December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Bíbor színben úszik a színpad

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Reggeli kávém, meleg, selymes és finom. Miközben iszom, olvasom a hírfolyamot, ömlik a szar mindenhonnan, és még csak reggel nyolc óra múlt pár perccel. Nem tudsz nem odafigyelni. Lavírozol, kerülgeted, hátha nem lépsz bele, mint a belvárosi kutyaszarba. Nem is arra figyelek mit írnak, hanem hogyan, és kik. Pörgetem, kurvára unom, rutinom van, a kamut ezer méterről kiszúrom, régi 60-70-es éveiben járó a facebookra feltévedt, régen értelmiséginek mondott „ismerőseim” szórják az álhír-kattintásvadász faszsásgokat, azon gondolkozom egyáltalán elolvassák azt amit osztogatnak, vagy csak nyomnak egy „share”-t? A bődületes ostobaságok, a tényként kezelt hazugságok, a szerző nélküli förmedvények, van itt minden, mint a vásárban. És van rá kereslet.

Nézem, egy régi, 2002-es hírt osztott meg valami nagyeszű, mindenki lelkesen kommentel, arra nem veszik a fáradságot, hogy a cikk keltezését elolvassák. Facebook zombik baszki. Kurva nehéz. Unalmas, fárasztó és szar. Nem érdekel, nincs objektivítás, vitázni nem érdemes, mert veszítesz abban a pillanatban, mikor belekezdesz. Jó esetben nem egy troll-al szállsz szemben, de ha igen, akkor véged. A stílus gusztustalantól az aljasig, az undórítótól a közönségesig a szivárvány minden árnyalatában fellelhető, anyázás, trágárkodás minden mennyiségben. Aztán hirtelen elég lesz. Nem akarok olvasni, elindulok, de az ember „függő”, mert jelez az a kurva telefon és már megint nézem ki mihez mit szólt hozzá. Így megy ez. És bámulok ki a kocsiból, a buszon már karácsonyi reklámok, holott még csak november 11.-e van. A póznákon még kint lógnak az önkormányzati választás plakátjai, annak már vége, de mégsem, mert a fidesz nekiállt a rombolásnak ott, ahol nem nyert és kezdődik minden elölről. És osztják az észt, szórják a hazugságot, az álhíreket úgy, mint a Facebookon. Nem tudsz kimaradni, beszívnak. A buszmegállóban mindenki bele van arccal borulva a telefonjába, szarnak mindenre és mindenkire, már a zebra elé felfestettek egy jelet, hogy mielőtt átmennek legalább addig nézzenek a lábuk elé. Atyaég! Mire beérek az irodámba már fáj a fejem, és úgy érzem, el kell  innen menni a picsába, mert megfojt ez a légkör. Állítom nincs még egy ilyen ország mint ez. Még jó,hogy nem budapesti lakos vagyok, mert ott gondolom még nagyobb az utcai lelki terror.

És akkor lehuppanok a székembe, és ülök a monitor előtt, és megint ömlik a szar, pedig 20 perce tettem le a telefonomat. És nem tudsz kiszállni, mert bele vagy csavarodva ebbe a kurva Facebook-spirálba, ami hol élőben, hol offline, hol rendkívüli hírként keni rád az internet szutykos fekáliáját. Jó lenne visszamenni egy 20 évet, és ott nyomni egy „resetet “, vagy újraindítást vagy mit, és minden de kurva jó lenne megint. Mert függők lettünk, zombik, manipulált sejtek. Ebédre már úgy érzem,mintha este lenne, az agyam már nem képes megkülönböztetni az igazat a hazugtól. Sodródom a hírekkel, felüdülés, ha látok egy ismerőst, aki arra használja a közösségi hálót amire való, megosztja a kisfiát ahogy bringázni tanul. Like-olom szívvel, mert ugye azt is lehet. És akkor valaki, küld egy idióta videót messengeren,és kész. Elég volt. Délután még kapok egy dózist, de már nem fog az agyam.

Estére jegyünk van koncertre. Ahogy belépek a koncertterembe a feleségemmel és leülök, melegség fog el. Bibor színben úszik a színpad. Megnyugszom. Zorán hangja és Dustin Hoffmanra hasonlító fizimiskája megnyugtat, mint ahogy a dalszövegei is. Hallgatom, újra gyermek vagyok, gondolatban vissza mentem a gondtalan békeidőkbe, dúdolom vele a dalait, olyan mint a jó bor. Itt nincs most térerő meg wifi, itt emlékek vannak, érzések és érzelmek, valódiak, nem virtuálisak. A múltam itt van a jelenben offline, mert valós, mert emberi.

Vogronics András 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.