December 9,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez valóban a 10 év kormányzás eredménye

A kormánypropaganada egyik záslóshajója, a Magyar Nemzet egy zseniális cikkében írta le, miért nagyszerű ma Orbán Magyarországán élni. A cikk írója meg sem próbálja magát függetlenként beállítani, mint inkább a cikk első mondatától egészen az utolsóig mond köszönetet a kétharmados hatalommal uralkodó Orbán Viktornak azért, amit ezzel az országgal tett. Azonban – az emberek igen nagy részével ellentétben – ő valódi sikereket lát országos szinten és fel sem merül, hogy ironikus lenne az írás. A gazdaság szárnyal, csak az nem dolgozik, aki nem akar, ingyen autó jár a nagycsaládosoknak, nem beszélve a nyugdíjasok dőzsöléséről. Kiss Gergely szerint jóformán paradicsomi körülmények jöttek létre Magyarországon, amelyet csak egyetlen dolog fenyeget, az ellenzék előretörése. Lássuk, honnan is indulunk.

Lassan tíz éve lesz, hogy Orbán Viktor kormánya vezeti az országot. Nem kevés idő, arra mindenképpen elég, hogy látható legyen a 2010 után teljesen megújított gazdaságpolitika eredménye. A gazdaság az idei harmadik negyedévben messze a leggyorsabb növekedést érte el az Európai Unióban.

Igaz ez az iparra is, a növekedés toronymagasan nálunk a legnagyobb. Olyan erősek a belső motorok, hogy nem fékezik le a külső hatások. Nemcsak a régióban, hanem a 28 tagállam közül is kiemelkedik a magyar teljesítmény, amely dinamikus felzárkózást biztosít a fejlettebb országok sorához.

Az, hogy a GDP mutatók valóban látványosak, tényszerűen igaz, ezzel nem is hiszem, hogy bárki is vitatkozott volna idehaza, azzal viszont már annál inkább, hogy ez lenne egy gazdaság legfontosabb mutatója. Hiszen azt nem szabad elfelejteni, hogy egyrészről a régió többi országa is hasonló mutatókat hoz, másrészt a GDP emelkedés egy jó része az EU támogatásoknak köszönhető. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Orbán egy 2008-as válságot követő, folyamatosan javuló gazdasági környzetben működő országot vett át, ami a számokban is igencsak megmutatkozott. A válságot követően ugyanis az uniós gazdaság újra csúcsra van járatva, ami alapot szolgáltat egy jól működő hazai gazdasághoz is.

A válság azonban – a legtöbb elemző szerint – hamarosan ismét felüti majd a fejét világszerte és még arra is érdemes lehet felkészülni, hogy a 2008-as recessziót meghaladó mértékű lesz. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a Magyarországon legalább 300 000 embernek munkát adó német cégek a visszaeső ipari teljesítmény köetkeztében igen sok hazai állást veszélybe sodorhatnak. Leépítésekről lehetett hallani több német autógyár hazai kirendeltségénél is, ami a Kiss által említett Olyan erősek a belső motorok, hogy nem fékezik le a külső hatások mondatot kissé megkérdőjelezi. Hogy ezek nem csak feltételezések, azt az is jól mutatja, hogy jövőre az OTP Bank Elemzési Központja szerint 3 százalék közelébe csökkenhet a magyar GDP-növekedés üteme.

Mit érzékelhetnek ebből a polgárok a mutatós grafikonokon kívül? A teljesség igénye nélkül például azt, hogy szinte csak annak nincs munkája, aki nem akar dolgozni, soha nem látott mértékben emelkednek a bérek, telik nyugdíjprémiumra, fenntartható a rezsicsökkentés, tízmilliókat kaphatnak otthonteremtésre és a gyermekvállalás megsegítésére a családok, jut ingyenpénz hétszemélyes autó vásárlásához, negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők, bevezették az adókedvezményeket, a korábbinál jóval kedvezőbb adózási formákkal élhetnek a kisvállalkozások, széles körben tették költségmentessé a tankönyveket, az étkeztetést, miközben látványosan szépül a városok, települések környezete.

Így folytatta a cikk szerzője az Orbán-éra sikereinek felsorolását. Hogy munkahelyek valóban lettek Magyarországon, az tény, viszont az is, hogy régiós viszonylatban – a többi tagországról már nem is beszélve – a magyar bérek alacsonyak. Nem véletlen az, hogy a külföldi multik hozzánk jönnek gyárakat felépíteni, hiszen kevés olyan uniós ország van, amelynek dolgozói megelégednének az ennyire alacsony bérekkel és a dolgozók kiszolgáltatott helyzete is meglehetősen vonzó a munkáltatóknak (munka törvénykönyvének átírása, szakszervezetek bedarálása). Azonban már ebben is változás látszik, hiszen többen inkább külföldön vállalnak munkát kétszer, háromszar annyi pénzért, mintsem, hogy itthon dolgozzanak nevetséges összegekért. A kormány emiatt arra kényszerült, hogy külföldi vendégmunkások után nézzen, akik egyre többször már a világ másik feléről érkeznek.

Nekik még – egy ideig legalábbis – elegenedőek az itthoni bérek, ezért gond nélkül válnak a gazdaság motorjaivá, azonban ilyen lassú béremelkedés mellett nem biztos, hogy nem fognak előbb-utóbb megindulni ők is nyugatra. Nyugdíjprémiumot ugyan valóban kapnak az idősek szinte minden választási évben, azonban ezek egyszeri juttatások. Ezekkel nem számolhatnak havi rendszerességgel. De megemlíthetjük a több mint egy évtizede 28 500 forinton tengődő nyugdíjasokat is, akikkel – úgy tűnik – a kormány nem kíván foglalkozni. A felsorolt intézkedések igazak, azonban az is, hogy ezek elsősorban a középosztályt érintik, miközben a szegények sorsa egy centivel sem vált jobbá a gazdasági sikerek ellenére sem. Ez lenne a nemzeti gondviselés?

Ezt követően a cikk kitért arra is, hogy mindez veszélybe került, hiszen több megyeszékhely és a főváros is ellenzéki vezetésű lett. És hogy ezzel mi a gond? Mutatom.

Akik október 13. után visszajöttek, ott folytatják, ahol abbahagyták. Szinte még el sem foglalták széküket, a fizetésüket már meg is emelték. Előbújtak a bukott embereik, és beültek a készbe, a jóba.

Most még könnyű a dolguk, hiszen van mihez nyúlniuk, az elnyert városokat, kerületeket tele kasszával kapták meg. Nem válságkezeléssel kell kezdeniük, ami azért is jó, mert ahhoz értenek a legkevésbé. Ahogy majd fogy a pénz, ürül a kassza, úgy lesz egyre kellemetlenebb a munka. Akkor majd mutogatnak a kormányra és személyesen Orbán Viktorra. Amit 2010 óta sikerült felépíteni, ők mesterien tudják lerombolni, a pénzt pedig elkölteni.

… ahol ők adták át a kulcsot, ott általában adóssághegyeket örököltek az utódok.

Hogy ez mennyire igaz?

  • Pécs: 23 milliárd forint hiány Péterffy Attila polgármester szerint
  • Miskolc: 14,4 milliárd forint hiány Veres Pál polgármester szerint
  • Érd: 1,2 milliárd forint hiány Csőzik László polgármester szerint
  • Dunaújváros: legalább 400 millió forint hiány Pintér Tamás polgármester szerint

A kormánypropagandában persze minden gond nélkül lehet ennek az ellenkezőjét is állítani – mint ahogy meg is tették – attól azonban a probléma még nem válik megoldottá. Több önkormányzat is milliárdos hiánnyal vette át a stafétát, ami miatt vélhetően a kormány, vagyis Orbán Viktor kényének-kedvének van kitéve. Úgy hiszem, ezzel pontosan számoltak a miniszterelnökségnél is, nem véletlen, hogy a hiány ellenére is megpróbálják annak ellenkezőjével átverni az embereket, hogy aztán a háttérből megpróbálják befolyásolni ezen önkormányzatok munkáját. Ez a 2010 óta tartó kormányzás valódi eredménye, na meg a NER létrejötte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.