VENDÉG

Tévedések végjátéka

A reformáció októbervégi emléknapja alkalmából tartott központi ünnepségről adott hírt a NER-konzervatív, PestiProstikként aposztrofált  hírportál. Igen ám, de a német Ágoston-rendi szerzetest, Luther Mártont  ábrázoló portré helyett tévedésből Martin Luther King Jr.  – a meggyilkolt polgárjogi aktivista – képét tették fel illusztrációként. Miután kipattant a baki, elkezdték ezerrel gyalázni az amerikai baptista tiszteletes emlékét.

Nemrégiben végighasított a magyar nyelvű sajtón a temesvári német színház művészeti titkárának tévedéstörténete is, aki égre-földre kereste bizonyos Molière nevű, feltehetően francia földön honos drámaíró email-címét, hogy a szerzői jogdíj kérdését tisztázhassa vele. Még az őt felkereső újságíróktól is megkísérelte megszerezni a – nem mellesleg 346 éve elhunyt – komédiaszerző internetes elérhetőségét. Azt csak háttérinfóként említem, hogy az őt alkalmazó színházigazgató egy harisnyagyár, majd egy csirkefarm igazgatásával alapozta meg a kulturális szférában felvillámlott karrierjét. – Bízzál bennem, mérnök vagyok! – szólt, és minden ajtó megnyílott előtte.

Enyári hír volt, hogy az orbánpárti TV2 hírműsora, a Tények hivatalos fb-oldalán a Fidesz email-címe volt megadva, emígyen: [email protected]. Tavasszal újságírók azt szúrták ki, hogy a műsor honlapjának a címe: fidesz.hu. Ritkán adatik meg, hogy egy elvileg független kereskedelmi televízió ennyire nyilvánvalóvá tegye, kinek a fenekéből lóg ki. (Az sem kerülte el a „firkászok” figyelmét, hogy a Tények ott feltüntetett telefonszáma megegyezik több közéleti szereplő, köztük a celebként is fungáló Kelemen Anna oldalán megadott elérhetőséggel. Ráguglizva a telefonszámra, több társkereső oldal és külföldi apróhirdetési fórum is megjelent találatként.) 

Sokunk számára emlékezetes Pokorni Zoltán egy régebbi tévészereplése. Arról kérdezték a TV2 reggeli műsorában, hogy mely szakok válnak majd fizetőssé a kormány tervezete szerint. „- Olyan szakok, amelyekre a magyar társadalom és az annak a képviseletét ellátó magyar kormány a köz érdekében nem tart igényt” – válaszolta a Fideszt jelenleg polgármesterként szolgáló káder, példaként említve a balneológiát. Amely szerinte a bálnatenyésztés tudománya… Szerencsére még a műsorban tisztázódott, hogy a balneológia a gyógyvizekkel foglalkozó tudomány, és az eme természeti kincséről híres Magyarország kiváltképpen érdekelt annak művelésében.

Szintén nem tegnap mondta a talpigbajszos Házmester: „Az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket”. Megbocsáthatatlan tévedésünk eszerint az agácafa, épp olyan mint a fajankó ellenzék cakumpakk. De a Fidesznek minden fajta fa faramuci ellenség – elég ha csak térkő-dúlta köztereinkre, beépített ligeteinkre, megsebzett erdeinkre gondolunk. Lázár János egyik utóbbi nyilatkozata szerint „teljes tévedés a nemzeti érdek föladása”. Hogy mi a „nemzeti érdek”, azt persze ők mondják meg. Ott tartunk lassanként, hogy Borkai Zsoltnak egyetlen szembetűnő tévedése volt, nevezetesen hogy véletlenül lyukas zoknit vett fel aznap, amikor levideózták az Adrián. Minden más smafu.

Tévedni emberi dolog – így a Szent Jeromos mondásaként rögzült bölcsesség. Se szeri, se száma a tévedéseinknek, dúskálhatunk bennük. A magyar jogi szabályozás kétféle tévedést ismer: a ténybeli és a társadalomra való veszélyességben való tévedést. A justizmord az a halálos ítélet, amelyet bírói tévedés folytán vagy a bírói eljárás politikai befolyásolása alapján hoztak. Vannak szép tévedések is – ezeknek gyakorta házasság a vége, valamint a nem felróható félreértések vagy a megmosolyogtató „freudi” elszólások is mindennaposak. Van aki elhibázza: mellényúl, mert valójában nem is azt akarta elemelni… A legtöbb baklövés tétje csekély – de persze vannak kapitális malőrök is. Mindükre akad példa ezernyi. A Nirvána-tévedés (angolul: Nirvana fallacy) a Wikipédia leírásában egy érvelési hiba, amely akkor merül fel, amikor valós eseményeket vagy lehetőségeket egy irreális, idealizált alternatívával vetünk össze. Ugyancsak Nirvána-érvként tartjuk számon az utópisztikus feltételezést, miszerint az aktuális problémára létezik tökéletes megoldás. Jellegéből fakadóan gyakran tűnik fel a politikai kommunikációban… Az el nem ismert, következményeiben fenntartott tévedést nevezzük hibának. Van, aki még önmagának, még a halálos ágyán sem vallaná be, mekkorákat hibázott – holott legtöbbször nem szégyen az. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik? Ne vicceljünk, ha kérhetem… Nem titok, hány napot „dolgoznak” egy évben az országgyűlési képviselők… és annak is egy jelentős részét a Tisztelt Ház büféjében. Lámcsak lám, a henye munkátlanságban is lehet hibázni épp eleget és fájót.  

Ugyanakkor a hozzáértő személy ritkábban – vagy egyáltalán nem – hibázik. „A megfelelő embert a megfelelő helyre!” álságos szocialista szlogenje már a múlté. Éppúgy, mint Csurka István elhíresült bonmotja: „A szakértelem olcsó bolsevista trükk!” Ezektől függetlenül, a piaci viszonyok diktátumai manapság nehezen kerülhetők meg. A kompetencia, a képzettség, a gyakorlati tudás, a rátermettség szigorú elvárás a legtöbb helyen. 

Nem úgy a politikában! A Párt támogatta képviselőkijelöltek megválasztásuk minutájától a pártot támogató végrehajtók lesznek, csekélyke vagy semennyi mozgástérrel.  A Tévedhetetlen szavajárását idézve: nix ugri-bugri! Csak a párthűség, a megbízhatóság, az elkötelezettség számít. Az egyetlen igaz központi akarat feltétlen érvényesítése a cél – legyen bármennyire is (vagy akár semennyire sem) közhasznú az. Az sem baj, ha évekig meg sem szólalsz – csak a gombot ne téveszd el, amikor nyomni kell. Ez a Fidesz megbonthatatlan egységének a titka („állunk mint a cövek” – dicsekedett a pártvezér), és egyben az ország tragikomikus valósága. Amíg a közpénz elosztását egyetlen kézre bízzák a választók, ez nem is fog megváltozni.

És így van ez az üléstermeken kívül is, például az élősködés harmadvonalában, a „kormányközelinek” eufemizált médiában. A sajtómunkások szimpla közkatonák, akikkel szemben csak az emailben érkező  klisék, panelek felmondása, leírása az alapelvárás. A képernyőképesebb /írástudóbb része prezentálhat valamely narratívát is a megadott kommunikációs kereten belül, de az orbánista elektronikus vagy írott média jólfizetett alkalmazottjaként alapvetően lehetsz funkcionális analfabéta, pancser – csak hozd az előírt formát ahogy kell. Riogass, hazudj, mismásolj, mentegesd a megmagyarázhatatlant, tarts tévedésben – mikor mit diktál a NER akarataként illatosított egyszemélyes pávatánc. A szemellenző és a rózsaszín szemüveg, a gátlástalanság a legfontosabb rekvizitumok. Lehet magánéletben vájkálni, belegázolni emberek becsületébe, szabad lehazaárulózni a tisztességeseket, lehet bakizni de akár szándékoltan tévedni is – minden érdemi következmény nélkül. Az XXXL-es gikszerek hazájában ha egy értő szakember szólalhat meg nagyritkán valamely médiafelületen, menten lehurrogják a pénzcsinálta kormányhű szakik, akik szakmányban nyomják az ótvar rizsát. A honderű kistafírozott harcosai legtöbbször persze csak „véletlenül” tévednek nagyokat. De tényleg! Tévedések ugyanis néhelyütt nincsenek – véletlenek vannak csupán. Orbánhű politikusaink például sosem tévednek. 

Ők leginkább el vannak tévedve – és nem kicsit!

Rengeteg a múlttudatunkat ápolni hivatott mítosz, legenda, tévedés. Például Dugovics Titusz  – a nándorfehérvári várra lófarkas-félholdas zászlaját kitűzni készülő törököt élete árán a mélybe rántó hős – sajnos sosem létezett. Másik példa: hiába hirdeti immár száznál több éve a Nemzeti Múzeum lépcsőzete bal mellvédjének falában egy emléktábla, hogy Petőfi Sándor 1848. március 15-én „e helyről szavalta el” a Nemzeti dalt – ez a valóságban nem történt meg. 

Vannak aztán a kiókumláltan közkeletűvé tett „tévedések”… Például bő két éve jelentette be személyesen Orbán Viktor, hogy Magyarország – ez ő szok lenni – „visszavásárolta” a Seuso-kincsek kint lévő darabjait. „A családi ezüstnek Magyarországon a helye. Ezek a felbecsülhetetlen értékű darabok is hazakerültek. A kötelességünket ezzel teljesítettük” – lelkendezett a miniszterelnök. Önt tévedésbe ejtették: csupán béreljük azokat – újbeszélül szólva: őrzési jogot vásároltunk –, megszámlálhatatlan milliárdokért. A tulajdonjog nem a miénk, és erről külföldről négy jogerős bírósági ítéletet is kézbesítettek a budapesti kormánynak, mint notórius felperesnek. Porhintés tehát az egész „A Seuso-kincsek hazahozatala” című történet! De nézzük az „Egy trieszti kikötő megvásárlása” fedőnevű megtévesztést. A kormány – ne tudja meg, mennyiért! – „megvásárol” (értsd: határozott időre – 60 évre – bérel!) egy erősen szennyezett ipari területet a kikötőben, névleg azért hogy ott mélytengeri kikötőt hozzon létre a magyar exportőrök részére. A tervezett konténerforgalom legalább annyira találkozik a valószínűsíthető valósággal, mint a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak a felcsúti kisvasút építésére – a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz – beadott engedélyezési kérelmében feltüntetett napi 2.560 – 7.080 utasszám a már ismert valóságossal. A magyar vállalatok ugyanis köszönik szépen, de áruiknak bőven elégséges a már meglévő kikötői kapacitás, nincs múlhatatlan igényük szállító partnert váltani. De ez majdhogynem mellékes. A bibi ugyanis ott van, hogy a szóban forgó partszakasz alig 300 méter hosszú és 13 méter mély. Rövid és sekély mivolta miatt csak kis hajókat tud fogadni, holott a tengeri hajózásban aztán igazán a méret a lényeg! Minél nagyobb a konténerszállító hajó, annál gazdaságosabb a szállíttatás és a környezet szennyezése is kisebb. Mivel a majdani mélytengeri kikötő – a kellő mélység hiányában – a nagyobb tengerjárókat nem tudja majd fogadni, a költséghatékonyságnak lőttek! És akkor ne is beszéljünk arról, mibe’ lesz a terület kármentesítése, a veszélyes anyagok ártalmatlanítása… 

A válaszra esélytelenek és a tévedésbe nem ejtettek nyugalmával kérdezem: a miniszterelnök és a kormány gazdasági holdudvarának használatában mind gyakrabban feltűnő yachtok vajh’ élhetnek-é ezzel a – minthacsak számukra kitalált – kikötőhasználati lehetőséggel? Kiköthet-é ott a parton az unga-bunga partik doyenje, a hajfestés olasz nagymestere, Silvio Berlusconi bulibárkája is? (Aki jóbarátként úgy foglalt állást nemrégiben, hogy  „mélységes meggyőződése” szerint a Fidesz kizárása a Néppártból „nagy politikai tévedés” lenne.)

Hoppá! Most látom csak : véletlenül elírtam a címet, sorry vagyok! Tévedések vígjátékát akartam eredetileg begépelni – hisz’ – fájdalom! – hol van még a játék vége?!…

Vagy talán helyénvalóbb lett volna a Tévedések szomorújátéka cím? 

Pandula Dezső

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább