Február 24,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Válasz egy nickname-nek

Azzal kell kezdenem, hogy nagyon hálás  vagyok a Szalonna Szerkesztőségének, hogy a számomra remek portáljukra „befogadtak”, és lehetővé teszik, hogy nyilvánosan meg tudjam osztani a gondolataimat, véleményemet sokakkal, akik elolvassák a szösszeneteimet. Igyekszem személyesen válaszolni a hozzászólásokra, mert így érzem helyesnek.

Egy kommentre viszont úgy érzem, hosszabban kell válaszolnom, mert röviden válaszolni nehéz.

Egy szinte politikamentes írásom ezt a reakciót váltotta ki valakiből – aki a nevét nem adta a hozzászóláshoz, hiszen nem kötelező,

…csak az anti honvágy miatt szeditek a magyar politikát?

Előtte volt egy kérdés, azzal kapcsolatban, mennyre veszünk részt a spanyol politikában. A többes számmal nem tudok mit kezdeni, egyedül írom, amit írok, saját tapasztalatokat osztok meg, és veszem a bátorságot, hogy ezt a saját nevem alatt teszem. A válaszom erre az, hogy magyar állampolgárként a magyar közéletben veszek részt, a szavazatommal, amelynek leadásához 500 kilométert kell utaznom. Nemzetközi szervezetnek dolgozva valószínűleg a munkám befolyással van a spanyolok életére is.

Nem tudom, mit jelent az anti honvágy. Nekem hiányzik sok minden – személyek, barátok, a Moszkva és Felszab tér neve, a régi Városliget, a térkövezett vagy lebetonozott terek fái, a mosolygós arcok, a másokra való odafigyelés, a gyűlölködés nélküli hétköznapok. És az „otthonlét” utáni jó tapasztalatok.

Ma ott tartok, hogy alig várom, szálljon már fel velem a gépem Ferihegyről, ami nekem az maradt, és vigyen Budapestről el a picsába. Mert “otthon” a buszra nehéz felszállni, miután a harmincas fiatalember lazán odébb lök az ajtóból – neki sürgősebb feljutni. Mert lebassza elém a teát az asztalra a pincér,  mivel csak azt kértem. Mert új útlevél igénylésekor jóhiszeműen beixelem a „tartósan külföldön élő” rubrikát, mire azonnal közli velem a morcos ügyintéző, hogy akkor most bevonja a személyimet és a lakcímkártyámat is. Mikor próbálom megmagyarázni, hogy rezidens vagyok ott, ahol élek – láthatóan lepkefingja sincs arról, miről beszélek, – közli, hogy majd az új útlevéllel mindent el tudok intézni. Mondom, nem, mert a magyar bankomban, ahol évtizedek óta van számlám, szig nélkül ember sem vagyok, nemhogy ügyintézni tudnék, megvonja a vállát, és közli, hogy neki ehhez semmi köze, oldjam meg. Megoldom. Kiveszem a igénylőlapot a kezéből, összetépem, visszaveszem az igazolványaimat, és új papírt töltök ki. Kihagyom, hogy „hazaáruló” vagyok. Így már minden rendben, lesz új útlevél, meg halleluja, és marad a személyi meg a lakcímkártya. Hazudtam a hatóságnak. Ők minden nap a pofámba hazudnak, kvittek vagyunk.

Rokonnal megyünk a közértbe, a Blaha környékén. Nekem csak egy hagyma, egy uborka és egy paradicsom kell. Reggel utazom, és salátát csinálok magamnak vacsira. A méla undor, amivel a pénztáros leméri a cuccaimat, egy fotót érdemelne, de hatalmas áthúzott kamera-kép van a háta mögött. A boltban tilos fényképezni. Spanyolországban a piaci kofa kihúzza magát, ha megkérdezem, lefotózhatom-e a csodálatos gyümölcseit, és büszkén mosolyog a kamerába. A rokonom  közben küzd az agyonsminkelt pultossal – nem, nem kér 18 deka magyar csodát a 15 helyett, mert nem fussa olyan sokra. Ő szégyenkezik, hetvenvalahány évesen, hogy negyven ledolgozott év után csak annyit engedhet meg magának, amennyit. Szerintem nem az ő szégyene.

Kedves ismeretlen, szedni általában virágot vagy gyógyszert szoktunk. Számomra a magyar politika egyiknek sem nevezhető ezek közül. Nekem kb. a napi elkerülhetetlen méreganyag. Mert Magyarországon élnek a hozzám tartozók közül sokan, és minden, ami történik, befolyásolja az életünket, a vállalkozásunk jövőjét, a rokonok egészségét, az unokáim oktatását és fejlődősét, a barátaim és ismerőseim lelki épségét.

Remélem, kielégítő a válasz, ha nem, nyitott vagyok további eszmecserére. Mert bár nem élek ott, az ORSZÁGOM élete nem elválasztható az enyémtől. És nem is szeretném megérni azt, hogy minden hidat felégetve, azt kelljen mondanom: boldoguljanak, ahogy tudnak, leszarom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.