Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Giccs… na és? / Luca ajtaja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nemrégiben egy kedves ismerősöm azzal tisztelt meg, hogy elküldött egy zenés, verses videót, amit feleségének készített közelgő, harmincadik házassági évfordulójuk alkalmából. Kérte, hogy mondjak róla véleményt, mert akinek eddig megmutatta, csöpögősnek, giccsesnek tartotta. Végignéztem a filmecskét, és megmondom őszintén, megkönnyeztem… Az együtt eltöltött hosszú évek eseményeit megörökítő fényképekből, kellemesen andalító aláfestő zenéből, kedves, szerelmes versidézetekből készített összeállítás mélységes szeretetről, tiszteletről, megbecsülésről tett tanúbizonyságot. Nem ismerem a készítő feleségét, de úgy gondolom, irigylésre méltó, boldog ember lehet az, aki ennyi év után még mindig ilyen érzelmeket vált ki a párjából. Azt írtam az ismerősömnek, hogy ne törődjön azzal, ki mit mond, giccses vagy nem, az ő számukra igenis értéket képvisel, és más nem számít…

Lássuk hát, hogy a hozzáértők szerint mi is a giccs: „Giccs – Magát művészi alkotásnak feltüntető, értéktelen mű, amelynek tömegtermelése a polgári világ hanyatlásával alakul ki. Általában szenvelgő magatartásmódot tükröz, az emberi-társadalmi problémák felszínes és szokványos megjelenési módját szerepelteti, nem hatol azok mélyére. Célja a kellemesség fizikai és pszichikai érzetének keltése. Veszélyessége abban áll, hogy rutinos ábrázolásmódjával megtévesztheti a szemlélőt.” (forrás: kislexikon.hu)„A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás. A giccs egyszerű érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítő termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória, nem rossz, hibás vagy dilettáns alkotás, nem antiművészet, vagy avantgárd (bár ez utóbbiak nyíltan merítenek belőle). Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával.” (forrás: wikipédia)

Olvasom ezt a két megállapítást és nem értem, bár viszonylag értelmes embernek tartom magam. Miért baj az, ha valaki örömét leli a „a kellemesség fizikai és pszichikai érzetének keltésé”-ben? Miért téveszti meg a szemlélőt „rutinos ábrázolásmódjával”? Mostanában nagyon sok oldalt böngészgetek, és látom, hogy sokunknak van igénye a tudományos megfogalmazás szerinti „giccsre”. Szeretem az olyan festményeket, rajzokat, képeket, – sőt verseket és egyéb publikációkat – amelyek hűen, szinte fényképszerűen ábrázolják életünk megkapó, szívet melengető, olykor könnyeket fakasztó momentumait. Igen, kellemes fizikai és pszichikai érzeteket keltenek bennem és „rutinos ábrázolásmódjával” egyáltalán nem téveszt meg engem, a szemlélőt. Pontosan azért nem, mert tudom és tapasztalom, hogy az élet többször szürke, mint színes, tudom, hogy a kedves zsánerképek szereplői csak pillanatok… de azt is tudom, hogy a „valódi” életben is szívet melengető egy kisgyerek, egy kis állat, egy szép táj, egy kedvesen berendezett szoba, egy színes virágoskert, egy gyönyörű táj, a naplemente, a csillagos ég … és még sorolhatnám, hogy mi mindennek a látványa. Az élet látványa…

Ebben a rideg, önző, kegyetlen világban elgyötört léleknek igenis szüksége van arra, hogy néha megpihenjen egy-egy ilyen látványon. Mellesleg ki dönti el, hogy mi a giccs? Ki dönti el, hogy nekem mi kelljen, hogy tessék? Hadd döntse már el mindenki, hogy mi tetszik és mi nem! Vagy talán jobb sznobnak lenni? Értékesebb számomra az az alkotás, amit az „ítészek” szerint szeretnem kellene, mert … csak? Nem baj, ha nem tetszik, nem baj, ha nem értem, de azt mondták, hogy ez jó… Lányom, aki művészeti iskolába járt, egyszer igencsak kihúzta a gyufát: egyik tanárnője imádta az absztrakt képeket (Leonardo Da Vincit és Michelangelot viszont csak érintőlegesen „tanította”, a „futottak még” kategóriában…), szóval elvitte a tanítványokat egy kiállításra, ahol órákat magyarázott a képekről, megpróbálta a tanítványok fejébe gyömöszölni, hogy miért is kellene önkívületben bámulniuk a vásznat, ami néhány vonalon és néhány mértani alakzaton kívül semmi mást nem ábrázolt. Lányom – a szabadszájú- egy idő után közölte, hogy „ez egy sz…r”…. és nem érdekli, hogy mit ábrázol, mert ő nem lát benne semmit. Én nem fogalmaznék ilyen élesen (csak halkan, magamban, remélve, hogy nem hallatszik ki), mert akkor beállnék azoknak az „önkéntes mérvadóknak” a sorába, akik majd megmondják, hogy mi és miért szép és értékes, vagy nem…

Félreértés ne essék, a realista ábrázolásokon kívül szeretem a szürrealista alkotásokat, a modern festészet egyes darabjait is. Pedig sokszor nem is igazán értem, hogy mit ábrázolnak, mit akarnak mondani, csak érzem, hogy valami miatt nagyon jók. És ez a lényeg: magyarázat nélkül, „csak” valamiért érzem. És ez elég. Nekem legalábbis.Ne ijedjünk meg a „giccs”-től. Ha tetszik és örömet okoz, vagy meghat, ha érzelmeket vált ki, ha megindít, ha megnevettet, akkor hívhatják akárhogy, az élmény a miénk. Csak ez számít. Szerintem. (Mellesleg: Manapság egy múzeumi belépő vagyonokba kerül. A legtöbb család költségvetésébe már nemigen fér bele… sajnos. Nem azért, mert igénytelenek. Egyszerűen nem telik rá. Soha nem fognak eredetiben látni egy Munkácsy, Leonardo, Van Gogh, El Greco, Gauguin, Toulouse-Lautrec stb. festményt… és ez nagyon szomorú…)

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.