Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A büszkeség évtizede lesz ez, nem is vitás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az oroszoktól vásárolt, felújítottként beharangozott metrókocsik, amelyek többe kerültek, mintha újakat vásároltak volna, kétségtelenül rohadnak. Ezt már korábban is pedzegették különböző hírforrások, azonban ezt akkor – többször is – letagadták az illetékesek. Persze a tagadás a mai viszonyok között tudvalevőleg annyit tesz, hogy a probléma valós. Az Mfor információja szerint a rozsdásodás – konkrétan a padlólemez ment teljesen tönkre, de olyan szinten, hogy az akár be is szakadhatott volna bizonyos körülmények között az utazóközönség lába alatt – olyan mértékű, hogy az elsőként érkező hat szerelvényt egyszerűen ki kellett volnni a forgalomból. A mindössze pár éves régi-új kocsik ezzel bizonyították, hogy az oroszokkal kötött szerződés talán még a korábban gondoltnál is borzasztóbb. Nem elég ugyanis hogy irdatlan drágán sikerült beszerezni őket – 69 milliárd forint – de ráadásul életveszélyesek is.

Már a szerződés megkötése idején is szakértők tucatjai ellenezték a metróvásárlást, de a megszokottak szerint ezt a kormány teljességgel semmibe vette. Ők mindent, minden körülmények között jobban tudnak, mint bárki más. Az üzlet megfelelő – valakinek, vagy valakiknek legalábbis – még akkor is, ha azt a legtöbben ellenezték. Most itt a bizonyíték arra, hogy nem csak szakmailag volt elhibázott döntés, de pénzügyileg is, hiszen a hat kivont szerelvény– noha Karácsony Gergely Facebook posztjából kiderül, hogy ez a 6 a 222 szerelvény viszonylatában szinte semmi – hiányzik a mindennapi közlekedésből. Emiatt Karácsony Gergely főpolgármester a következőket jegyezte meg Facebook bejegyzésében:

Itt az ideje az egész korábbi metróbeszerzést, annak minden körülményét érintő átfogó vizsgálatnak. Erre a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kérem fel, úgy hiszem, két hónap elég a teljeskörű tisztázásra, amit természetesen a nyilvánosság bevonása követ majd.

Látva Karácsony eddigi teljesítményét, úgy vélem bízhatunk is ebben a kivizsgálásban és abban is, hogy a közvélemény tájékoztatása sem marad el. Ettől azonban az üzlet nem foszlik semmivé visszamenőleg, a város vélhetően még évtizedekig fogja nyögni, a rossz döntése következményeit. Persze itt nehéz lenne nem arra gondolni, hogy az üzlet nem egy rosszul átgondolt döntés következménye volt, hanem a magyar kormány az oroszok irányából történő követelésének teljesítése. Sem az utazóközönségnek, sem az államnak nem érte meg ugyanis a beruházás, ezért kevés más okot lehetne találni arra, hogy akkor mégis miért köttetett meg. Ezt már korábban is lehetett sejteni, noha ez mit sem számított, hiszen a hatóságokat pont annyira érdekelte a történet, mint Farkas Flórián 1 milliárdos ügye, Tiborcz Elios lámpái, vagy a felcsúti gázszerelő csodás meggazdagodása.

A hatóságok azt vizsgálják ki, amire Orbán parancsot ad, úgy hiszem, ez eddig sem volt titok és ezután sem lesz az. Változás csak is akkor történhet ebben az ügyben, ha az ország miniszterelnökét nem Orbán Viktornak hívják majd. Akkor fog kiderülni, hogy a rohadó metrószerelvényeken túl, mivel sikerült még átverni a magyarokat és mik azok a további üzletek, amikért talán még unokáink is fizetni fognak a közeljövőben. Paks II még sehol sincs, de ha Orbánon múlik, még kormányzása idején véghez fogja azt vinni, hogy aztán legyen mi miatt szenvedni az elkövetkezendő években. De ha milliárdok elégetéséről van szó, akkor rögtön eszünkbe juthat a Budapest-Belgrád vaústvonal is, vagy az éppen leállított trieszti kikötő terve. Ezek egyikére sincs ugyan szükség, de legalább összesen több ezer milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek, amit aztán később nyöghetünk mindannyian.

Orbán uralkodása után, a vélhetően hamarosan érkező gazdasági világválság idején olyan problémákkal fogunk majd szembenézni, amikkel egyszerűen nem fogunk tudni mit kezdeni. Mert még egy sor esetleg kivizsgálás és felelősségrevonás sem fogja azokat semmissé tenni. A pusztítás minden egyes nappal csak fokozódik és addig nem várható lassulás ezügyben, ameddig Orbánnak marad valami nagyszerű ötlet a tarsolyában. Az értelmetlen beruházások országává váltunk, ahol ugyan a nyugdíjasok éheznek, az elesettek egyedül maradtak és a dolgozók nevetséges bérekért végzik el munkájukat, de legalább elmondhatjuk, hogy minden faluban van legalább egy stadion, egy templom és egy egyházi fenntartású iskola. A büszkeség évtizede lesz ez, nem is vitás.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.