Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Keresztény könnyűzene. Énekel a közpénzből kiglancolt mustármag, és belebukik a gitárjába

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azért, hogy a fiatalok kiteljesedjenek, ad az állam a keresztény könnyűzenére 750 millió forintot. Keresztény könnyűzene. Az. B+. Teljesedjenek ki egyedül. Ne az én pénzemen dalolgassanak. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára teljesen megbomlott.

Ez a program akadályokat akar lebontani olyan fiatalok előtt, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt egy zenekarban, kórusban és lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, külső segítségre van szükségük.

A program keretében a kormány 500 millió forint értékben biztosít támogatást hangszerek vásárlásához profi zenekarok, kezdő zenekarok és határon túli zenekarok számára. A zenészek képzésére és tehetséggondozásuk támogatására plusz 260 millió forint támogatást nyújt a kabinet. Persze, csak azért, hogy a zenei alkotók a zenén keresztül is átéljék hitüket és közösségeket hozzanak létre.

De ne az adófizetők számlájára. Most tényleg lassan ott tartunk, hogy kiírhatjuk a határállomásokra: ez itt a Magyar Vallásállam. Nótázgassanak, gitározgassanak az egyház pénzéből, más tehetséges gyerek sem rohan maniért Rétváriékhoz, sőt, letojják őket a minisztériumban. És akkor ez a Rétvári még buta is, mint tíz hamisan énekelő tyúk.

Sok olyan ismert énekes él a világban, aki valahol egy templomban, egyházi közösségben vagy vallási könnyűzenei zenekarban, gospel kórusban ismerkedhetett meg a zenével, ott szerezhette meg a zenei alapokat, amely a világhírig repítette később. Közös pont ez például Elvis Presley, Mick Jagger, Whitney Houston, Katy Perry és John Lennon életében is.

Ejnye, ejnye, magyar-e nincs a példaképek között? Már csak azért kérdezem, hogy bírjunk drukkolni. Amúgy pedig a szentszart érdekel, hogy a Lennon meg a Jagger hol és mit tanult? Vagy világszínvonal a zenéjük, vagy nem. Vagy csípem őket, vagy nem. Nekem például egy leheletnyi ideig sem jutott eszembe, hogy ők a megtestesült keresztényi életmód követői: piával, droggal és egyéb egyáltalán nem mennyei jóval. Tanultak, tehetségesek. Ennyi.

Legalább őket nem a mi pénzünkből tömték, mint az egyáltalán nem világszínvonalú Mágát, Nagy Ferót, Balázs Fecót, Illényi Katicát, Ákost meg a hasonló Fidesz-bibircsókokat. Ja. Ez a Mága 350 millióval elindult hegedálni a határon túli templomokba. Volt pofája azt mondani, hogy azt sem ő kapta, hanem a koncertszervező irodája. Nézze hülyének a templomi egeret.

Szegény Rétvári. A tehetségek menjenek a Zeneakadémiára, van ott egyházzene szak és tanszék is. Hogy könnyű-e, azt nem tudom. Az tuti, hogy itt is arra megy ki a játék, hogy majd a támogatottak szépen írnak NER-himnuszt meg Orbán-Isten nótákat, aztán aki a legdicsőségesebb dallamot meg szöveget bírja produkálni, annak beleteszik a dobverőjébe a mi pénzünket.

Van ezeknek Szikra-díjuk is. Tudják, ha egyszer a szikra kipattan… Azt mondta a díjátadáson a cserkész államtitkár, hogy a mai harmincas, negyvenes generációnak már teljesen evidens ez az istentiszteletek, szentmisék során is alkalmazott műfaj. Meg hogy már arénák telnek meg ezekkel a dicsőítőkkel.

Csessze meg, ez is magánügy, hajtsanak rá, üresen áll a Puskás aréna: lehet ott imádkozni és bazseválni is, foci helyett mehet az újabb és újabb kábítás. Várjanak, ez a legjobb, olyan költői:

Olyan mustármagok szökkennek szárba, amelyek a világ bármely színpadán megállnák a helyüket. 

Én speciel utálom a mustármagot az uborkába belepotyogtatva is, hát akkor pláne föláll a hajam, amikor össze akarnak engem kapcsolni Európával – a hit erejével. Olyan madzag nincs, hiába erőlködnek.

Sokaknak a zene segít, hogy a keresztény könnyűzene Magyarországon a közösségek megerősítésében az egyik legtöbbet teszi azért, hogy a magyar emberek boldogabbak legyenek.

Ámen. Énekelt a közpénzen kiglancolt mustármag, és belebukott keresztény gitárjába.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.