Február 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezért csakis ti vagytok felelősek

Kásler Miklós ismét kinyitotta a száját, és olyan okosat mondott, ami mellett nehéz lenne elmennünk. Most nem volt szó a tízparancsolatról és arról sem, hogy meg kellene tanítani a betegeket is kezet mosni, mert akkor biztosan visszaesne a kórházi fertőzések száma. Most egyszerűen csak azt állította, hogy a kórházak magas adósságaiért leginkább – az esetek egyharmadában – maguk az intézmények felelősek. Szó szerint ezt mondta a doktorminiszter:

A Pénzügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felmérte az eladósodások okait. Körülbelül 30 százalékban a kórházmenedzsment tehető felelőssé, ugyanakkor a kórházi tevékenység kedvezőtlen portfóliója, tehát traumatológia, sebészeti-, intenzív kezelések és másoknak a művelése jelenti leginkább az eladósodás okait, illetve a kedvezőtlen intézményi struktúra. És nyilvánvaló, ahol a probléma, ott kell beavatkozni.

Hogy a kórházak vezetésével is akadnak gondok, valamint az intézményi struktúrával, az nem vitás. Viszont az sem, hogy a magyar kormány az uniós átlagtól jóval elmaradó összeget költ csak az egészségügyre, ami nem igazán került megemlítésre Kásler Miklós által. Valahogy úgy tűnik, mindig valaki más a felelős, a kormány vagy a minisztérium soha. A felelősségrevonás már csak ezért sem elképzelhető egyetlen minisztériumban sem, hiszen ha az ő elmondásuk szerint ők maguk mindent kiválóan csinálnak, akkor mégis miért lennének felelősségre vonva? Az oktatási és egyészségügyi rendszer világszínvonalú, ha azonban hiányosságokra bukkan valaki, az egészen biztosan nem a minisztériumok, esetleg a miniszterek sara, az csak és kizárólag az intézmények és vezetőik gondatlanságának köszönhető.

A kórházi fertőzésekben sem azért halnak meg a magyarok tízezerszámra, mert nincs elegendő kézfertőtlenítő, nem működnek a nyári forróságban a légkondicionálók, vagy mert nincs elég megfelelő steril eszköz, dehogyis! A magyarok azért halnak meg olyan sűrűn – akár egyébként gyógyítható betegségekben is –, mert lusták arra, hogy elmásszanak az orvoshoz. Nem arról van szó, hogy a várólisták olyan hosszúak, hogy mire odakerül az ember, hogy kiderülne mi baja, már mindegy is, hanem arról, hogy a magyarok nem figyelnek a saját egészsségükre. Figyelemfelhívó kampányokra van szükség, nem pedig arra, hogy mondjuk megfizessék a nővéreket és ápolókat, akik ennek következtében talán nem Angliába vagy Németországba fognak kimenni dolgozni, hanem itthon maradnak.

A magyar egészségügyet kivérezteti a kormány. Szerintem ez nem titok már senki számára. Az időseket jóformán hagyják meghalni, a kórházak színvonalát pedig olyag szinten leépítették – noha a korábbi kormányok alatt sem voltak paradicsomi állapotok –, hogy már több mint ezer milliárd forint hiányzik csak ahhoz, hogy meg lehessen fordítani a folyamatot. Az Orbán-kormánynak ez nem célja, hiszen ha működne a rendszer, az emberek nem fizetnének ki további milliárdokat NER-hez közel álló üzletemberek zsebébe – közvetve – a magán egészségügyön keresztül. Sokak szerint az amerikai rendszerhez hasonló fog kis hazánkban is kiépülni, már csak az a kérdés, hogy ez mikorra lesz elérhető. Az egészségügy alulfinanszírozása egyértelműen nem véletlen, hiszen bőséggel lenne pénze a kormánynak arra, hogy  további milliárdokkal emelje meg a kórházak támogatását.

Ha volt 200 milliárd forint – az összes magyarországi kórház idei tartozásának több mint háromszorosa – a Puskás Stadionra, akkor bizony lenne arra is pénz, hogy elkezdjék helyretenni az egészségügyet. Ha akarnák. Így tíz év után esetleg. Kásler mondhat, amit akar, a számok mást mutatnak. Mégis mennyire elképzelhető az, hogy 32 kórház (ennyinek a pénze fogyott el szeptemberig) vezetője képtelen beosztani az intézménynek nyújtott támogatásokat? Nem lehet, hogy egyszerűen soha nem is kaptak elegendő pénzt ahhoz, hogy kihúzzák év végéig? Az EU-s országok kórházfinanszírozásának átlaga a GDP 9,9 százaléka. Tavaly Magyarország mindössze 6,6 százalékot költött erre a területre, ami a valóságban mindössze 4,6 százalék, a többit ugyanis a magyar adófizetők adták össze. Az üggyel kapcsolatban az Indexnek nyilatkozó Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint ez a 3,3 százaléknyi különbség 1200-1300 milliárd forintot jelent évente.

Ezek után Kásler Miklós képes a kórházak vezetését megvádolni azzal, hogy bizonyára ők is nagyban felelősek a kialakult helyzetért. Szánalmas ez a magyarázkodás, pláne úgy, hogy az emberek egyre nagyobb számban kezdenek rájönni arra, hogy a helyzetért igenis a kormányzat tehető felelőssé. Vannak persze más problémák is, de végső soron az az évi 1200-1300 milliárd forint semmivel sem helyettesíthető, még a magyar gógyival sem. Készülhetnek köpenyek szemetes zsákból, vagy gyermekágyak használaton kívüli bevásárolókocsiból, attól a probléma még nem válik megoldottá. Az egészségügyi rendszer jelenlegi helyzetéért csakis az EMMI, valamint Orbán Viktor okolható, senki más. Az emberek ezzel tisztában vannak, a kérdés már csak az, hogy ezt mikor vallják be maguknak?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.