VENDÉG

Va(r)júdás

„Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.”

József Attila: (Ős patkány terjeszt kórt…)

A magyar maffiaállam örökös vic(c)eházmestere, Kö(sz)vér László legújabb önszereplésében – lámcsak lám! – díjazta és egyben melegen megköszönte az eddigi hét „Békemenet” szervezéséről, számozatlan brüsszeli tüntikézéseiről és lengyelországi kiruccanásairól elhíresült Civil Összefogás Fórumnak mindazt, „amit a magyar demokráciáért tett”. Mondanám, hogy ezen igazán nincs mit megköszönni – de inkább gondoljuk át együtt.

Elképzelni is nehéz, mennyi észbeli odafigyelést, félkezi munkát, időemésztő törődést, alázatos törleszkedést igényelt azoknak a milliárdoknak a totál értelmetlen eltapsolása, amelyeket a kormány – valamint a tőle függő gazdasági társaságok – csupán ezen egyetlen műszervezet lélegeztetőgépen tartására (vér)átömlesztettek. (Például: tavaly perelték ki az információt, hogy csak az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek 508 milliót adományozott a baráti galerinek a közgondolkodás javításának kétségkívül nemes céljára.) Egyfelől biztosították ezáltal a kommunistaellenessé vedlett egykori kommunistáknak a további biztos – sőt fényűző –  egzisztenciáját. Másodsorban: az mégsem volt elvárható, hogy ingyért szolgáltassák a dicső Vezetés csodafegyverének tekintett egészségügyi sétát a volt Moszkva tértől a holt (értsd: fátlanított) Kossuth térig – amelyeken sok tízezer megtévesztett honfitársunk blamálta magát, minden pénzbeli fizetség nélkül. Vagy azt gondolták esetleg, hogy jobb ma egy nem kötelező Békemenet, mint holnap egy kötelező Békekölcsön? Nem tudhatom… Gondolkodásom mindenképpen a CÖF reparálására szorul… 

Na és azok az időnkénti önelégült nyilatkozatok, amelyekkel a főkolomposaik – a fogalmazás és a helyesírás könyörtelen szabályaival sikertelenül megküzdve – megkomponálták aggályaikat a nemzetáruló belső ellenség bárminő tetteinek és puszta létezésének jogosultságát illetően!… Azok is megérték a pénzüket, nemdebár?!… A békemeneteléssel való gyakori riasztgatás, a „magyar demokráciamodell” külföldi önvédelme, reprezentálása és elterjesztése is szerepelt a kiadásokkal terhelt fegyvertárukban. Most tudtuk meg, hogy a szervezet kéthavonta imareggeliket rendez, hogy hiteles civil közösségként így inspirálja Európa népeit a keresztény értékek védelmére. Vezetője szerint ugyanis azok permanens veszélyben vannak: egyrészt, ugye, gyünnek a migránsok, kerítést sem félve egyre csak gyünnek végeláthatatlan sorokban, másrészt „technokrata és lelketlen szervezetek közvetítik a vágyak és az önmegvalósítás diktatúráját. Ezzel szembe kell szállni a szentlélek segítségével!” Ezek után engem személy szerint érdekelne: ördögűzést esetleg nem vállalnak? 

Eszembe jut Aradszki András (szellemi?) energiaügyért felelős államtitkár két évvel ezelőtti parlamenti felszólalása „A sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség” címmel. Megtudhattuk hogy a még senkisemlátta  „Soros-terv” a Sátán legnagyobb és legvégső támadása, amely „migránsok 10 millióival hígítaná fel a keresztény kontinenst”. A támadás az egyház és a családok ellen irányul, de „látjuk ezt már az abortusz, az eutanázia, az egyneműek házassága és a genderelmélet politikai erőltetése vonatkozásában is”. Na és mit tehetünk e földöntúli mesterkedések ellen? „A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni!” Idézem mindezt annak illusztrálására, hogy igazán szép dolog a vallás, amíg a templomok falai között gyakorolják – de abban a minutumban, ahogy a politikával keverik, egetverő hülyeségek kerekedhetnek belőle. Az Imareggelik, a Rózsafüzér (Szentolvasó)-ájtatosságok a világvalóság alakulásának kábé annyit érnek, mint halottnak a csók.

A jobbérzésű jobboldaliakat is pukkasztó vaktöltényeiket szerencsére nem túl gyakran lődözgető „szellemi honvédők” célkeresztjében mára már csak a jobbára funkcionális analfabéta sajáthívek és a szektabeltagok állingálnak. E rétegen kívül egyre fogyó a lelkesedés és a motiváció. Látszatos létüknek – mondhatni – eddigre pont annyi a belső értelme, mint a többi kormánytámogatta összecöffenésnek. Eszerint, a diktatúra óhatatlanul egy közösségi műfaj. Olyant még nem ismert a világtörténelem – és a National Geographic tévécsatornán futó „Diktátorok kézikönyve” című műsor sem -, hogy valaki a társadalmi – valós vagy ál – támogatás nélkül diktizne egymagában. Az öncélúság csak egy nagyobb népi beágyazottságban nyeri el végső – és szerencsére mindig véges – formáját és kusza értelmetlenségét. 

A rangsorban harmadik közjogi méltóság sajátságos, kissé cikkcakkosan alakult világképében a „szellemi honvédelem” épp kiemelt fontosságú. Azok, akik szomjúhozzák a magát a Fidesz ’88-as kongresszusán még szocialistaként definiáló házalgó szavait, most sem csalódhattak. Tudatháborút vizionál frissebb beszélyeiben. Alapvetései között szerepel, hogy vannak egyrészt a mélyen vallásos, a közjóért küzdő és érte minden magánérdeküket feláldozó, a „nemzeti értékrendet” (bármit is jelentsen ez) valló fideszesek – szemben az istentagadónak, birodalmi internacionalistáknak titulált hazaárulókkal. Ez a mentális „vajúdás” szerinte végigkísér(tet)te történelmünket, ma is „megkerülhetetlen örökségünk”.

Olyan egyszerű ez, mint az egyszeregy. Ennél már csak a hitleri propaganda fogalmazott meg egyszerűbb – választási és azon inneni / túli – üzeneteket. A bajszos „bajtárs” ugyanakkor politológiailag kitalálta az idők kezdetében eredeztethető és vég nélkülinek vélhető vajúdás műfaját. Ezt tudjuk a jövő nemzedékeire áthagyományozni (a stadionokon kívül, teszem hozzá rosszmájúan). A non-stop, apás-anyás-nagyszülős, végtermék nélküli nehéz szülést. Sok bába között a nulla csecsemőt.

Egyelőre én ebből a vajúdásból nem sokat tapasztalok. Csak a varjúdást látom, ha körbe pillantok: fekete madarak rebbennek, szálldosnak sötét felhőkben, fülsiketítően köröttem mindenütt. Valamennyi önkényuralom nélkülözhetetlen eleme: a csapatban való károgás éli borzolttollas nászát. Dunát lehetne rekeszteni a mindenféle varjakkal, szarkákkal, szajkókkal, csókákkal, hollókkal, kittákkal (más néven lombszarkákkal) – vagyis az elnyomó rendszer kegyenc civiljeivel és azok társformációival. Én árticsókáknak nevezem őket, ezt a gyűjtőfogalmat az ornitológia még nem vette át, mert az imént találtam ki. E saját nyelvi lelemény nem tévesztendő össze az az articsókával /Cynara cardunculus var. scolymus/, amely Észak-Afrikában őshonos fészkesvirágzatú zöldség– és gyógynövény; Magyarországon sokáig dísznövényként tartották.) 

Mellesleg, csak varjakból megkülönböztetünk vetési, kormos, dolmányos (vagy szürke) és rövidcsőrű varjakat. A varjú – tudományos nevén: Corvus – amúgy okos madár. Intelligenciaszintje az 5-7 éves gyerekekével vetekszik. Az erre vonatkozó kísérlet eredményeit a New Zealands’s Univerity of Auckland kutatói a Proceedings of the Royal Society B-ben publikálták. Cambridge-ben pedig felfedezték: a varjú érti a súly mibenlétét. Egyes gondolkodásbéli képességei meghaladják még a majmokét is. Emberre nézve nem jelent veszélyt, fiókareptetéskor azonban előfordulhat támadásnak vélhető vehemens viselkedése, mellyel a röpképességet gyakorló fiókáit óvja. A varjú védettséget élvez, hiszen – és ez talán sokakat meglep – énekes madár. Kicsit rekedtes a hangja, mondhatni akár azt is: ronda. A skálázás nyilván nem az erőssége, de ő – tetszik, nem tetszik – így énekel! A varjúfélék közé tartozó csóka nemzetségnek két faja ismeretes, úgymint a nyugati csóka (Coloeus monedul) és a keleti csóka (Coloeus dauuricus Pall.). (Csak úgy mondom, minden allegorizáló szándék nélkül.) Alapvetően valamennyi mindenevő és gyakran fészekrabló természetűek. Egyes emberekben csodálatot, míg másokban félelmet vagy ellenszenvet váltanak ki. Számos legenda és monda övezi őket: az istenek hírnökei, rossz ómenek, előre jelzik a szerencsétlenséget és a halált… 

Íme még néhány fideszpolgári árticsóka kompánia, találomra:  CÖKA (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány), CET (Civil Együttműködési Tanácskozás), Békemenet Egyesület,  Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Nők a Magyar Nemzetért Egyesület, Teleki László Alapítvány, Magyar Dinnye Szövetség, Magyar Tanyákon Élők Egyesülete. A méltatlanul kitüntetetlen Honfoglalás 2000  a jobboldali politika civil-piacán való károgásban a CÖF egyetlen impotenciális vetélytársa. Senkit ne tévesszenek meg ezek az elnevezések, a hosszú felsorolás. A szervezeti köntös mögött, a nagy szavak mögé bújva, igen, ezek ugyanazok! Jószerivel a korábbi és a jelenlegi (lényegében) egypárti államstruktúra (mert „történelmileg” valahogy mindig így alakul mifelénk) megélhetési hívei ők. A politikailag kereszténnyé vedlett, a kormány képviselte „centrális erőtérhez” személyi szálakkal is kötődő, a közpénzek bőventejelő csecséhez szoktatott műalakzatok műmájerei. Akik nyálzó nyelvcsapásokkal előzgetnek, úsznak az árral és az árakkal. Dicsőítik, mentegetik, fetisizálják, megcsipkedik (Csip-csip csóka, / vak varjúcska….), előrágják, „bajvívják” mindazt, amit az egyszemélyi hatalom szeszélye elénk sodor. Kinevezik szellemi polgárháborúnak a maguk rajcsúrozását, irracionális röptéit, karrierharcát, érdemeket és teljesítményt megkerülő anyagi vigasztalódásukat. Mert tény ami tény: a kormánybarát népakarat megtestesítésére és kifejezésére hivatott álcivilek álszervezeteinek belterjes „szóvivői” köre vígan megél az apanázsból; a „tagság” – ha van – elégedjen meg a lelkesítő szólamokkal és a „keresztény szabadságban” való sétifikálással. (A gyemekmondóka vak varjúcskájáról tudni érdemes, hogy nem a varjúfélék (Corvidae) közé tartozik, hanem a gólyaalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék családjába tartozó faj. Bakcsó a népies neve, de ismertek a kvakvarjú, oláhpap, kakcsó, vasfejű vakkánya elnevezései is.)

A tájékozatlanabbak kedvéért el kell mondanom: az egyházak és a pártok is – mérettől, poziciótól, elfogadottságtól, taglétszámtól függetlenül – mind civil szervezetek. Ezek orbánhű részének felsorolásától most eltekintek. Nem érdemelnek említést a kistáji kiskirályok pályázati pénzek elszipkázására gründolt „helyiérdekű” gittegyletei. A legutóbbi választáson a Fidesz-tagságukat és támogatottságukat letagadó „független civil jelöltek”, valamint az elektronikus sajtóban pártatlan civilként – esetenként szakértőként – nyilatkozó hithű fideszesek legföljebb csak legyintést érnének. Ritka mint a fehér holló az olyan társulás, amely nem kifejezetten kormánypárti – és mégis kap némi állami támogatást. A külföldi támogatást elnyerőket pedig törvényi erővel megbélyegezték. A kormány háborítatlanul háborúzik a neki nem tetsző, „rossz” társadalmi szerveződések ellen. Vegzál, tilt, reguláz, korlátoz, ellenőriztet, törvényi szinten szankcionál, mindenmód ótvarkodik. A civil szféra kritikus részének a kipurcantása pregnáns elnyomói gyakorlat. Pitbulli buli a javából! Mert a régi-új ideológia értelmében – mindenki tudja már?!… – törésvonal hasítja ketté a világot, melynek egyik oldalán a töretlen szuverenisták állnak, a másik térfélen a kozmopoliták, a globalisták. Utóbbiaknak itt – e logikából kifolyólag – fű sem teremhet, nemhogy varjúháj (másképpen: szaka, tájszóval: szédum: szárazságtűrő, pozsgás növény).

Hiába gondolkodom erősen – semmi újat nem tudtunk meg a köteles beszédétől kezdődvést lankadatlanul az elhülyülés stációit járó őrnyetegtől. A csetepáté eddig is a két politikai oldal – a jobb és a bal – különféle seregei között folyt – mely ütközetekről az éppen domináns fél szerint csakis a másik tehet. Mert ugye, minek létezik egyáltalán?!… Na de amit ez a csóka megenged magának, miközben felmondja a kötelező penzumot – a sok sületlenség, a mondvacsináltság, a tudatosan uszító szembeállítás, a gagyi szólampuffogtatás – minden jóakaratú ember számára kiakasztó!  Pedig láttam én már makarónin varjút, nem egyet!… 

Mit nem beszélt legutóbb is! Kijelentette a köztévéjükben: a nemzeti érdekek védelme szempontjából a kommunista Pozsgay jobb köztársasági elnök lett volna, mint az 56-os halálraítélt Göncz! Nem véletlen véleménykimondás volt ez részéről, már a forradalom október 23-i emléknapja alkalmából, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében is azt találta mondani: „Mai fejjel visszagondolva nem biztos, hogy jó ötlet volt köztársasági elnökké választani a rendszerváltás után”. A indoklást kerülő házelnök – aki köztudomásúlag a rendszerváltást megelőzően az MSZMP egyik ideológiai belintézetének munkatársa volt – már korábban is tett a néhai államelnök politikai érdemeit relativizáló nyilatkozatokat. Mi több, 1997 márciusában, a taxisblokád kapcsán a Magyar Narancsnak adott interjújában imígyen szóla: “Göncz a kormány megdöntését is magába foglaló akcióban a szervezők mellé állt. Ezt én pszichikai bűnsegédségnek nevezném, amikor végig autózott a barikádok mentén, akik bűncselekményeket követtek el”.

Hagyjuk most a kövér nyelvi és elvi botlásokat, a „régen minden jobb lett volna” (by Bősz Anett) mentalitást, ugorjunk át azon is, hogy Göncz Árpádnál elfogadottabb, népszerűbb, elvhűbb elnököt azóta sem tudott prezentálni egyetlen hazai politikai erő sem. De: rosszul emlékszem tán, és nem éppen pont a Fidesz volt az egyik párt, amely a sikeres „négyigenes” népszavazás révén keresztbe tett az MDF- MSZMP paktumnak, amellyel éppen pont Pozsgait ültették volna az legfőbb közjogi méltóságot megillető bársonyszékbe?!… Az egykori szabadságharcos, író, műfordító Göncz nem volt-é a Fidesz jelöltje is, amikor az Országgyűlés megválasztotta a III. Magyar Köztársaság Elnökévé!?…  Nem sok dolog van, amivel a vezető kormánypárt büszkélkedhetne, de az, hogy egykor Göncz Árpád mellett álltak, mindenképpen ezek egyike. Most hogy sokadszorra köpönyeget váltottak, legalább az emlékét volnának szívesek tiszteletben tartani! 

A Kádár-rendszer helyett a Kár-rendszert kaptuk a nyakunkba, amelyben létmóddá vált az éjmélyi vészmadárkodás, a varnyúkárogás. A Kárpátok bércein belül, a mai kocsmában a legújabb népi hangszerünk: a károgató. 

Vajh’ mit szól ehhez madárinvázióhoz, károgásörvényhez a hosszútávfutóként és tévészékházi csoportos breakdance-performancerként is ismert, 10 éves doktoranduszhallgatói jubileumát ünneplő, mentelmi jogát vesztett DK-s Varju László? A nevében a rövid „u” esetleg tudatos választás, utólagos névváltoztatás – a dacos elkülönülés jeleként? Megkérdeztük!

Ám hiába tettük: appzártáig nem érkezett válasz. Bokros teendői nyilván magasabb röptűek, mint az országló (sz)árnycsattogtatás. 

A régi alföldi csárdák belvilágának nélkülözhetetlen eleme volt a kármentő. Ez egy lécekkel elkerített hely, ahol az flaskákat, poharakat, edényneműt tartották, legfőképpen azért, hogy kár ne essék bennük. Adott esetben a korcsmáros és csaplárné is behúzódtak a kármentőbe a duhajkodó legények elől. Furfangos elmével a mai betyár időkben mi magunk is létrehozhatnánk valamiféle nemzetiléces kármentőt, ahova közös akarattal bemenekíthetnénk mindazt, ami méltó a megőrzésre, amit szégyen nélkül, valódi értékkent az utókornak szánnánk. Mehetne oda a még megmenthető nemzeti minimum: erkölcsből, tudományokból, művészetekből, építészetből. Odajuttathatnánk emlékükben vicsorogva harapdált nagyjainkat – történelemből, politikából, irodalomból, sajtóból. Elmenthetnénk e védett helyre a háborítatlanná szeretett természetet, a tisztává varázsolt vizeinket, a mindenki számára elérhetővé tett hegyes-völgyes, erdős-legelős legszebb tájainkat. És persze hogy helyet kaphatna ott az átkosbéli televízió nagysikerű, papírkivágásos animációs sorozata, a Varjúdombi mesék is. 

Eladdig, újból idézve József Attila fentebbi versét:

„…mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.

Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kin –
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.”

Pandula Dezső

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább