Október 27,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jani, melyik párhuzamos valóságban élsz te?

Lázár János ismét interjút adott Promenad nevű újságnak, ahol egészen elképesztő dolgokról számolt be. Az interjúból igen sok részletet ki lehetne emelni, de ezek közül csak egy gondolattal foglalkoznék tüzetesebben, mely a következő:

Az elmúlt harminc évben azért volt sikeres a nemzeti oldal Magyarországon, mert mindig, amikor kormányzati lehetőséget kapott a valós problémákkal foglalkozott, az emberek hétköznapi kihívásaira adott választ. Ha a Fidesz visszatér arra az útra, hogy a valósággal foglalkozik, akkor képes lesz visszanyerni a szavazói támogatását, sőt, mások bizalmát is hozzáteheti ehhez. Amennyiben viszont nem fordulunk vissza az emberek hétköznapi problémái felé, akkor nagyon kockázatos két és fél éves választási felkészülés áll előttünk. Izgalmas időszak lesz, a verseny nyitott, ami egyébként azt is bizonyítja: a magyar demokrácia él és virul.

A nemzeti oldal – amit egyébként Orbán hozott létre 2010-es kétharmados Fidesz győzelemmel – mindent csinált, csak azt nem, amit itt Lázár leírt. Orbán sikeressége nem abban rejlik, hogy a valós problémákkal foglalkozik, valamint az emberek hétköznapi kihívásaira ad választ, hanem abban, hogy megértette, az emberek nagy részének fejében a rendszerváltás soha nem történt meg. Az emberek egy jó része továbbra is szolgalelkűségéről tett tanúbizonyságot, valamint szemrebbenés nélkül jelenti fel akár még a családtagját is. Orbán rájött arra, hogy ami a Kádár-korszakban működött, az gond nélkül működni fog most is, csak meg kell teremteni annak az alapjait. 2010-ben ezt meg is kezdte és most, 10 évvel később eljutott oda, hogy kiépült egy több mint 1 milliós rajongótábor, amely éhezzen, vagy akár fagyoskodjon télen, nincs az az isten, hogy ne a Fideszre szavazzon.

Itt még csak Fidesz politikáról sincs szó, hiszen Orbán Viktor maga a Fidesz. Sokszor még a saját szvazaóik sincsenek tisztában azzal, hogy kik is alkotják a Fideszt. Orbánra szavaznak és kész, még akkor is, ha esetleg európai uniós választás van, amihez Orbánnak pont nincs semmi köze. Ez a rendszer Orbánnak hála alakult ki és vele is fog megbukni egy napon. Gondolhat Lázár amit csak akar, de abban ne reménykedjen, hogy bármiféle jövőképe is van a Fidesz politikusainak Orbán esetleges halála, vagy bukása után. A Domokos, Polt, Handó, Lázár-féle figurák csak parancsot teljesítő katonái a rendszernek, akik nem rendelkeznek semmiféle tervvel, vagy kapcsolattal ahhoz, hogy egy Orbán utáni érában labdába rúghassanak.

De visszatérve az egykori miniszter mondanivalójához, ha Orbán ténylegesen a valós problémákkal foglalkozna, akkor a csapból is az egészségügyi rendszer, vagy az oktatás helyretétele folyna, nem pedig a stadionépitések, értelmetlen beruházások tucatjai. Ha Orbánt érdekelnék az emberek valós problémái, törődne a nyugdíjemeléssel, a családi pótlékkal, a szociális rendszer helyrehozásával, vagy a tanár- és orvoshiánnyal. Minden érdekli őt, csak az nem, ami valóban fontos és valóban égető. A NER meggazdagodása, vagy a saját családja milliárdossá tétele nem ilyen égető probléma, mégis úgy tűnik, azzal többet törődik, mint a magyarok sorsával.

Itt nem arról van szó – értsd a 2018-as önkormányzati választások eredménye -, hogy Orbán keveset beszélt volna az elért sikerekről, hanem arról, hogy az embereknek kezd elege lenni a demokrácia folyamatos leépítéséből és abból, hogy lassan minden fiatal ismerősük elhagyta már az országot. Magyarországon a nemzeti – itt olyan emberekre érdemes gondolni, akik a Kádár-rendszerben is boldogok lettek volna, vagy azok is voltak, hiszen abban éltek – oldal mellé végre felnőtt egy demokratikusan gondolkodó csoport, amely az ellenzéki pártok végre-valahára történő összefogásának hála előtérbe került és ez a választásokon is megmutatkozott. A millió részre felszabdalt ellenzék végre egy csoportba tömörült, amely megmutatta a valós helyzetet, vagyis azt, hogy Orbánnak nincs és vélhetően soha nem is volt tényleges kétharmada ebben az országban.

Lázár abban a tévhitben él, hogy elegendő lehet az, ha Orbán taktikát módosít, miközben itt már bőven nem csak arról van szó, hogy a magyarok egy része megálljt parancsolt a felcsúti túlhatalmának. A Néppárt sokak reménye szerint ki fogja dobni a Fideszt a pártcsaládból, az EU-nak egyre inkább kezd elege lenni abból, amit Orbán művel az országban – ez akár támogatás megvonással is járhat -, valamint egy újabb gazdasági világválság van kilátásban. Ha Orbánnak nem lesz ismét szerencséje – mint volt a menekült és gazdasági válsággal korábban -, akkor búcsút inthet a miniszterelnöki pozíciónak pár éven belül. Hogy azt békés keretek között adja-e majd át, vagy esetleg fegyveres konfliktus árán, az a jövő zenéje, mindenesetre a diktátor szobra össze fog dőlni, a kérdés már csak az, hogy pontosan mikor?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!