Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A bukott Schmitt Pálnak annyi köze van Puskás Ferenchez, mint a lófejű ugróegérnek a lesgólhoz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Tudnám, mi a logikája annak, hogy Puskás Ferenc posztumusz életműdíjat kap a World Sports Legends Award díjátadó gálán. A Puskás Akadémia honlapja szerint a monacói gálán  –  a szervezők közlése alapján  – a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában (az csak minálunk lehet, ugye?) átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat. A közlemény kitér arra is, hogy a díjat a jövő szombati gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és

Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök veszi majd át.

Plusz plágiumbotrányba belebukott volt államfő, ne tessék elfelejteni. A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete (Orbán kedvenc dilettáns újságírója meg mindenfranca) elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff, Jutta Kleinschmidt, Osvaldo Ardiles, Giacomo Agostini. A most Puskás Ferencnek ítélt posztumusz-díjat pedig legutóbb Ayrton Senna kapta.

Lelkük rajta, Puskásról lehúztak már millió bőrt. Tizenhárom éve nem él a focilegenda, akkor miért éppen most jutott eszükbe az életműdíj. Jó, mi? Kicsit abszurd ez az egész: életmű díj a halottnak, ezt azért nekem mindig fel kell dolgoznom. Bizonyára csak én nem értem; van ilyen, amikor belemászik az emberbe a tudatlanság, aztán nem győz belőle kikecmeregni.

Addig is lenne kérdésem. Mi a nagy almakukacot keres ott a bukott Schmitt? A csaló volt köztársasági elnöknek pontosan annyi köze van Puskás Ferenchez, mint a lófejű ugróegérnek a lesgólhoz. Igaz, azt mindig tudtuk, hogy Schmitt pofátlanságának és helyezkedésének nincs határa. Mások, a NER-haverok pedig nem szólnak neki: Pali, ez ciki! Most azt hagyjuk, hogy Orbán tényleg azt hiszi, hogy Puskás az övé, kisajátította magának a legendát – itthon, külföldön. Nagy erőfeszítéssel sikerült elérnie – nem csak most, nem csak ebben az ügyben -, hogy sok ezrek fején megálljon az esőlé. Ettől a k*rva erőszakosságától.

Égés. Kinek a nevében veszi át a Puskás posztumusz életműdíjat a bukott államfő?

Schmitt Pál veszi át a díjat. Így válik az egész szánalmasan röhejessé. Kinek a nevében, mi lesz a sorsra? Jár-e vele pénz is a plecsni mellé? Ugye, azt nem akarják mondani, hogy a magyar nép nevében vigyorog majd a díjátadón, mert akkor egy párbajtőrrel sípcsonton szúrom magam. Bukott is ez a Fidesz-klántag; semmi köze a focihoz, hát még például a sportszerűséghez, és egyáltalán semmihez. Arra már nem futja az eszükből meg a tisztességükből, hogy a monacói ceremóniára olyan embert küldjenek el, akibe nem szorult bele az orbáni hatalmi féreg, és még külföldön is elismeréssel bólintanak rá. Aki olyan magyar futballista volt, hogy valóban méltó lenne a Puskás-emlékhez, és ha már folytatódik a cirkusz, legalább nem járatnánk le magunkat.

Egyedül a nem doktor, levitézlett hamiskártyás Orbán-fant találták meg erre? Megint ott tartunk, hogy Orbánnak semmi nem számít, csak az, hogy trógerekkel vegye körül magát, és még mutogatja is őket külföldön. Remélem, ezúttal csak a saját nevében, mert mi kikérnénk magunknak ezt újabb cirkuszi mutatványt.

Mutatvány az van minden szinten. Pontosan olyan oktatást akar a kormány, amelyikben úgy elbutulnak a gyerekek, mint ők. Ha tényleg az lenne a szint, amit például az Emberi Erőforrások Minisztériuma – így ahogy van, mert nálunk nem futotta egy külön oktatási tárcára sem – képvisel, akkor elmehetnénk sószórónak a sivatagba. Azt mondják, így egybe forrasztva:

A pedagógusok nem az Orbán-kormány ellen tüntetnek, hanem a magasabb bérért.

Talált, süllyedt. Úgy van. A tisztességes béreket nem Szent Péter szokta leengedni az iskolákba valami sugárzó, csillogó csövön, hanem azokat a kormány szokta volt adni. Ha akarja, ha jut két stadion építése közben. Mert az Orbán-kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket – közölte a minisztérium a mai Pedagógusok Szakszervezete tüntetésére reagálva az MTI-vel.

A pedagógusok voltak az elsők, akik számára életpályaprogram és átfogó béremelési program indult. A pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett, amelynek hatására jövőre már legalább 390 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre, mint 2010-ben. A béremelés jövőre is folytatódik. A minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket. …felháborító, hogy a szombati rendezvényre az ellenzék és „a Soros-hálózat” is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat. Teszik ezt úgy, hogy amikor Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányoztak, akkor több ezer pedagógust tettek utcára, elvettek tőlük egy havi bért, és az elmúlt években sem szavazták meg a pedagógus-béremeléshez szükséges pénzügyi forrásokat – idézte fel a minisztérium.

Mondtam én, hogy nagy a baj, a pedagógusoknak éppen most jutott az eszükbe, hogy azemútkilencév előtti, komcsi meg liberális meg bitang Gyurcsány ellen tüntessenek. Tessék megpróbálni hazudni azoknak a tanároknak, akik már más pályán szívják a szabadabb levegőt meg azoknak is, akik még kitartanak. Csodálom is, azt meg pláne, hogy még nem borították Orbánra a karmelita kolostor nagy szekrényét. De tudjuk, a pedagógus olyan emberi lény, aki a végsőkig kitart a gyerekek érdekében.

Én úgy tudom, nem kaptak béremelést hat éve, és mondanám a Közleménynek (mert neve nincs az okoskodónak), hogy a képviselők tiszteletdíja 70 százalékkal emelkedett egy kerek év alatt, de például Áder urat is éppen a napokban dobták meg 100 százalékos fizetésemeléssel. ‘Oszt, melyikük dolgozik rogyásig, alkotói szabadságát vesztve sok száz gyerekkel – orbáni bábjátékosként.  Meg lenne még valami, csak néhány példa:

  • A szakszervezetek értékálló bérezést,
  • a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti státuszának megőrzését,
  • a diákok és a pedagógusok munkaterheinek csökkentését,
  • a túlmunka kérdésének rendezését,
  • és a hatévesek kötelező beiskolázásának eltörlését szeretnék elérni.

És ez még mindig csak pici szelete a magyar oktatásügynek. Nem akarásból, felfogóképesség híján, cinizmusból, eljutnak-e odáig a kormány tagjai, hogy ez így nem mehet tovább? És eljutnak-e odáig a pedagógusok, hogy türelmük végén olyan országos sztrájkba kezdenek, amilyet még nem látott Magyarország. Ez kellene. Megjegyezném a Közlemény nevezetű valaki(k)nek, hogy per pillanat  nem Soros György és nem Gyurcsány Ferenc az oktatásért, a gyerekek jövőjéért felelős miniszterelnök. Hanem Orbán Viktor. Szívunk is.

…és akkor grátisz zene, értse mindenki, úgy ahogyan én gondolom meg sok millióan az országban. Mert mindig vannak az embereknek vágyai. Va pensiero. Tudják, milyen falrengetően hangzana ez a zene – ne legyünk telhetetlenek – százezer torokból. Az utcán. Az úgy van, hogy vannak olyan időszakok, amikor a hatalom nagyon rossz kézben van. Most Magyarországon pontosan ezt a időszakot éljük. Mégis, lehet remény kiszabadulni az orbáni elnyomásból.

Az önök véleménye

Ki az a hülye aki még”alagutat” is kapar,hogy ebbe nyomorult országba jöjjön éhezni,mert enni aztán nem kap,hisz a turisták sem kapnak,hüle lali szerint. (Margit)

A transzportzóna valójában egy felkészítő tábor, ott fogyókúráztatják az embereket, hogy aztán majd beférjenek a lukba, mert azért – valljuk be – Orbán például már bebújni se tudna a potrohától. (Melinda)

Ennek a Láng Zsoltnak olyan igazi jó fidesznyik feje van. Mielőtt elolvastam volan kit ábrázol, már sejtésem volt róla, hogy ártunk és ormányunk tagja lehet. Viszonylag fiatal demokrata, szépen kihízott arccal, lógó tokával. Temérdek munkája alatt, valószínűleg protokoll vacsora, ebéd értendő. Vagy csak mindegyik hasonlítani akar a gazdájához és ezért falnak két pofára. (agador)

Kövér és a többi szuper keresztény akik ateista szellemben nevelkedtek,mitől lettek ilyen vallásosak? talán inkább kirakat keresztények. (Irénke)

Sokan azt mondják, hogy ne öregedj meg, vagy azt hogy nem jó megöregedni. Olyankor mindig azt válaszolom, ha nem öregszünk meg, akkor meghalunk fiatalon. Most akkor melyik a jobb? (Transzporter)

Így írtunk mi

A házmester boldogsága

Itt már nem kell a múlttal riogatni, hiszen a múltat éljük ma újra

Aki kiszabadítja a palackból ezt a förtelmet, annak éppen úgy bíróság előtt van a helye, mint annak, aki lop

Szerencse / Luca ajtaja

A kormány ismét megbecsüli a pedagógusokat

Fideszes átnevelőtábor

A legutálatosabb kontraszt

A földgolyó dala

„Meg tudják tenni, meg akarják tenni, és már többször megtették”

A végtelen cinizmus papírformája

A nap kommentje:

„Nálunk nincs cenzúra, nálunk nincs szegénység, mi nem hagyunk senkit az út szélén,mi nem foglalkozunk nőügyekkel, mi nem foglalkozunk üzlettel, nálunk a korrupcióval szemben zéro a tolerencia! ” Orbán igazsága a valóság tagadása. (noagora)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.