Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Csapatunk harcban állt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Aki szereti az esőt, az szeresse a sarat is. Akkor most éppen a sárban vagyunk, úgy körülbelül nyakig. Én mondjuk egyiket sem szeretem, ezt konkrétan a kipcsakok hadseregtábornokának üzenem, vagyis a nemzet szövetségi kapitányának, és itt most Orbán Viktorra gondolok, mert nálam elnyerte ezt a titulust, mint Lölö a nemzet gázszerelője címet.

Mert ugye aki nagyjából tisztában van a realitásokkal, az felmérte, hogy esélyünk annyi volt Walesben, mint lufiárusnak a nyílzáporban.  Na szóval nem értek a focihoz (miért is kéne?), de amit fél füllel hallottam meg láttam a televízióban, az bizony elég harmatos teljesítmény volt. Wales simán jutott tovább, nekünk maradt megint a vigaszág vagy mi, és ott majd lehet megint izgulni, hogy hátha…

Nem szeretnék demagóg lenni, de az leszek, és leszarom a fideszes trollokat, akik az anyámba küldenek el, mert homlokegyenest más a véleményem. A tényeket is leszarják, akkor meg minek erőlködjön az ember? Tehát az én elméletem az, hogy ennek a palinak nagyon beakadt valami, mert azt hiszi, itt hidegháború van, és neki a magyar nemzeti válogatott a hadserege, amelyet lépten-nyomon csatába küld, hol kisebb, hol nagyobb nemzetek ellen. Mivel valódi hadserege még nincsen – bár erősen dolgozik azon is, a fegyvervásárlásokból és honvédségi kiadásokból ez látszik -, a gyepen próbál harcolni. Gyanítom, még bele is pofázik Marco Rossi munkájába. Sőt, biztos vagyok benne. Pont ő ne tenné, aki egyszemélyben dönt mindenről is ebben az országban?

A következő az lesz, hogy lemegy a kispadra a miniszterelnök úr, és majd ő vezényel. Mert azt nagyon szeret. Tehát időt, adóforintot nem kímélve-sajnálva, csilliárdokat ölt a magyar fociba, és eredmény semmi. Most van baj. Mert hát lehet nekünk az űrből is látható stadionunk, meg a felcsúti parasztház spájzában őrzött (lopott) Puskás ereklyénk, meg turul mezünk, meg Fradi souvenir shopunk, ha nincs egy valamire való válogatottunk. Tovább megyek: nem csak válogatottunk, hanem klubcsapatunk sincs. Konkrétan nincs se világ-, se Európa-, se régió-, se országos szinten kiemelkedő focistánk. Pont. Ezt nem akarja kurvára felfogni az illiberális agyával, mert azt hiszi, a tehetséget meg lehet vásárolni. Hát sajna nem, ezt csak Lölö esetében lehetett elhitetni a nagyérdeművel.

És a tehetség még mindig baromi kevés. Ha az a tehetséges ember bekerül a magyar utánpótlás rendszerébe, és ott nincs valami kurva nagy protekciója, akkora mehet a kispadra. Mert ne tessék azt hinni, hogy ezen a szinten nem az uram-bátyám, jól megszokott ungarische mechanizmus működik, mert de. Elég megnézni a sok kiöregedett megélhetésit: vagy szakértenek az M4-en, vagy másod-harmad-negyedrangú edzők vagy tanácsadók vagy gyúrók vagy szertárosok vagy a fasz tudja mik, de ott ólálkodnak mind, egytől egyig a TAO-ból hizlalt világszínvonalú foci körül. És ezek edzik azt a generációt, amely elvileg a jövő reménysége lehetne, de nem lesznek, mert így van ez kódolva.

Mert ők egy (focista) vérből valók, és összezárnak, meg összetartanak. De nehogy kritizálni merd ezeket, mert akkor hazaáruló, károgó, antimagyar vagy és kész. De visszatérve a centerhalfhoz, O. Viktorhoz: kíváncsi leszek, mi lesz most. Mert ugye múltkor nagy nehezen vigaszágon kijutottunk az Eb-re, és az éjjel azóta sem ért véget, de akkor is kibüfizte, hogy na ugye, károgó libsi-soros-komcsik, hát kijutottunk. Gondolom most is ebben bízik, hogy majd vigaszágon. Úgy legyen, bár nem hiszem, hogy Rossi nyilatkozata után – miszerint itt komoly bajok vannak tudásilag – van az a csapat, amelyet ezek meg tudnának ütni. Reménykedjünk. Mert az hal meg utoljára.

Harcban állunk minden fronton, most is elkenték a nagy pofánkat, mert jó nagy szittya mellény az volt rajtunk, amikor kimentünk, aztán hazafelé zakó lett belőle. Rugdoshatja a pixel labdát ez a szerencsétlen az erkélyről, attól még nem leszünk brazil válogatott, mert van amit nem lehet még lopott pénzen sem megvenni. Ez pedig nem más mint a tudás, a becsület és a tehetség.

Vogronics András

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.