NEHAZUGGY

A focilabda és a potroh

Horn Anna | 2019. November 18, Hétfő | 17:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Száll a focilabda egy játszótérről, a fél fővároson át, aki látja, adja át… mindenki benevez a játékba, tol a labdán egy picit, ki lábbal, ki fejjel, a pékségben lisztes lesz a golyóbis, de sebaj, a sípos embert nem zavarja, a lisztfelhő, bár nem is mosolyog úgy, mint szinte mindenki más, aki a labda útjába kerül… nem veszi a lapot, a labdát kénytelen. Röptében a játékszer felível a budai Várba, amelynek erkélyén egy ember – fontos valaki lehet, papírok is vannak a kezében – lazán a hordó hasára-mellére kapja (spontán, könnyedén, mint egy igazi sportember), és küldi tovább azt a boldog magyaroknak, akik szívrepesve várják a Puskás Aréna ünnepélyes első meccsét. Most majd minden jó lesz, nagy nemzet leszünk megint, mert a Vezér is beszállt a játékba, csak győzni lehet!

A videó folytatásában piros-fehér-zöldre mázolt arcú, magukból kivetkőzött drukkerek láthatók. Sajnos, csak eddig bírtam, de az üzenet átjött, még a fociban klasszisokkal jobban teljesítő spanyol honban is.

És megmutatták a havi tizenmilliós nagyszerű magyar focisták, hogyan kell úgy vereséget szenvedni otthon, hogy az ellenfél szinte nem is akart játszani. Mert nem volt kivel. A dél-amerikai csapat legrosszabb játékosa is többre képes, mint a legjobb magyar társa. Talán azért lehet, mert az ő országukban csak kb. három és fél millió ember él, így nagyon kell tudni valamit ahhoz, hogy valaki bekerüljön a nemzeti válogatottba. Meg talán stadionjuk sincs annyi, mint a nagy magyaroknak, így tényleg tudni kell focizni ahhoz, akár a legkisebb klubban is, hogy labdába rúghasson valaki egy igazi megmérettetésen.

Nem értek a focihoz, bár időnként megnézem például az El Clasico-t, vagy egy olyan mérkőzést, amire a baráti kör rábeszél. (Magyar nincs ezek között a meccsek között.)

A számokhoz egy kicsit jobban értek, Ahány helyen nézem, nem tud kevesebbe, mint 190 milliárd forintba kerülni a Népstadion felújítása helyett épült megalomán Puskás Aréna. A foci szempontjából a világ legjobbjai között számon tartott spanyolok csak irigykedhetnek nagyságunk láttán. Vagyis a pesti stadion méretei és luxus VIP-páholyai láttán.

Szóval, legyen – alsó hangon – 190 milliárd. Miért is ne, kérdezné Hofi, hiszen semmi másra nem kell már költeni az állam pénzéből. Ami, mint tudjuk, egy fogalom, egy nem létező valaminek a neve, mert ami mögötte van, az a dolgozók adója és az EU-tól kapott támogatások.

A videón látszik, mennyire nincs szükség semmi másra. Boldog, szorgos emberek adogatják-rúgják tovább a labdát, nagy nemzethy egyetértésben vesznek részt a játékban, Mert még mindig, így tíz év után is azt hiszik, hogy mindez csak játék – kicsit fociznak egyesek a földjükkel, a fizetésükkel, a munkajogaikkal, a polgármesterükkel, az életükkel. De hisz mindez csak játék – mint ahogy a trottygatyos labdalevétele a híres teraszon. (Már nem emlékszem, mosolygott-e közben, de kétszer nem bírnám végignézni az agymosó propagandát.)

Boldog és szorgos az ország, oszt jó napot. Ha máshol nem is hiszik el, a Facebookon sokan bedőltek gondolom, ment az „ezt látnod kell, mekkora a vezérünk!” című üzenet a többieknek. Legutóbb, amikor néztem, több mint egymillióan látták a frenetikumot, arra már kíváncsi sem voltam, hány elvakult nyomott like-ot.

Hofinak van igaza, mint mindig. Már semmi másra nem kell költeni, jöhet a luxus. Mindazokon a szinteken, amelyek prioritást élveznek egy állítólag legitim kormányfő életében. Ezek az elsőbbséget élvező dolgok a párhuzamos valóságban – a saját zseb, a saját falu, a saját család, a saját baráti kör, a saját hobbi.

A valóság? Rabszolgatörvény, közel három millió, a szegénység küszöbén élő ember (a csaknem 10 millióból), a folyamatosan emigráló szakértelem, lakatostól a professzorig, a hajléktalanok és ellátatlanok hada. A nemzetközi politikában lejáratott ország, NER-estül és azok képviselőistül, különös tekintettel magára a vezérre és minisztereire.

A labdát boldog és elégedett emberek tartják játékban. Mint a potroh pöffeszkedő gazdáját. Nem veszik észre, hogy az ő életükkel folyik a játék, mert ma még van munkahely, pici segély, valamire elég nyugdíj (egy végigdolgozott élet után). Ma még van sör, hetente egy kis hús, időnként ajándék csoki (na, majd most, karácsony előtt… igaz, nincs kampány, tessék csak megvenni a csoki-Mikulást, amiből tudja, kedves honfitárs), vagy krumpli.

Minden rendben van. A Labdát (nem elírás!) tovább juttatjuk, persze. Nem kell arra gondolni, hogy holnap esetleg be kell vinni a nagyit a kórházba, ahol órákon át nem tudnak majd ránézni sem, mert nincs orvos, ápoló, gép vagy kötszer. Tessék vinni sok papírzsepit, mert a klotyóban (ha az adott egészségügyi intézménynek csúfolt helyen van egyáltalán üzemképes) nincs sem WC-papír, sem szappan. Miért is lenne pont ott, ha a betegeknek sincs? Arra sem kell gondolni, hogy alig működik az állami vasútrendszer, mert amilyen állapotok ott vannak, annál lassan már a legszegényebb országok is emberibb szolgáltatást nyújtanak. Az sem számít, hogy aki tanítja a gyerekünket-unokánkat, azt bedarálta egy olyan oktatási rendszer, aminek hibáiról kötetek kellene írni.

A Puskás Arénának pénteki megnyitója számomra az egész országot jelképezi. Kilóg a seggünk a gatyából, sereghajtók vagyunk az uniós klubunkban a kapott eurómilliók ellenére – de a kirakat csodás.

Csak ne tessék belépni az üzletbe. Mert a benti kínálat siralmas. Az ország gazdasága, politikai élete, közhangulata, szellemisége kapott egy nagy gólt. Vagy kettőt? A második a regnálók 2018-ban beígért még húsz éves uralkodása lesz. Ami marad, ha további is boldog, szorgos, engedelmes, a kameráknak pózoló bábuként örülünk a morzsáknak, amit juttatnak a játékban való részvételünkért.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!