Visszatérve a nyugdíjbiztosítási ügyintézőre, a problémát abban látom, hogy a képzést talán inkább velük kellene kezdeni vagy folytatni, nem az idősebb korosztállyal, amint Csath Magdolna közgazdász kollégám javasolja. Azonban általánosítani sem szabad, hiszen korábban volt szerencsém ugyanott egy kedvesebb hölgyhöz is, aki el is mondta, hogy gondban vannak a hozzáértő ügyintézőkkel, mert a nemzetközi terület igen speciális. Na és persze egyre kevesebb a kormányhivatalnok, és egyre több a nemzetközi ügy (éljenek a magyar migránsok!). Erre a válasz szintén az lehet, hogy Magyarország jobban teljesít. Valóban, Magyarország jobban teljesít?
Egy dolgot szeretnék tisztázni: én a kis történeteimmel nem magamat akarom sajnáltatni, hiszen elég nagylány vagyok már, sok mindent láttam, megéltem, túléltem. Csupán saját tapasztalataim tükrében szeretnék rávilágítani egy-egy abszurd helyzetre, amit amúgy sokan közülünk nap mint nap átélnek, és ami, mondhatni a közélet része, vagy ha úgy tetszik: maga a politika, illetve annak függvénye. És a politikát jelen esetben gyakorlatilag minden téren a regnáló kormány alakítja, minden tőle függ. Így például egy olyan apróság is, mint az EU-s egészségügyi kártya kiváltása.
Ez év augusztusában történt, hogy kirándultam egyet-kettőt szülőföldemen, Romániában, mondhatni széltében-hosszában. A szülőföld ugye az, amit semmiképp sem lehet másra cserélni, az örök! És örömmel mutattam meg fiamnak a Déli-Kárpátok legmagasabb csúcsait, háromszor is átszelve az Erdélyt és Dél-Romániát elválasztó hegyvonulatot, valamint bemutattam neki echte román barátaimat, akikkel több, mint 40 éve tartom a kapcsolatot. Úgy gondolom, számára mindez felejthetetlen élmény volt.
Csupán dióhéjban (nehéz lesz) az útvonalról. Erdélyből, pontosabban Déváról indulva (ott szálltunk meg egy kifogástalan kis panzióban), a 2009-re teljesen felújított Transalpina nevű szerpentines útvonalon keltünk át Olténiába. Kivételesen a zorigo cikkére hivatkoztam (mert nem mindig a liberális médiát kell olvasni – ez megmaradt bennem, kedves barátném). Az út legmagasabb pontja 2.145 méter magasan van, a varázsbotom segítségével azonban egy ösvényen felsegítettem magam még e pont fölé is, a 2.228 méteres magasságra. Az innen látható legmagasabb csúcs a 2.519 méteren lévő Nagy-Páring. Aztán lefelé, az Olt partján fekvő (olténiai) Ramnicu Valcea kb. 110 ezer lakosú városába értünk, ahonnan másnap reggel, barátainkkal elindultunk Kelet felé, hogy ezúttal Munténiából indulva, a másik izgalmas, Transfagarasan-ként ismert szerpentines útvonalon ismét Erdélybe jussunk. Szintén egy teljes napot igénybe vevő út végén csak este, már sötétedéskor értünk újra Olténiába, immár egy harmadik útvonalon, ami a két magaslati út között valahol, az Olt folyó mentén a Vöröstoronyi szoroson át haladt. Ehhez, illetve Benedek Elek nevéhez kapcsolódóan, mindig eszembe jut egy monda a Maros és Olt megható történetéről.
Aztán két napos pihenő után újból útra keltünk, és a fiam kívánságára egy újabb útvonalon ismét felmentünk, immár csak a déli oldalon közlekedve, a Transalpina legmagasabb pontjára. Onnan aztán Herkulesfürdőn át, terveink szerint, a Duna vaskapui szakaszát céloztuk meg, pontosabban hajókáztunk egyet a Kazán-szorosokat megtekintve, a Duna román-szerb közös szakaszán. Hazafelé jövet nem hagytuk ki Temesvárt sem, amiről el lehet mondani, hogy talán Románia legeurópaibb városa. Ez utóbbi is bakancslistás volt, sajnos túl kevés idővel.
Nos, a kirándulós kalandozás után, vissza a kis magyar valóságba. Még az úton, Románia felé tartva, de már igen-igen megkésve, ellenőriztem az EU-s egészségügyi kártyám érvényességét. Sajnos, az már év elején lejárt. Már nem volt mit tenni (szombat is lévén), a határtalan optimizmusomnak köszönhetően eldöntöttem, hogy úgysem lesz rá szükség. Ez pontosan így is történt.
Aztán hazatérés szintén egy szombati napon. Egy nap pihenés, aztán hétfőn irány Észak-Románia, ahol másnap szeretett városomban, Nagybányán negyvenöt éves érettségi találkozó készülődött úgy, hogy utoljára 1984-ben találkoztunk ilyen formában. Úgy terveztem, hogy ha korán beérek Budapestre (hogy ott aztán egy menetrend szerinti kisbuszra szálljak), akkor talán még lesz időm kiváltani az EU-s kártyámat is a Teve utcai, leánykori nevén OEP központi kirendeltségén. Korábbról úgy tudtam, hogy ezt bárhol ki lehet váltani:
Hol és hogyan igényelhető az EU-kártya?
Az Európai Egészségbiztosítási kártyát személyesen bármelyik kormányhivatal egészségbiztosítási ügyfélszolgálatán lehet igényelni. Emellett lehetőség van elektronikus úton történő igénylésre is, ez esetben néhány napon belül postai úton az illető címére eljuttatja a kártyát a hivatal. Ez egy 2016-os információ. És tök barátságos, nem?
Oda is értem már reggel nyolc órakor, de itt is ugye, rend a lelke mindennek: sorszám, abból is a 107-es (ez valójában adott ügyben a 7-est jelentette). Egy órányi sorbanülés során láttam, észleltem, amint haldoklott az informatikai rendszer, az első ügyféllel kb. fél óra telt el. Aztán felgyorsult az ügyintézés, sorra kerültem én is. Kérdésemre elő is adta az ügyintéző a rendszerrel kapcsolatos panaszait. Személyi azonosítás után mondja, hogy sajnos, ő nem tudja a kártyát kiadni, mivel már csak a lakhely szerinti, területileg illetékes Kormányhivatal állíthatja ki. Kérdésemre, hogy ez így mióta, a válasz az volt, hogy 2017. január 1-től. Nos, akkor szervezték át és gyűrték teljes egészében a kormány alá az OEP-et, és innen lett Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.
Arra, ugye már nem volt időm, hogy visszautazzak oda, ahol a kártya kiváltására jogosult lennék, noha az egyedi azonosítóként szolgáló TAJ-szám egy és ugyanaz a teljes ország területén, megtalálható minden adatom egy központi rendszerben, de mégsem tudják azt nekem kiadni egy központi intézményben, amint az 2016-ban még lehetséges volt.
Amint mondtam, ez amúgy kis apróság, de folyamatában nézve a dolgokat, ismételten feltehető a kérdés: Magyarország jobban teljesít? Mihez képest?
Róza néni
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.