December 12,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Tika-Tika-Erotika!

Emlékszem, amikor bő 30 évvel ezelőtt Magyar Népköztársaságban leltem meg hazámat, a reveláció erejével hatott rám az itteni nyílt erotika. Jelen volt mindenütt: a mozikban, könyvekben, reklámokban. Csak úgy dőlt rám a sok újdonság; nem is értettem akkoriban: miért, hogy sokan elfelejtenek visszajönni a háromévenként lehetséges nyugati útjukról… A szex és a Hofi – e kettő fölött vélte jónak a hatalom félszemet húnynia – és mit ad isten: e kettő kellett a népnek, hogy béfogja elkóborolt gondolatait és a száját. Akinek nem volt elég, amit pl. Fellini: Casanova című alkotásában láthatott, az élvezhette a Varsó Szerződés tagállamai vezetőinek fülledt erotikájú csókpárbajait. Ha ettől sem csúszott le a bugyi, akkor még mindig kéznél volt a Piramis együttes „Erotika” című LP-je, valamint az Egészséges erotika című magyar film kazettája.

Míg a legvidámabb barakkban a szexuális szabadosság jól megfért a szocialista szabatossággal, addig Ceauşescu Aranykorának látszatpuritánsága megfosztotta az embereket ettől az élménytől. A filmekből kivágták a csókos jeleneteket. Ha utcán csókolóztál kedveseddel, fennállt a veszély hogy akár egyszerű járókelők is odamennek hozzátok és felpofoznak benneteket. Hogy a hosszú haj üldözését is a kívánatos nemi identitás megőrzésének hátsó szándéka vezérelte-é, nem tudni. Ilyen magasságokig a közbeszéd sosem juthatott el egy olyan országban, ahol a bűnügyi történések sem igazán válhattak újsághírekké, mert aláásták volna a rendszerimázst. Sosem feledhetem az élményt, amikor négy rendőr sarokbaszorított a marosvásárhelyi rendőrségen, és késsel próbálták levágni a hajamat. Végül csak azért nem vegzáltak tovább a frizurám miatt, mert elkönyveltek afféle városbolondjának – alig pár emberöltő messzeségben attól a kortól, amikor ugyanezt a billogot a rövid haj viselése indokolta. Nem a bolti konfekciót viselted? Netán napozóágy-anyagból varrattál nadrágot? Köpködtek utánad az utcán! Max külföldinek néztek, ha még nem ismertek. Mentem már úgy hazafelé – este tíz után -, hogy csak reggelre értem haza, mert közben háromszor is bevittek a tányérsapkások. Egyszer igazolványos civilruhások kerestek szobányi lakomban aranyékszereket úgy, hogy nyilvánvalóan csak a papírnemű érdekelte őket: a könyvek, de főként a kéziratok. El is szállították-kobozták a javát. Aztán meg hónapokig járattak, hogy soron kívül értelmezzük közösen sorról sorra modern szabadverseim rímtelen, rejtett tartalmait. A Securitate hivatali helyiségeiben járatlan keveseknek mondom el, hogy olyankor az ajtó fölött lámpa jelezte: a szoba foglalt, ott vagy kihallgatás, vagy verés folyik. Bár a kettő között nem tudom, volt-e lényeges különbség. Az igazsághoz ugyanis hozzátartozik, hogy velem úriembereknek mutatkoztak. Még kávét is kaptam. Ez – úgy tűnt – dukált annak, akivel pusztán irodalomkritikai diskurzust folytattak. 

Akkor, ott nagy kincs volt számunkra az írott magyar szó, az itteni filmtermés, a művészet hírei, képei. Hazaárulónak bélyegezve, munkátlanul várakoztam évekig a Kárpátok Géniusza aláírja a családegyesítési engedélyt. Hogy aztán „románként” élhessem boldognak hitt mindennapjaimat az anyaországban. Éretlen ifjoncként nem győztem betelni azzal, hogy itt minden árut női keblekkel és fedetlen combokkal igyekeztek rásózni a népre. Ez a kereskedelmi mentalitás és trend máig töretlen, a jelenlegi korrupciós konjunktúra sem talál semmi kivetnivalót a női bájak kommerciális célú hasznosításában.  A gyengébbik nem szexuális tárgyiasítása a keresztény és konzervatív alapértékekkel is teljesen szinkronban van.

Nem úgy, mint például a Coca Cola „meleg párokat reklámozó” plakátkampánya. Ha a hipokrita NER-ben valamit félre akarnak érteni, azt meg is lépik. Volt is szemforgatás, tüntizés rendesen – addig-addig amíg az óriáscég visszakozott: bevonatta „szivárványos” reklámjait. O1G világában, széllel szemben még ők sem – értjük ugye, ha fel nem is foghatjuk. Amit itt cikiként tüntettek fel, azt másutt cukinak vélték; amely árunépszerűsítő kampány itt tüntetést érdemelt, a ködös Albionban ugyanaz szakmai kitüntetést ért. A cég rangos marketing díjat kapott Londonban – ahol köztudomásúlag nagyon elszálltak, nemcsak geológiailag (a szigetország jelenleg is egyre távolodik Európától!), hanem ideológiailag úgyszintén. Hisz’ még polgármesternek is egy muszlim (egészen pontosan: szunnita iszlám) vallású nyikhajt választottak – fene a koca-kóla és muszlimonádé-mámorban fetrengő imperialista hanyatló gusztusukat! 

Sadiq Khannak hívják az illetőt. Tippeljük meg: mennyi esélye lenne minálunk egy efféle sandokannak a budapesti főpolgármester-választáson?!… Gondolom pont annyi, mit a kiváló – ám „cigány származású” (még a Wikipédiában is így szerepel!) és független – Bogdán László cserdi polgármesternek a köztársasági elnöki választáson!… 

Hogy az államelnököt sem mi válasszuk meg?!…  Hja, kérem, tetszettek volna forradalmat csinálni – de legalább aktívabbnak lenni az 1990-es népszavazáson! Az utóbb a politikusi kvalitásait biztonsági őrként kamatoztató Király Zoltán független országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy köztársasági elnök megválasztásának jogát ne az országgyűlés gyakorolja, hanem közvetlenül a nép. A voksolás totális érdektelenségbe fulladt, országos szavazáson azóta sem volt annyira alacsony a választói aktivitás. Holott a kérdés feltevése egyértelműbb nem is lehetett volna: a biztonság és közérthetőség kedvéért mindjárvást nyolc különböző formában is szerepelt a szavazólapon… Valószínűleg a rendszerváltás legnagyobb hibáját követte el a magyar nép, amikor hagyta, hogy ne egy általa választott, kizárólag őt szolgáló államfője legyen az országnak, hanem – elődeiről nem is szólva – egy párt alá rendelt és annak az érdekeit legyezgető faarcú marionett báb.

Azóta se a prezidenciális rendszer (a Választási Bizottság minden erre irányuló népszavazási indítványt élből elutasít), se a Prezi-iskolák nem kívánatosak a rendszer számára. A bajszos sz.rként dícsért államfő meg feketén bólingat, mint az eperfa lombja. Fittyet és cigánykereket hány arra, hogy anno Kádár apánkat emlegették Bólogató Jánosként. Szexista félistenek rombolják a jóízlést és önbecsülést a médiában. Mifelénk még mindig eláshatja magát, aki coming-out-ol a nem NERkompatibilis nemi identitásával. Az, hogy – a mellesleg másságát és roma származását nyíltan vállaló – Oláh Ibolyát lemigránskuvázzák a nyílt utcán, nyíltan példázza a jelenkor paradoxonát. Nem a tények számítanak, csak az érzés, hogy gyűlölhetsz másokat – és azt következmények nélkül ki is mondhatod, meg is jelenítheted. Egyedül A MÁSOK a hibásak minden saját nyomorúságodért. Hogy mikor éppen kit kell megvetned, azt mindig megmondják a sosemhibás politikusaink, akik – az erény ösvényén járván – pápábbak a pápánál, ha zsebük azt kívánja.

Ki mint veti meg ágyát, úgy alussza álmát…

Ha a más nemi identitással születettek felvonulnak azért, hogy végre változzon valami a megítélésükben, csak szitok és szurok a részük. A magyaroknak melegük lesz a melegek látványától is. Egyhangúan elfelejtik: aki másokat foszt meg az emberi jogaitól, az a maga hasonló jogait is annulálja. Sőt, magának a jognak a mibenlétét is relativizálja. Vajon hogyan élnék meg ugyanezek a polgártársaink, ha netán maguk is a kisebbségek elleni intolerancia és inzultusok céltárgyaiva lennének? Mert szőkének születtek. Vagy barnának. Vagy pláné: vörösnek. Mert túl magasnak teremttettek. Vagy túl alacsonynak. Mert a plajbászt preferálják a golyós(!)tollal szemben. (Irónikus, nem? Írva vigad a magyar!) Mert szemüveget viselnek. Vagy szemölcsöt. Mert sántítanak. Vagy kakasjárásuk van.  Mert pajeszt növesztenek, férfibájosat.

Mert csak!…

Nem lovagolnék e helyütt azon, mennyire becsüli meg a nőket ez az álszent kormány. Jelzi ezt a hölgyek aránya a felsőbb vezetés szintjein és az államigazgatásban. Vagy ahogy kezelik azt, ha valamelyik polgármesterük véletlenül átesik egy vak komondoron. Sokatmondóak a hamismondás nagymestereinek: vezető politikusaiknak vonatkozó megnyilvánulásai is – idézhetném őket napszentületig. Egy kivétel azért van. Valaki – legény a gáton – aki kijelentette: Nőügyekkel nem foglalkozom!”… Hát nem is.  Igazságügyminiszternek sem a női mivolta miatt tett meg egy dekázgatni prímán tudó focirajongót. Aki ugyan kosárlabdázó volt eredetileg, de hát nem csak a labda – az törekvő emberek is pattognak össze-vissza, ki ne látná.  Elmélázhatnék azon is: egy magát prűdnek mutató társadalom hogyan lehet ennyire elnéző a titkon prütykölő politikusokkal?!… Jó, tudom: a tilosban járásnak nagy hagyományai vannak a magyar kultúrában… Annak a vélekedésnek a kiveséséze pedig, hogy minden hölgy nő, de nem minden nő hölgy, túl közhelyes lenne.

A szocialista és a népnemzeti „erkölcsiség” (ja, bocs, a „nép”-et már ebből is kifelejtették!) egy tőről fakad. Az ellenségkép gerjesztésén túlmenően a magánélet kontrollja az analfabétája-omegája a szexualitás meglovaglásának, az ilyen-olyan kormányzatok ebbéli farizeusságának. Az esendő népet a véleménykilengésektől, a lényegre figyeléstől megóvni igyekvő ájtatos manók biztos kézzel szexualizálják az erre fogékony elméket. A folytonálló farkú állami erkölcscsőszök szűzies igyekezettel lépnek fel minden és mindenki ellen, amit és akit eszközként tudnak felhasználni a hatalmuk megőrzése érdekében. Öröknek hitt fogalmak szoknyája alatt matatnak. Telefonbetyáros jókedvükben és jóleső egzisztenciájukban zaklatják, nergetik a gyengébbeket – hiába nyögi az, hogy nem szexelek fideszessel! Dübörög a Romantikus Erőszak – úgy is mint a rasszista nemzeti rock olykor közpénzelt élcsapata. A konyhapszichológusok szerint a látens ösztönkésztetéseikkel is küszködő NER-lovagok és mamlúkjaik szünet nélkül csúcsra járatják  a politika mocskos erotikáját. Mostanra egy buzizástól bűzlő, pár(t)cserélős, össze- és lefekvős, non-stop nyitvatartású éden-kertté tették az országomat. A takaros orgiaparadicsom a fajelméletekkel, eugenikával fajtalankodók, az etnofília eszmearzenálját használni nem félők fellegvára lett. A kiskorúak ellen elkövetett abúzusok mintapéldái a gyerek politikai rendezvényeken való szerepeltetése vagy a bevonásuk a propagandatevékenységbe. A politikai aberráció netovábbja az, ha a parlamentelnöki pulpitus faragVánya bácsija kijelenti: „a fékek és egyensúlyok (értsd: ellensúlyok) rendszere hülyeség, azt felejtsék el!” Tudom, nem tanították a Marxista-Leninista Esti Egyetemen (MLEE), de attól még nem az. Nem ismerek nagyobb stexuális perverzitást annál, mint hogy egy parkolópályán enyvedő mihaszna virágot visz Horthy sírjára. Igaz, nem fehér lovon érkezett, hanem lőerők sokasága repítette, de ez a képmutató „gesztus” sokak alá ad lovat! (Ami inkább csak gebe, szerintem.)

Addig is, amíg ez a „decens” kóceráj megváltozik: loveislove

Csakazértis!… 

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.