Február 24,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nélküled! Angyalkám, nélküled!

Vége, elmúlt egy év, és kezdődik valami új. Egy évvel öregebbek lettünk, vagy egy évvel bölcsebbek. Ki-ki döntse el maga. Mindenesetre nem telt eseménytelenül. Olyan ez, mint a félig teli, félig üres pohár esete. Minden nézőpont kérdése is. Mint ahogy ez a fenti dal címe is.

Hallgatom én is, most is, nem szabad akaratból.

Hallgatom, mert itt élek, ez a hazám nekem is. Bár évek óta inkognitóban. Néha magam sem veszem észre, hogy létezem. Szóval itthon vagyok, ha tetszik, ha nem. Elbújva, mert így könnyebb, önvédelemből. Mert nem bírom már, ami körülöttem van.

Nem bírom sem a tömeget, sem az utcabált, sem a tűzijátékot, a petárdáról nem is beszélve, még Szilveszterkor sem. De itt vagyok, itt lakom, itt dolgozom, ami itt történik, az engem is érint, megérint, hol így, hol úgy. Túl vagyunk az ilyenkor hagyományos csergetésen, elűzték a gonosz muzulmán, migráns törököket. A büszke magyar, és a gyáva cigány, ahogy tették azt anno Egerben, a nemzeti visszaemlékezés szerint. Felcsendül az új himnuszunk a Nélküled is az utcabálon. Gondolom ez most már kötelező, ebben az évben biztosan, hiszen 100 év, az 100 év, 100 év magány. Én meg fekve hallgatom otthon. Fekve, mert így jobban átjön a feeling.

„Mert az egy igenis jó dal!” Szerintem is, Bödőcs Tibi. Itt a földön fekve, a béka feneke alatt egészen más értelmet kap.

„Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk.”

Hányszor éreztem ezt az elmúlt években, hogy nem egy nyelvet beszélünk, hogy mást látunk, és mást mondunk neked, és mást másoknak. Hogy hiába beszélek kézzel-lábbal senki nem ért, vagy én nem értek senkit és semmit. Hogy ugyanazt látjuk, de másképp értékeljük. Pedig valamikor barátok voltunk, de megváltoztál, vagy én változtam meg. Nem tudom. Olyan sokan megváltoztak körülöttem. Az értékrend, a hozzáállás. Minden, egyik pillanatról a másikra. Én pedig lemaradtam valamiről, vagy engem kihagytak valamiből.

„Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél.”

Mert lett MI, és lett az Ők. Mi egyre eltávolodtunk őtőlük. Ők egyre eltávolodtak mitőlünk. Aztán, meg mi is szétestünk, és maradtam én, meg ti. Az énnek egyedül piszok nehéz, mert folyton ellenséget lát mindenkiben, folyamatosan résen kell lenni. Persze aztán megint lett mi, de kiben lehet bízni, lehet-e bízni még valakiben, aki a MI előtt Ő volt, vagy talán most is az? Na, meg ugye már az is gyanús, ami nem gyanús. Különben meg esetleg migráns, vagy Soros.

„S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk.”

És igen, a lényeget nem értheted. Ez valahogy eltűnt mindenhonnan a lényeg, a szakértelem, az értékrend, pedig egy vérből valók vagyunk. Hogy nem érted, vagy nem akarod érteni, hogy közös érdek a fejlődés, és önös érdek a pusztítás?

„Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.”

És igen, már van 5 millió leszakadó magyar, akit nem hall a nagyvilág. Akikről nem akar hallani a kishazánk.

„S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk

Mi egy vérből valók vagyunk.”

Nehéz évek voltak, egyesével levadászva, lassan szalámizva, minden jogot elvesztve, egyedül a porba hullva.

Igen, egy vérből valók vagyunk. Mint ahogyan a Dzsungel-könyvében ez elhangzott. Egy vérből valók, vagyunk, mégis egymást öljük. Évek óta, gátlástalanul, erkölcstelenül, kontroll nélkül. Még nem annyira brutálisan, mint ahogyan azt Afrikában tették, de legalább aljasabban.

Valahogy a felszínen kellene maradni, és saját magunkat kell kirángatni a gödörből, a hajunknál fogva. Úgy, hogy közben kergetnek engem is, téged is az angyalok, bár én nem szoktam imádkozni. Az arkangyalok is, hogy eltérítsenek, visszalökjenek, megfélemlítsenek, zsaroljanak. Elhitetve veled, hogy így normális minden, ahogy most van. Hogy nem lehet ellene semmit tenni, hogy te arra születtél, hogy szolgálj, de azt majd megmondják neked, hogy kit. Azt is, kiben kell hinned, azt is, mit kell gondolnod, neked nincs más dolgod, csak szolgálni rendületlenül, feltételek nélkül. A hatalom megkérdőjelezése nélkül. Akkor minden rendben lesz, akkor jogod lesz beledögleni. Egyébként meg egy senki vagy, és az is maradsz. Bár ha kérnek valamit tőled… Vagy ha nagyon akarsz valamit, és képes vagy érte megtenni bármit…

Én is gondolkodtam azon, ha már úgyis együtt toljuk az angyalkákkal, hogy nekem mi lenne három kívánságom. Az első kívánságom először mindenképpen a NÉLKÜLED lenne. Azért, hogy el tudjon kezdődni valami egészen más. Ami úgy kezdődne, hogy MI, és nem lennének ők.

Aztán talán visszakérném azt a sok-sok pénzzel kitömött focilabdát, amit a Karmelita kolostor ablakából szétrugdostak a világba. Aztán odapasszolnám, ahol a legnagyobb szükség van rá, itt, határokon belül.

De talán a legfontosabb: szükség lenne reményre, kitartásra, bátorságra, bizalomra, erkölcsre, békességre és szeretetre a mindennapokban, hogy újra tudjuk építeni magunkat. MI közösen.

Ui: Szeretném megköszönni az RTL klubnak és Kulka Jánosnak az újévi köszöntőt. Az elmúlt húsz év legszebb, legőszintébb, legmeghatóbb, legmotiválóbb beszéde volt.

 Ne maradjunk némák, beszéljünk egymással, egymásért és a jövőért. Ne féljetek szeretni! Boldog Új Évet!

Tiszi

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.