Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megtörve

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A nagy kalandok egyike: anya lánya, anya két lánya főszereplésében. Az autó előállt az ünnepi útra. A hátsó ülés a három lányé. Nem olyan egyszerű ez, mert ki üljön középre, ha egyikük sem akar. Eszter, a legkisebb? Vagy a két testvér egyike: Zsófi vagy Kata? Hosszas vita után a legkisebbet tuszkolták be. Tőle jobbra Kata, balra Zsófi. Még van egy utazó: Matyi, a félszemű, hatalmas maci. Elfektették a lányok az ölükben, végre indulhatott az ünnepi menet. Elől a két anyuka, hátul a három lány. Viszonylag csöndes volt a társaság, mígnem Zsófi dalra fakadt: dúdolgattak vele a többiek is. Egy kis ficánkolás közben: ne löködj, vidd arrébb a lábad, hová tegyem a kezem, vigyázz, leesik a Matyi – nóta, morgolódás, végre megérkeztek.

Nem túl jó állapotban szálltak ki a lányok az autóból: Eszter hisztizett, hogy összegyűrődött a szép szoknyája, és erről a másik kettő tehet meg a Matyi, mert ráterpeszkedtek; Katának leesett a gombja a fehér blúzáról, most mi lesz? Zsófi ruháján sötét folt éktelenkedett, csokoládé maradvány. Az anyukák nézték őket, nem hittek a szemüknek.

Így érkeztek meg az Operaházhoz. Mint egy viharvert banda. Irány a mosdó! Mert az anyukák táskájában lapult bicska, olló, cérna, tű, vizes zsebkendő, szalvéta, talán még kisszűzmária is. Eszter legnagyobb bánatára vasalónak nyoma sem volt, ezért szorosan markolta szoknyája alját, húzta-húzta lefelé. Kisimulásilag. Az egyik mama dörzsölte a barna piszkot Zsófi ruháján, a másik gombot varrt Kata fehér blúzára. Ünnepi és családi teendők az Opera mosdójában.

És akkor Eszter visított, bömbölt. Szólni nem tudott, csak mutogatott. Ott állt előtte egy nagyestélyiben felruházott idős nő. Az anyák nézték: olyan barázdás volt az arca, mint aszálykor a megrepedezett föld. Eszter bőgött, az idős asszony megsimogatta a fejét, miközben kedvesen mondta: – Csak nem tőlem ijedtél meg ennyire? – De-de – csuklott a kislány. – Mert te néni olyan vagy, mint a boszorkány, öreg, ráncos, és félek tőled.

Az anyukák belesüllyedtek az alkalmi házi munkába, amikor az elegáns mosdóvendég megszólalt: – Tudod, kicsim, százkét éves vagyok, de az idén sem hagyom ki A diótörőt, a legszebb, amit az élet ajándékozhat nekem, az Csajkovszkij meg egy színpadi álom. Eszter szájtátva elhallgatott, és megmutatta Matyit: – Nézd, a macim is nagyon öreg, hiányzik már az egyik szeme. De nem baj, én mindenhova elviszem, mert ez az enyém, és vigyáznom kell rá. A közjáték után a csapat egészen az első emeleti páholyig menetelt.

Hanem a kukker! Mert anélkül nincs előadás. Hárman kaptak egyet, ebből lett zűr megint: kapkodták ki egymás kezéből a színházi látcsövet a lányok: nézd a csillárt; nézd ott lenn a sok-sok embert; látod, négerek is vannak…

Az anyukák aggódtak: – Vigyázzatok, le ne ejtsétek a kukkert, mert abból nagy baj lehet. És abban a pillanatban, zsupsz, a messzelátó kiesett Zsófi kezéből: szerencsére, nem le-, hanem befelé, így történhetett meg, hogy senki nem végezte fejsérülés miatt az estét a traumatológián.

Kezdődjön már, sóhajtottak az anyukák, egy kis nyugi kéne, hiszen csak egy balettet mentek megnézni az Operába. Eszter igazított még a szoknyáján, halkan morogva, szerencsére nem látja senki a gyűrődéseket; Zsófi kis kezét a blúzára fektette, biztos, ami biztos, kell a csokifolt védelem. A gomb a helyén, Kata teljesen nyugodt volt; Matyi félszemmel aludt a perzsán.

Megszólalt a zene. Mindenki megnyugodott. Talán negyedóra telt el, amikor a legfiatalabb hátrafordult: – Anya, itt nem beszél senki? Anya mosolygott, megkapták a kiképzést a lányok, elmesélték a történetet is nekik. Aztán a szünetben sugárzó szemekkel ültek a helyükön – senkinek nem kellett semmi, sehová nem kellett menni, csak azt hajtogatták, hogy ez gyönyörű.

Az előadás végén megbeszélték, hogy ők Mária hercegnők szeretnének lenni, Diótörő hercegnek jobb híján Matyit nevezték ki. És nagyokat nevettek.

Ennek már sok éve. A mindennapi programok, együttlétek után a három lány elszakadt egymástól. A barátságuk élt. Az idén karácsonyra Zsófi Angliából, Kata Svájcból jött haza az édesanyjukhoz meg Eszterhez és anyukájához. Meg persze Diótörő herceghez, aki a fotelben aludt félszemmel, és már csipkés füllel. Az öreg Matyi.

A lányok kinyitották az autó ajtaját: mamák hátra, de ki üljön középre? Eszter volt az, aki szó nélkül beült a mamák közé, és beléjük karolt. Zsófi vezetett, elég hosszú ideig utaztak, nótázva, vidáman. Amikor megálltak, a mamák látták már az autóból a feliratot: kastélyszálló. Egy hetes pihenést kaptak a lányoktól. Már búcsúztak volna, amikor az egyik anya szólt: – Várjatok, megkeresem a tűt meg a cérnát, leszakadt a blúzomról a gomb. A másik anya húzogatta a szoknyáját. Lehet, kicsit meggyűrődött.

Távolabb Kata lábával az avar alól kikotort egy szem diót. Sárosat, megfeketedettet. Vajon mennyit, mióta és mit bírt ki a földben lapulva? Két kezével összeroppantotta a diót. Belül ép és élő volt, éppen úgy, mint ötük sok-sok éves barátsága. Megtörve volt igazi íze.