Február 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


eufória

Igen, így: csupa kisbetűvel. Merthogy ez nem az az EU-fória, amely az ügydöntő  népszavazással is megtámogatott csatlakozásunk éjjelén uralkodott el az országban. Nem a tűzijátékos, lovashuszáros, gólyalábas, Örömódás, időkerekes, medgyessypéteres banzáj. Amikor még a Fidesz-frakció is ünnepi nyilatkozatot juttatott el az MTI-hez, amelyen közös sikerről és örömről mesélt.

 Legyen hát ez a nap, Európa újraegyesülésének dátuma, a közös remény és közös ünneplés napja. A közös reményé és ünneplésé, hiszen mindnyájan megdolgoztunk érte 

– állt a deklarációban. Főként Orbán Viktor és Áder János tett sokat az ügy érdekében: ott sem voltak, amikor a parlament elsöprő többséggel elfogadta az EU-tagságról szóló törvényt és a csatlakozás apropóján beterjesztett négypárti politikai nyilatkozatot.

Az újév-ünneplős tűzijátékzás tajtékos válságba keveredett a félős kutyák és az istenkirályunkkal szórakozó szlovákok miatt, a lovashuszárok helyett a lóvátevős huszárvágások hasítanak. Gólyalábakon leginkább a rezsim öndicsérete flangál, az Örömóda helyett pedig az Alapjogokért Központ egykori és jelenlegi örömodaliszkjeinek kacér danáját hallgatjuk. Az időkerék elhagyatva rohad, Medgyessy is… köszöni, elvan!

Az Európa-napot (május 9.) – a történelmi jelentőségű „Schuman-nyilatkozat” évfordulóját, a béke és egység emléknapját – sem szokás ünnepelni mifelénk. Mondhatni: léket kapott az emlék. Az EU-zászlót sem ki tűzetteti a dacosan bajuszkodó-hazudgáló Házmester. Olykor kidobják a Parlament ablakán; a lobogóknak, sej, hadd hulljon a selymese! 

Ha a Néppártban fideszileg nem is, de az EU-ban teljes jogú tagok vagyunk. Még. Ez per pillanat nem tűnik végleges állapotnak, de az vesse ránk az első követ, aki szerint az emberiség történelme végleges történések gyűjteménye. Csak a véges kell a népeknek – de az végtelenül!

A nagyobb baj az szerintem az, hogy mostanában mintha kollektíve hiányozna egy kerekünk.

Nem az időkerékre gondolok, bár az is megérne egy misét. Már régóta csak egyvalakinek fontos ez a mementó: annak, aki kitalálta. Inge-gatyája-lakása ráment az ötletgazdinak, hogy az idő vasfoga szét ne rágja az idő kerekét: az EU-csatlakozás emlékművét. De a működésképtelen homokóra lehetne a lepusztulófélben lévő Magyarország emlékműve is. Nem pereg, nem forog, nem csikorogtatja 60 tonnányi súlyát. Kicsit esik-törik-szakad szét, kicsit nagy, nem kicsit feltúrták a környékét a Ligetprojekt keretében – de a miénk! 230 millióért. Kicsit úgy jártunk vele, mint a Biodómmal fogunk: senki nem akarja állni a fenntartási költségeket. Mint 2010 óta mindig, idén sem fogják újévkor (sem) megforgatni.

Másfajta kerékhiányról ecsetlenkednék ezúttal. Komolyan facérkodom a gondolattal, hogy nekünk, a nagy-, mély-, új- igazmagyaroknak nincs ki mind a négy kerekünk. Nem elég ugyanis, hogy választott vezetőink – és gyakorta azok riválisai is – a bolondját járatják velünk, de bónuszként sokan őszintén lelkesednek is az átverősdiért. Ők aztán nem csak hagyják, eltűrik a kamut, hanem odavannak érte, megtapsolják, megbékemenetelik, megellentüntetik. Közösen jó nekik megélni a vélt jót. Elfuserálják, elpazarolják, szélbe dobják – mint egy marék homokot -egyetlen tyúkszaros életecskéjüket egy alternatív valóság oltárán! Értelemszerűen: tisztelet a kivételeknek! Sajnos azonban a következményeket nekik is viselniük kell, hiába hogy e körben nem tetszik a rendszer.

Volt már ilyes elragadtatásra példa a világtörténelemben. 1933, Adolf Hitler hatalomrakerülésének éve után az egész német birodalom euforikus hangulatba hagyta ringatni magát. A népvezér tudta mit akar, és ő sem ismert – nemhogy gátlásokat – de határokat sem. Tudott ígérni, reményt kelteni a kilátástalanságban, meg tudta lovagolni a keményen dolgozó kisemberek boldogulni akarását, becsvágyát, ősi ösztöneit, idegenek iránti averzióját. Neki Németország volt az első. Csak az NSDAP! (a náci párt), – a többi mars a levesbe! Csak engem kell követnetek, és a haza maga lesz a Kánaán! – szónokolta. A fasizmus gyalázatos bűnei nem voltak annyira ismeretlenek a lakosság körében, mint azt sokan láttatni szeretnék. De a kognitív disszonancia feloldására készen kapták a recepteket a napi 24 órában teljes erőbedobással működő náci propagandagépezettől. 

A végkifejlet közismert. Az eufória kámforrá vált. A bukás után példátlan öngyilkossági hullám söpört végig a romokban fuldokló országon. Sokan családostól választották a nemlétet. Pontos adatok nem lelhetők fel, de feltehetőleg tízezernél többen nem bírták túlélni, hogy minden egész eltörött, minden eszme – amit gondosan beléjük sulykoltak – összeomlott.

A mai eufória a hermetikusan körülzárt Fidesz-vezér hagymázas víziónak és az érdekkörébe tartozó ál- és valódi értelmiségiek éretlen megnyilatkozásainak szól. Mindenki, akit a Legfőbb Jóakarat pozícióba segít, pénzhez kiemel (miért, az szebb lett volna: a vályúhoz enged?), valamiért kötelességének érzi, hogy valami egetverő baromság kimondásával bizonyítsa totális alkalmasságát az országló elmebaj istápolására. Ahogy a népnyelv fogalmaz: a szar is mindjárt lekvárnak képzeli magát, ha polcra rakják fel.  A honvédelmi és az EMMI-minisztertől kezdődően a Bagi-Nacsa humorpároson át a Maróth Miklós nevű legutóbbi nemzetőrig mindenki önkéntesen mondta, mondja a kergeségeket, minden látható külső kényszer nélkül. Nem idézek, mert az ellenzéki és a még független portálok évek óta ezen bemondások terjesztésével teszik próbára a nevetőizmainkat és elviselhetőbbé a kiszolgáltatottságunkat. A szellemi kórokozók aztán, jó esetben, egy ideig csendben maradnak – de nem tartósan. Tűnik: a jólfizetett influenszereké mellett a vezetői megbízatások kelléke is a néphülyítés. 

A hangadók – és szervezeteik – fizetett hirdetésekben tolják a mantrát és az (r)égi mannát a mindennapi betevőért gürcölő – jobb sorsra érdemes – milliók képébe. Ilyen cumi-cunami mellet nem lehet csodálkozni azon, hogy sokaknak választási programként elég egyetlen árva szó is: „Folytatjuk!”. Érdemes megfigyelni, ahogy ezek a központilag generált jelenségek, a bűnbak-képzés, a másságellenesség, a megtévesztésklisék, az álságos hiedelemtartalmak végigsöpörnek a volt KGST országain, legyen szó Soros Györgyről, háttérhatalmakról, rasszizmusról, eredetmítoszokról vagy egyszerű kitalációkról. Szinte nincs olyan kelet-középeurópai vezető, aki ne szeretne profitálni a kollektív tudat azon tulajdonságából, hogy kikezdhető, formálható, gyurmázható. Már ott tartunk, hogy a legfelsőbb szinteken kérdőjelezik meg a II. világégés tényeit, azoknak szánva a ködöt, akik csak hírből ismerik azokat. A túlélőknek ugyanis hiába beszélnének! Ad absurdum: vannak akik legszívesebben újrajátszanák azt a meccset is! A populizmusnak ugyanaz az arzenálja, bárhol is üti fel a fejét. És minden fajtája fertőző – nem kicsit, nagyon!

De egy nagyotmondást mégiscsak hadd emeljek ki a közeli napok híradásaiból – azt is csak a nyelvújító trouvaille miatt.

Az Állami Számvevőszék 150 éve a közpénzek őre és 30 éve a demokrácia pénzügyi garantőre

 – tudatta Domokos László, a snájdig Székelnök, az ország kifosztásának biztos garantőre. Bevallom: azóta alszom nyugodtan, amióta az ügyészséggel, rendőrséggel, alkotmánybírósággal karöltve az ÁSZ vigyázza álmom és az ország szétrablását. Még csak forgolódni is elfelejtek ekkora fenomenális jog- és közbiztonságban! Pisszenni azért még csak-csak merek, pizsama jellegű gyakorlóruhámban.

Teljesen biztos vagyok benne: itt is sokan lesznek öngyilkosok, ha megdől ez a rendszer is. Legalább annyian, mint ahányan a pártállam – apokaliptikusként nehezen interpretálható – bukásakor a 800 000 MSZMP-tag közül. Ez a szám kábé zéró.  Nulla hulla – de így kell nekünk, tetszettünk volna forradalmat csinálni! Az akkor életbenmaradásuk mellett döntő káderek örülnek most a legjobban, hiszen már egy évtizede keresztényszabadon építik-szépítik az újabb pártállamocskát. Az EU pirinyó, ám gólyalábadozó narancsköztársaságát. 

Tempora mutantur…  csak mimagyarok nem változunk velük, csakazértse! Úgy járunk, mint egykor ama Raszputyin, a hírhedt orosz vándorszerzetes, mágus és kalandor. Ciánnal megmérgezték, hátba- és fejbelőtték, feszülettel összeverték, prostival leszúratták – ám ő nem ezekbe halt bele, hanem a Névában érte a fulladásos elmúlás. Minket is kétszer legyőztek, államilag széttrancsíroztak, vezetjük az alkoholfogyasztási, morbiditási, elszegényedési, slumosodási statisztikákat, szolgasorba löktek, onnan is kivettek, sós kútba tettek, onnan is kivettek, kerék alá tesznek, onnan is kivesznek – oszt’ mégis nem ezek okozzák majd a vesztünket. Mink a saját ostobaságunk jeges folyójába fogunk beléfulladni. 

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.