December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A szabadság szokatlan hangulata

Képzeljétek el, azzal szembesültem, hogy egy politikus betartja azt, amit egy szépen megvilágított színpadon, a jól hangosított ünnepi beszéde közben ígért.

Karácsony Gergely október 23-án többek között azt mondta, hogy a Városháza innentől a budapesti lakosoké, és nem a hatalom egyik megközelíthetetlen bástyája lesz. Szép gesztus volt, hogy már azon a rendezvényen megnyitotta a kapukat, és az emberek bemehettek az épület egyik udvarára. Annyira jó volt az az este. Olyan szabad, kötetlen, de mégis emelkedett. Fura, még most is érzem, ahogy írok róla. Nagyon hosszú idő után először ünnepelni voltam az utcán. Végre ott volt a tömeg is, az én tömegem. Odamehettem, nem voltak rendőrök, nem volt kordon. Nem motoztak meg biztonsági emberek, nem nézték át a táskám, nem kellett a farmerem bujtatójába eldugott síppal izgulni, hogy lebukom-e. Nem köptek le, nem rúgtak meg, csak úgy ott voltam, vidáman. A tömeg és én.

Persze másnap jöttek a károgók (ők reálisan gondolkodóknak hívják magukat), hogy ugyan, huppanjak már vissza a talajra, ezek csak szavak. Bárki tud ilyesmiket mondani. Ha akarná, sem tehetné meg felét sem az ígéreteinek az új főpolgármester. Meg lesz fojtva, el lesz tiporva, ki lesz herélve, pont.

A múlt héten a Nyomtass te is! főszerkesztője e-mailt kapott a Főpolgármesteri Kabinetirodától, melyben meghívnak minket, mint a több, mint kilencven civil szervezet egyikét a Városházára egy fogadásra, ahol megismerkedhetünk  Karácsony Gergellyel és Kerpel-Fronius Gáborral. A fogadás előtt pedig ünnepélyesen átadják az egyik udvart a budapestieknek, az ott megjelent civilek jelenlétében.

Gyorsan szét is fröccsentettem a hírt a patológiásan pesszimista ismerőseim között. „Ugyan, hagyd már! Újabb biodíszlet leszel, csak most nem egy rendőrsorfallal állítanak szembe, hanem egy nemzeti színű szalag mögé tesznek be!” – jöttek a válaszok.

A szerző fotója

Nem lett igazuk. Szerdán, háromnegyed négyre benépesedett a Főpolgármesteri Hivatal I. kapujának alja. Az meghívottak közül többekkel összeköszöntünk, mert arcról megismertük egymást a demonstrációkról. Vagy ez a város kicsi, vagy kevesen járunk tüntetni – állapítottuk meg sokadszorra. Négykor csoportokra osztottak bennünket, majd a „Hosszúlépés. Járunk?” csapatától nagyon érdekes dolgokat tudhattunk meg az épületkomplexumról, egy várostörténeti séta keretében.

Az Invalidus-ház barokk épületének, valamint hatalmas területének története annyira szövevényes, bonyolult és még törvénytelen eladással is átszőtt, hogy az Isten is Budapesti Főpolgármesteri Hivatalnak teremtette.

Az alapkőletételre csak 1716-ban került sor, noha már 1692-ben kezdeményezte  Széchényi György esztergomi érsek a megépítését, hogy a törökök elleni háborúban megrokkant katonáknak otthont és egészségügyi ellátást biztosítson. Az építkezés késve kezdődött el, hosszan szünetelt, elhúzódott, végül sosem valósult meg az eredeti formájában. Az invalidusokat (jelentése: rokkant katona) II. József áthelyeztette innen, és 1783-ban laktanyává alakíttatta át az épületet, amelyet  III. Károlyról, Károly-kaszárnyára neveztek át. (Röviden ennyi, de érdemes hosszabban is utánaolvasni a részleteknek.)

Az előadás olyan érdekes volt, hogy senkit sem zavart, hogy időnként ázunk, és közben a sötétben bukdácsolunk. Az épület bejáratában Karácsony Gergely is csatlakozott hozzánk, mert – amint mondta – hangoznak itt el számára is új információk.

Amennyire ő maga olyan volt, amilyen szokott – mosolygós, közvetlen, emberi –, annyira meglepő volt számomra az épület belülről. Semennyire sem hasonlított arra, amilyennek hittem. A monumentális létesítmény minden fajta pazar pompát, cicomát, csillogást nélkülöz. Fehér falak, magas, hosszú, végeláthatatlan folyosók, zeg-zugok, egyszerű irodák. Finoman szólva, nem a multiknál megszokott irodai környezet. Karácsony Gergely egyszer csak azt mondta, hogy ugyan ez nem volt a programban, de ha már itt vagyunk, akkor megmutatja az irodáját és a hozzá tartozó tárgyalót. E között a két helyiség között található a titkárság, ahol a kollégái akkor is dolgoztak, és meglepetten néztek a beözönlő vizes emberekre.

A szerző fotója

A Főpolgármesteri iroda több, mint lehangoló. Sötét, majdnem teljesen üres hatalmas könyvespolc, melyen helyet kapott egy még bontatlan Wass Albert összes, melyet nevelő szándékkal küldött a polgármesternek valaki a botrány után. A falak sárgára vannak festve – gondolom, hogy kicsit világosítsák a szobát, vagy elrontotta a színt a festő, vagy Tarlós Istvánnak fura az ízlése -, a korábbi képekre csak a helyeiken lévő világosabb foltok, és árva képszögek utalnak. Egy szög foglalt csak, Bibó István fotója van rajta. Az íróasztalon ez-az kiszórva, aprópénz, papírfecnik, laptop. Karácsony jó fej, sztorizgat, fesztelen, kedves, a helyiség viszont nyomasztó. Ahogy megyünk ki, nem is állhatom meg szó nélkül, hogy ne mondjam neki, hogy nem túl elegáns az irodája. Nevetve válaszolt, hogy ki lesz festve.

Néhány flikflak után eljutunk abba a terembe, ahol a Fővárosi Közgyűlés üléseit tartják. Az előterében, állófogadás jelleggel aprósütemények, szendvicsek és üdítők várnak minket.

A szerző fotója

A bejárattal szemben az emelvényen a magyar és a budapesti zászló mellett ott van az európai zászló is végre. Az eddig látottakhoz képest kimondottan szép, ízlésesen díszes termet, nehéz bársony függöny zárja, mely mögött ismét a kicsit nyomasztó, kicsit dohos, és a nagyon puritán valóság van. Itt tartják a vörös szőnyegeket feltekerve. Körülbelül ilyen amplitudókon mozog a változás az épületen néhány lépésen belül.

A hangulat jó. Semmi és senki nem feszélyezett. Mindenki vált pár szót azzal, akivel akar, mindenhol emberek beszélgetnek, nézelődnek, fotózgatnak, majd mikrofonokat hoznak, és először Kerpel-Fronius Gábor, aztán Karácsony Gergely mond rövid beszédet. Elmondják, hogy pont így képzelik az együttműködést a civilekkel, így szeretnék vezetni a várost. Jöjjünk, menjünk, szóljunk, javasoljunk, bíráljunk, csináljuk együtt Budapest életét.

A szerző fotója

Ott, az az udvar, ahol áztunk, no, azt most első körben át is adták, innentől nyitvatartási időben látogatható. (Hoppá, szalag nem volt. Biztos elfogyott a korábbi vezetés idején, ők nagyon szerették használni.) Lesz majd közösségi tér is és még egy csomó jó dolog, amitől más is érezheti, amit mi ott, hogy joga van a Városházán lenni.

A beszéd végén Karácsony Gergely elővett egy nagy kulcsot, amelyet Tarlós Istvántól kapott, annak a mondatnak a kíséretében, hogy nagyon vigyázzon rá, mert ez a Városháza kulcsa. Elmondta, hogy ő annyira tudott rá vigyázni, hogy már másnap nem találta. Később kiderült, hogy egy alapos kolléga bezárta a páncélszekrénybe.

Arra gondoltak, hogy ez innentől egy vándorkulcs lesz, melyet minden évben más civil szervezet kap majd meg. Hogy melyik, azt a későbbiekben majd szavazás dönti el. Miután erre most nem volt idő, így először a Budapest Bike Maffiát választják ki (ők egy olyan, fiatal bringásokból 2011-ben alakult, dinamikusan növekvő civil szervezet, akik adományokat gyűjtenek, majd osztanak szét rászorulóknak), és adják át nekik a kulcsot, azzal a kifejezett kéréssel, hogy őrizzék vele együtt Budapest sokszínűségét.

Mielőtt eljöttünk odamentem elköszönni Karácsony Gergelytől, és megköszöntem a meghívást. Valahogy így éreztem természetesnek. Olyan volt, mint amikor vendégségből indulunk haza. Minden olyan meglepő volt ezen a délutánon. Kedves emberek, illedelmes biztonsági őrök, mosolygós hivatalnokok. Az elképzeléseimtől idegen, ódon épület, a maga meglepő változatosságával és a hozzá, vagy a csak már hozzánk nem illő atmoszférával. A szabadság szokatlan hangulatával.

Bolla Rita

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.