NEHAZUGGY

Most tényleg mondjak le a magyarságomról?

Horn Anna | 2019. November 9, Szombat | 18:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gondolom, sokan sokáig fogunk törekedni arra, hogy kiheverjük a török szultán budapesti látogatását, és nem csak a dugókban rekedtekre, a gyerekükért óvodába-iskolába időben oda nem érő szülőkre, az ellehetetlenített fővárosi közlekedés miatt szenvedőkre akarok utalni ezzel. Az erkölcsi kárra gondolok, amit Magyarország elszenvedett, fogadva ezt a véreskezű ottomán harcost – és arra a szégyenérzetre, ami eltölt a tegnap látottak-hallottak után.

Vettem a fáradságot, és megnéztem, amit lehetett. Háborgó gyomorral, ezres vérnyomással kellett szembesülnöm azzal, hogy a magyar gondolkodásról, viselkedésről és nyelvről beszél egy olyan valaki, aki a lejáratáson kívül már semmi mást nem tud tenni az országért a nemzetközi porondon. Aki a saját megalomán céljai érdekében bárkinek lefekszik, akár pénzért, akár bármi másért cserébe, csak hogy a saját hatalmi (és saját zsebét illető) érdekei ne sérüljenek. Legyen az Putyin cár – ezt még talán indokolni is lehet azzal, hogy piszok nagy és veszélyes szomszéd. A szomszéddal úgy is lehet semleges viszonyt ápolni, hogy nem nyalunk be csontig bizonyos testrészeibe. Volt rá példa, még a magyar történelemben is. Lehetne semlegesnek lenni egy KGB vezérből avanzsált diktátorral szemben is, NATO- és EU-tagként. Lenne, aki megvéd – de hiszen nincs is mitől! Putyinnak, ha harci kedve támadna, nem Magyarország lenne a harctéri szempontja. Kicsi, jelentéktelen ország az ő szemében is, kis falat nem érdekli. Csak akkor, ha megvásárolhatók a vezetői, mint minden olcsójános, bármelyik diktatúrában.

Erdogan más tészta. Egy szót sem hiszek abból, hogy attól fél a várlakó, hogy rászabadít a szultán több mint 3 millió menekültet Európára – túl sokat fizet neki az EU azért, hogy nála „állomásozzanak”. A körülményekről, amelyekben tartja ezeket a szerencsétlen embereket, egyre többet lehet tudni. Erdogannak a pénz és a hatalom az istene – ezért olyan jó barátok ők ketten a magyar kiskirállyal, mert egyformán a lopásokon és csalásokon alapul a hatalmuk. Nincsenek csodák, csak mocskos háttéralkuk, amelyekről sem sajttájokon, sem máshol (kivéve pár kiszivárogtatott telefonbeszélgetést) nem hangzik el egy árva szó sem.

Nem vagyok hajlandó idézni mindazt, ami elhangzott annak a szájából, aki szereti a kedvenc teraszáról mutogatni bárkinek a királyságát. (Nem tudom, azt is bevallotta-e közben a szultánnak, hogy Budapest konkrétan kikerült a birodalmából…) Molnár Bálint megtette, akinek alacsony a vérnyomása, annak kávé helyett ajánlom cikkének elolvasását.

Csak azt akarom megosztani a tisztelt publikummal, hogyan érintett engem, személy szerint ez az egész ország erkölcsi fejre állítása.

A spanyol média egyik cikkével fogadtak reggel a kollégák az irodában, kedvesen kinyomtatva, színesben ott virított az asztalomon a dossziék tetején, hogy véletlenül se tudjam elkerülni. A cikk abszolút korrekt, gyakorlatilag csak a tényekre hivatkozik, a részletek – zseniálisan – az egyes szavakban vannak. A nacionalista magyar miniszterelnök. (Ehhez tudni kell, hogy Spanyolországban maga a szó is a polgárháborús időket és annak borzalmait idézi fel sok emberben, pártállástól függetlenül.) Aki minden támogatásáról biztosította a török diktátort. Idézi a cikk Erdogan szavait, miszerint Törökország egyedül nem tudja megoldani a menekült-válságot, pénzügyi támogatásra van szüksége ehhez. Hozzávetőlegesen tudható az összeg nagysága, amit az EU fizet 2015 óta Törökországnak az országban lévő menekültek ellátására. Akik sátrakban laknak évek óta, alig kapnak elegendő élelmet, dolgoztatják, akit lehet az „ellátás” fejében, és nem részesülnek megfelelő orvosi ellátásban, nagyon sok esetben. Még az is a törökök önkényes döntése, mely orvosi és civil szervezeteket engednek be a befogadó helyekre, szinte minden nemzetközi egyezményt megsértve ezzel.

„Orbán, akinek a radikális migránsellenes politikája, amelyet szinte az összes ONG szervezet és egyéb intézmények is többször bíráltak már, kijelentette, hogy látva a törökök Szíriára vonatkozó újjáépítési terveit, teljes támogatásáról biztosította a török elnököt ez ügyben.” És így tovább.

Nem tudom, mit láthattak rajtam az egyébként a munkájukba temetkezni látszó kollégák, de a feszültség érezhető volt a levegőben. Pontosan tudják, mennyire nem vagyok egy kalap alá vonható semmivel, ami Macaristanban hivatalosan történik, és azt is többször megbeszéltük, hogy nekem ettől még a munkámat kell végeznem – egy nemzetközi, menekültekkel foglalkozó ONG keretein belül.

Végül egyikük – a sors iróniája, olasz kolléga, aki Salvini miatt hagyta el országát – így szólt hozzám:

– Hagyd a fenébe az egészet. Nem muszáj neked magyar állampolgárnak lenned.

Még emésztem a szavait. Már annyi minden volt az elmúlt tíz évben, ami miatt oda kellett volna csapnom hivatalosan a törülközőt, annyi okom lenne rá, hogy utánajárjak, hogyan lehet állampolgárságot változtatni, hogy el sem tudom mondani.

Budapesten születtem, magyar az anyanyelven, a családom nagy része Magyarországon él. Meddig kell még szégyenkeznem külföldön azért, mert eredetileg magyar vagyok? Tényleg mondjak le a magyarságomról?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!