Június 5,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mit kívánjak?

Megérkezett karácsony ünnepe. Mifelénk csak egynapos ünnep decemberben, kárpótlásul majd január 6-án, a Három Királyok ünnepén lesz ajándékozás, családi összeborulás, és az azt megelőző héten takaréklángon működő ország. Feliz Navidad! – köszöntik az emberek egymást az utcán, a feliratok a járókelőket a kirakatokon, az akciós „most vedd meg, de azonnal” levelek a postaládákban.

Igazán nagyot kívánni az év utolsó napján szokás, és fogadkozni is, természetesen. Tiszteletben tartom a jó hagyományokat, és ezúton szeretnék csatlakozni ehhez a jókívánságaimmal. Azoknak küldöm, akikhez más módon nem tudom eljuttatni ezt az üzenetet.

Minden fedél nélkülinek azt kívánom, valaki gondoljon rájuk, és érezze át a helyzetüket. Évente több százan fagynak meg közülük az utcákon. A számok annyira „titkosak”, hogy csak találgatni lehet azokról. A NER-ben a nincstelenség takargatni való szégyen; normális országokban megoldandó és megoldható probléma, akarat és odafigyelés kérdése. A szőnyeg alá söpréstől a gond csak egyre nagyobb lesz, és amiről nem vesznek tudomást a hatalmon lévők, az attól még létezik.

A menekülteknek, bárhonnan jöjjenek és bárhova tartsanak is, bármilyen legyen a bőrük színe vagy a vallásuk, azt kívánom, találják meg azt a legelső befogadó helyet, ahol ételt, takarót, orvosi ellátást kaphatnak addig is, ameddig kiderül, hogyan alakulhat a továbbiakban az életük. Ők nem turisták, akik ki tudják fizetni a szállodai szobáikat és az étkezésüket nagyszerű hazánkban.  Ők szétbombázott városokból, felégetett falvakból, terror és nincstelenség körülményei közül menekülve keresnek egy másfajta létezést. A drog- és embercsempészek, a bűnözők, a gyilkosok és merénylők kerüljenek kiszűrésre – azután a börtönbe vagy a megfelelő büntető intézménybe. Nekik hirtelen nem tudok mit kívánni, talán csak azt, legyen elég idejük elgondolkodni azon, vajon tényleg jó úton járnak-e.

A nyugdíjasoknak azt kívánom, tudjanak olyan ételt főzni az ünnepek alatt, amit szeretnek. Legyen elég a pénzük zöldségre a húslevesbe, például. A fehérrépa ma luxuscikk Magyarországon, a krumpli is majdnem az.  Azt kívánom, ne sakkozni kelljen azzal, mire elég a nyugdíj, piruló arccal visszautasítani a pár dekával több felvágottat: esetleg  narancsot vagy egyéb gyümölcsöt csak ajándékba kapni, ha kicsit jobban megy a leszármazottaknak. Azt kívánom, jusson utazásra, könyvre, színházra sok ledolgozott évtized után. A spanyol nyugdíjasok hónapok óta az utcákon követelik a méltó nyugdíjat, sok tíz- vagy időnként százezren. Ebből is látszik, nem csak magyar a probléma, de az is látszik, hogy összefogás nélkül ebben (sem) lehet eredményt elérni.

A talán még létező középrétegnek azt kívánom, gondolkodjon el. Azon, vajon tényleg elég-e a hatalmas képernyős TV, a hitelből vett autó, a „megjárja” munkahely (ami legalább van), az „évente eljutunk …ba, …be családostul”, az állandó aggodalom azon, mi lesz akkor, ha valami nem úgy alakul, mint eddig. Lehet-e valamit tenni az állandó frusztráltság, a „kapaszkodom abba, amim van, a többiek is küzdjenek, ahogy tudnak. Oldják meg, nem az én bajom” és ehhez hasonló mentalitáson.  Mindenki a saját kis várát védi, és fokozatosan be is zárkózik abba a vélt biztonságba. Amit holnap kihúzhat a magyar politika a lábuk alól vagy a bankszámlájukról, ha ahhoz támad úri kedve. A vár meg fog inogni, akár össze is omolhat. Érdemes odafigyelni mások szerencsétlen sorsára, mert soha nem lehet tudni, mikor ér utol bárkit valami hasonló. A szerencse sokkal kevésbé adakozó kedvű, mint a baj. A „mi megvagyunk” homokba dugott fejű hozzáállás jó lehet, ideig-óráig, de semmit nem ígér a holnapról.

Az értelmiségnek Magyarországon azt kívánom, találjon vissza eredeti feladatához, bújjon elő a nihilből, és tegye a dolgát. Írjon, énekeljen,  kiabáljon, tiltakozzon, amilyen fórumokon csak tud. Mert ha nem teszi, a következő, 2022-es választásokra beígért „legdurvább, legmocskosabb, legleglegebb” Fidesz-kampány letarolja az országot, és a már ma is majdnem teljesen bebetonozott hatalom elszívja előlünk még az oxigént is. Sok feladat van, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy reménytelen a helyzet. A „mocskon kívül akarok maradni” egy nézőpont – de ha azt követjük, az egész ország minden szegletét beborítja a fekália. És nincs más mód, mint a tudás felhasználása, az információ megosztása, a kérdések és kételyek megválaszolása – nap mint nap. Elbújva ezeket nem lehet megtenni. Ezért kívánom – és várom – a magyar értelmiségtől, hogy a 2020 legyen egy aktív év a közéletben részükről.

A nagyoknak, mármint az ország vezetőinek is illene kívánni valamit. Így hirtelen semmi nem jut eszembe. Azt gondolom, már most is megvan mindenük – és tudom, nekik ennyi sem elég. Ezen nem érdemes lamentálni, mert az ő cipőjükben olyan kevesen járunk, hogy bátran merem törpe minoritásnak nevezni őket. Nincs szükségük a jókívánságaimra.

Mindenki másnak szebb és boldogabb 2020-as évet kívánok!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.