Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


„Elhallgatott a magyar értelmiség”

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezt mondta TGM egy, az Indexnek szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt adott interjújában, amit most újraolvastam. Hozzátette, hogy ez a jelenség, amit ő a közélet kérdéseivel kapcsolatban gondol a magyar értelmiségről, a diktatúrák egyik jellemzője. Ez utóbbi pontosan így van, szerintem is, de azzal, hogy elhallgattunk volna – elnézést, de a magyar értelmiség részének szeretném tudni magam –, mégsem tudok egyetérteni.

Nem mi hallgattunk el, hanem majdnem teljesen megszűntek azok a fórumok, amelyek elérhetőek lennének MINDENKI számára. Nem tudom, hány előfizetője lehet a hvg-nek, a Magyar Narancsnak, a 168 órának, és sorolhatnám azokat a szellemi műhelyeket, ahol igenis folyik valódi értelmiségi tiltakozás és tényfeltárás, de abban biztos vagyok, hogy nem jutnak el elegendő helyre és elégséges számú emberhez. Ugyanez igaz az interneten megtalálható számtalan „ellenzéki” portálra is; a kétségtelenül széles, de korlátozottan elérhető kínálat ahhoz vezet, hogy az emberek nagy része (saját tapasztalat) napi 2-3 oldalnál többet nem látogat, nem olvas, legfeljebb az utalásokra kattint rá.

Én azt gondolom, inkább az a baj, hogy az ellenzékhez hasonlóan a magyar értelmiség is szétforgácsolódott. Ugyanakkor ez jó is, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkodunk, írunk és beszélünk. Hogyan lehetne mindezt egy olyan „média birodalomba” terelni, mint amilyen a fideszkormánynak van? Ötletem sincs. Itt jön megint az összefogás és egymás támogatásának kulcskérdése – amelyek valóban hiányoznak. Ugyanazt a hírt el lehet olvasni számtalan helyen – és az olvasó belefárad, kikeres magának pár „kedvenc” -et, és sem ideje, sem energiája nem marad arra, hogy tovább kutakodjon. És ott vannak még a közösségi portálok, szintén rengeteg ellenzéki csoporttal, véleményeket vagy információkat juttatva el az érdeklődőknek. Beszélni kell a magán- vagy csoportos kezdeményezésekről is, mint a Nyomtass Te Is, például.

Ettől szép – és eredménytelen valahol – a mai magyar értelmiség létezése és működése. Mi vagyunk az igazi bozótharcosok ma, azt gondolom. A teljes közösség szempontjából látom eredménytelennek, mert mint említettem, nem jut el mindenkihez. Kell-e ezen változtatni? Szerintem kellene, de nem ismerem az algoritmust. Sok kicsi sokra megy – mondja a népi bölcsesség. Az utóbbi tíz évben nem tudom, mennyire mentünk „sokra”, de már az is vigasztaló, hogy léteznek ezek a fórumok, és ezért vitatkozom Tamás Gáspár Miklóssal.

Idéznék még egy állítását: „Magyarország a legreakciósabb ország a Földön, sehol sem azonosultak a második világháború veszteseivel, csak itt”. Ezen nincs mit vitatni. Így lett megint egy szélsőjobbos országvezetés, amely a mások gyűlöletére tereli a figyelmet annak érdekében, hogy a saját tevékenységétől elvonja azt. Így lettek újfasiszta pártok, média, politikusok és intézkedések. Egy pontosan olyan rablóbanda, mint Hitler birodalma volt. Ahol elhallgattatták, vagy megsemmisítették a másképp gondolkodókat, ahol összerabolták Európa kulturális kincseit és palotáikba vagy bunkereikbe szállíttatták azokat, alig 75 évvel ezelőtt. Ami csak egy emberöltő, de már nem emlékezünk azokra a borzalmakra, hiába élnek ma is közöttünk annak a rezsimnek az áldozatai. Büszkén koszorúznak a mostani magyar hatalom képviselői Horthy-sírokat, ápolják a nyilas-éra hagyományit, neveznek el köztereket a történelem szemetét képező emberekről, miközben az emlékezésre valóban érdemes személyek szobrát eltüntetik az azokat megillető helyekről.

És az ország visszacsúszik a múlt század 40-es éveibe: szellemileg, gyűlöletileg, akár a mindennapi cselekedetei szintjén is. A napokban mesélte egy Budapesten élő ismerősöm, hogy miközben az autójával ment az úton, a semmiből lelépett elé két fiatal srác. Majdnem elütötte őket, de sikerült megállnia. Mikor kiszállt és az idegességtől remegve megkérdezte, miért kell veszélyeztetni a közlekedők életét, az egyik „áldozat” odalépett, és szó szerint behúzott neki egyet, majd bátran elszaladt. Mások élő kutyát kötnek az autójuk után, megint mások kapucniban, fekete egyenruhában, furkósbottal a kezükben próbálják meg kifejezni felsőbbrendűségüket a többiekkel szemben. Ezt akarta elérni a várlakó. Megosztotta és uralkodik.

Mi pedig tűrjük bár, de nem hallgatunk.

Utóirat: a cikkel nem függ össze, a szerző kérésére ide tesszük a linket, melyen még két napig megtekinthető az Örök tél című film. A film főszereplőjének,  Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat az idei Emmy-gálán (szerk.).