December 9,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mennyi az annyi

Azt mondja az újság, hogy a bankszámlákon a szokásos havi nyugdíj mellett a nyugdíjprémiumot és az infláció miatti egyösszegű kiegészítést november 12-én, kedden írják jóvá. És a Központi Statisztikai Hivatal, meg azt mondja, hogy múlt hónapban 2,9 %-os volt az inflációs növekedés, ami nagyobb gyorsulást jelent a 2018. okóberében 2,8 %-ban mérthez.  Állítólag ez meglepetésszerű volt, noha idén volt ez már nagyobb is, szerencsére. Szerencsére? Annyiból igen, hogy a novemberi nyugdíjkiegészítés az augusztusig mért infláció függvénye, ami január-augusztus hónapok viszonylatában összességében 3,4% volt az előző évi árszintekhez képest. 

Na most: pártunk és kormányunk 2019-re 2,7 %-ra lőtte be a tervezett inflációt, amit figyelembe kellett venni az év elején esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál, a költségvetési törvény szerint. Van itt azonban egy kis csalafintaság. Mindjárt kiderül, megpróbálom valahogy elmagyarázni.

Mivel az idei, augusztusig mért infláció 0,7 százalékponttal volt magasabb a tervezettnél, a nyugdíjtörvény vonatkozó rendelkezésének megfelelően, november hónapban – január elsejére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell adni.

A kiegészítést gyakorlatilag kétféleképpen lehet végrehajtani, de most maradjunk csak annál, hogy idén a teljes évre keletkezett különbözetet, azaz 12×0,7 %, azaz 8,4 százaléknyi összeget kell novemberben egy összegben kiutalni. Ezt úgy kell érteni, hogy a havi nyugdíj összege november-december hónapokban változatlan marad, egyezően a január-október havi nyugdíjakkal, de viszont november hónapban jön az egyszeri plusz 8,4%. Konrétabban, illetve egy példa összeggel ilusztrálva: akinek januártól kerek 100 ezer forint lett a havi nyugdíja a januári 2,7%-os emelést követően, az novemberben kap pluszban 8.400 forintot (100.000 x 8,4%) kiegészítésként, úgy hogy a havi nyugdíja azonban december végéig továbbra is 100.000 Ft marad.

A 2020. évi költségvetési törvény szerint a januári nyugdíjemelés 2,8% lesz, mivel ezzel az inflációval terveztek a törvény elfogadásakor. Figyeljünk csak egy kicsit! Az első nyolc havi infláció idén már augusztusban elérte a 3,4%-ot, és a növekedési tendencia továbbra is azt mutatja, hogy ehhez mérten kevés lesz a tervezett 2,8%-os januári nyugdíjemelés.

No de nézzük, hogy is alakul a 2020. januártól esedékes nyugdíjunk fentiek tükrében.  Ez most, mondjuk úgy, hogy kétszeri emelést fog elszenvedni, lévén szó egy kétlépcsős emelésről.

Mivel az idei többletinfláció okozta emelés már nem épül be év végéig az idei nyugdíjba, így ezt előbb a tény-infláció okozta szintre kell hozni. Vagyis a januárban 2,7 %-kal már megemelt nyugdíjra előbb rá kell tenni az idei többletinfláció okozta  0,7 %-os növekedést. 

Visszatérve a példához és abból kiindulva, hogy ez a 100.000 Ft volt egész évben a januárban már megemelt nyugdíj (ez egy  kb. 97.370 forintos tavalyi nyugdíjszintet jelenthetett),  ezt kell előbb még tovább növelni 0,7%-kal. Így lesz előbb egy 100.700 Ft körüli 2019. évi  havi nyugdíj, noha ezt sehol nem látjuk leírva. Vagy igen? Ugyanakkor ez lesz az az összeg, amivel 2020. január 1-re utolérjük a 2019. augusztusi 3,4 %-os inflációs növekedést a havi nyugdíjunkat illetően. 

És amint látjuk, az állam tartozik nekünk ebben az esetben átlag 8.400 forinttal 10 hónapon át. Ezzel egyben köszönetet is mondhat a nyugdíjasoknak, hogy ez idő alatt ők is hozzájárultak az államadósság finanszírozásához, ki-ki a maga szerény kis összegével.

A jövőre tervezett 2,8%-os emelés (amint már láthattuk, máris kevesebb, mint az idei tény-infláció) erre a már korrigált nyugdíjra épül majd rá. Vagyis az idei 100.000 forintos nyugdíjnak (aminek a 8400 forintos kiegészítése elkülönítetten történik novemberben) jövő év elején összességében kb. 103.500 forint körüli összegre kell nőnie. Aztán nyilván jöhet majd megint a 2020. novemberi korrekció, hisz soha sem érjük utol saját magunkat…

Fentiek alapján keletkezhet az az érzése az embernek, hogy nem is 2,8, hanem 3,5%-kal nő a nyugdíja decemberről januárra, hiszen a nyugdíjszelvényen 2019-ben egész évben 100.000 forint szerepelt, míg 2020. januártól 103.500 Ft fog szerepelni. És akkor csodálkozunk, hogy lesznek olyanok, akik majd elmondják, hogy szuper kormányunk van, még többet is adott, mint amennyit ígért?  Hát nem szemfényvesztés ez a javából?!

És még egy nem elvetendő szempont, de messze nem az utolsó (később talán erről is): mire költ legtöbbet az átlagnyugdíjas a maga 135.000 forintjából? Gondolom elektromos autóra, ájfonra vagy mindenféle más márkás cuccokra…

Ja, hogy mégsem? Hanem az akciós farhátra, esetleg urambocsá’, a mára már több mint 15%-kal megemelt disznóhúsra? 

Nos, a KSH szerint 12 hónap alatt, 2018. októberhez viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshús 15,5, a párizsi, kolbász 10,8, a cukor 8,1, a kenyér 6,7, a liszt 5,8, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 5,3 százalékkal drágultak.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,4, ezen belül a dohányáruké 12,1 százalékkal emelkedett.
  • A szolgáltatásokért 3,3 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,9 százalékkal nőtt.
  • A háztartási energia 0,7, ezen belül a tűzifa 6 százalékkal drágult.
  • A járműüzemanyagok ára 4 százalékkal csökkent.

 

Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy egy európai gazdasági válság idején is meg tudja őrizni a nyugdíjak értékét.

Ezt bírta mondani az Idősügyi Tanács elnöke, akit Orbán Viktornak hívnak, 2014-ben a Tanács (mert ez biztos egy nagyon fontos szerv lehet… és hangosan felröhögök, mert eszembe jut Hadházy Ákos táblája) alakuló ülésén, a Magyar Nemzet cikke szerint. 

Na most ezt azért korrigálnám:

  • A nyugdíjak reálértékét, azaz vásárlóértékét kell megőrizni, és nem szimplán a nyugdíjak értékét – tisztelt akárki! -, mert csak akkor tudok ugyanannyi darab kiflit vagy, ugyanannyi kiló disznóhúst vásárolni 2019-ben a nyugdíjamból, mint 2014-ben tudtam. Ebben az értelemben a fenti állítás egy ordas nagy hazugság!
  • Most még nincs gazdasági válság, de abba belegondolni se merek, hogy akkor mi lesz a helyzet a reálértéket tekintve.

Kiegészítésként előrebocsátom, nekem az éves nyugdíjemelésekben még nincs tapasztalatom, csupán próbálok felkészülni a jövőmre a jogszabályi háttér értelmezésével. Nehogy aztán nagy meglepetés érjen, hogy sehogy sem jön ki a matek. Ha tévedtem volna, akkor én kérek elnézést!

Róza néni

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.