Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ez szakadt ki ott több száz emberből egyszerre

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A török diktátor tegnap Budapesten járt, ahol Orbán Viktor széles mosollyal fogadta. Ezzel szinkronban Szíriában, a háborús bűnökkel vádolt török hadsereg és a kurdok között kiújultak a harcok, amelyek során újabb harminc ember halt meg. Nem probléma, az orbáni mosoly nem lankad. „A fegyver nagy üzlet” – beszélik az emberek. Néhányan pedig az egész katonai offenzívával nem foglalkoznak. „Messze van. Van baj itt is elég” – hallottam többektől.

Szerencsére vannak, akik nem így gondolkodnak, és a kurdok melletti szolidaritás jegyében tüntetést szerveztek Erdogan látogatásának idejére. Természetes volt számomra, hogy részt veszek a demonstráción.

Az Oktogonról, a beszédek után elindultunk a Széll Kálmán térre. A kurd zászlót fejünk felett tartva mentünk át a Margit hídon. „Nem kell háború!”, „Szabad Rojavát!”, „Erdogan takarodj!” skandálások hallatszottak az óriási zászló alól, ami alatt addigra nagyjából kétezren sétálhattunk már.

Megtelt a Széll Kálmán tér velünk, amikor megérkeztünk. A beszédeket Nagy Blanka kezdte, aki fejből szónokolt nagy átéléssel és némi tartalmi zavarral. Ezzel együtt nagyjából elmondta azt, amiért én jelen voltam, hogy a magyar emberek elítélik a népirtást, és nem értenek egyet azzal, hogy Orbán Viktor fogadja Erdogant.

Őt, Marikovszky Andrea, a Nők nemzetközi ligája a békéért és szabadságért tagja követte a színpadon. A felszólaló beszéde számomra annyira feministára sikerült, hogy ez volt az a pont, ahol nem volt már komfortos számomra a további részvétel. Elköszöntem az ismerősömtől, átvergődtem magam a tömegen, és elindultam haza.

Meglepetten állapítottam meg, hogy nem jár a 4-es, 6-os. Remek – gondoltam, és elindultam gyalog a Margit híd irányába. Már nagyon fáztam, azon gondolkodtam, hogy hívok egy taxit, de észrevettem, hogy az autók sem moccannak a tér közelében. A Mammut előtti villamosmegálló is tele volt emberekkel. Mindenki nézegetett felfelé, a tér irányába, hogy mikor jön villamos. „Nem fog jönni” – szóltam oda egyik csoportnak, mire erős káromkodás és kiabálás futott végig a megálló teljes hosszában. A híd felé haladva idegesen telefonáló emberek jöttek velem szemben. „Nem engednek át, megpróbálom a metrót a Moszkván” – mondták többen. Nem gondoltam bele, hogy hol nem engedik át őket, csak haladtam velük szemben.

A szerző fotója

Egyszercsak kisebb, értetlenkedő tömeget találtam magam előtt. Előre mentem és megláttam a rendőrkordont a Margit körút 10. előtt.

Amikor a rendőrsorfalból is felismersz két embert, akik közül téged is felismer egy, és mosolyogva feléd is köszön, akkor meg kell, hogy állapítsd, hogy valóban sok időt húztál már le az utcákon. Megállapítottam, aztán odamentem megkérdezni, hogy mi történik, miért és meddig. A rendőr nagyon kedvesen azt válaszolta, hogy a lezárás a következő utasításig fog tartani. Hm? Kicsit esetleg pontosabban? Nem tudja, mondta.

„Tizenöt percet mondtak korábban, de az már rég eltelt. Mocsok fideszes csicskák ezek!” – mondta nekem egy férfi. Közben egy másik erre visszaszólt a fejem felett: „Ne itt hőzöngj, panelproli, hanem menj fel a térre ott tüntetnek a kommunisták!”. Ne haragudjon – szóltam hozzá – én onnan jövök, és nem vagyok kommunista! Egy fiatal lány is bekapcsolódott a szóváltásba, és megkérdezte a korombeli, feltűnően jóképű, magas férfit, hogy kit lehet kommunistának nevezni manapság Magyarországon. „Ti fiatalok vagytok, fogalmatok nincs róla mi a kommunizmus, de a Lenin-fiú ott, az tudja. Ugye Lenin-fiú?” – mondta a férfi. Lenin-fiú? Ejha, te jóképű budai fickó, mennyit dobott rajtad, amíg nem beszéltél, gondoltam magamban. Hosszan veszekedtek még egymással, néha mások is bekapcsolódtak a vitába velem együtt. Egy sem volt a – vélhetően fideszes – férfi pártján. A rendőrök tőlünk másfél méterre figyeltek szó nélkül.

A szerző fotója

Közben, ahogy telt az idő, úgy dagadt a tömeg mögöttünk. Az emberek telefonálgattak, intézkedni próbáltak iskolában lévő gyerekeikkel, munkahelyeikkel kapcsolatban. A legkétségbeesettebb egy fiatal nő volt, hátán egy (talán) csellóval, aki könyörgött a rendőröknek, hogy engedjék át, mert előadása lesz az Operában. Persze nem mehetett tovább. Letette a hangszert, és remegő kézzel kutatott a telefonja után.

A tömeg egyre idegesebb volt. A rendőröket szidták – akiket én személy szerint sajnáltam -, de egyre hangosabb, és egyre több „Mocskos Orbán”, „Mocskos diktátorok”, „Mocskos Fidesz” volt már hallható.

Egyszercsak, fülsüketítő szirénázással megjött a konvoj. Az emberek ordítani kezdtek. Én (ahogy ígértem) mindkét kezem középső ujját felemelve ugráltam, és magamból kivetkőzve üvöltöttem az autók felé, a sorfalon át a többi emberrel együtt, hogy „A kurva anyátokat!”. Döbbenetes érzés volt. Nem csak azért, mert saját magam számára is meglepő volt, hogy ezt csinálom, hanem azért, hogy pont ez szakadt ki ott több száz emberből egyszerre. Mindenféle emberből. Budapest lakosaiból. Jól öltözöttből, jómódúnak tűnőből, szegényből, munkásruhában lévő, alkoholszagú brigád tagjaiból, fiatalból, idősből, budai értelmiségiből és diákból.

A konvoj elhaladt, az egyik ablakban fiatal srácok tűntek fel és lekiabálták, hogy veletek vagyunk. Egyikük kiült az ablakba és gitározni kezdett, az emberek megtapsolták, noha semmit nem lehetett hallani. Mire visszafordultunk, három rendőrségi busz állt be éppen a sorfal mögé, hogy elzárjanak minket a visszaérkező delegáció szeme elől. Ezek szerint láttak. Éljen! Megzavartuk a diktátornak szánt orbáni mosolyt. „Nocsak, – lepődhetett meg az idegen diktátor – a baráti, testvéri, kicsit türk, kicsit kipcsak tömeg megzavar Gül Baba türbéje alatt?” „Dehogy, rosszul láttad barátom!” – válaszolhatta a hazai diktátor, majd utasítást adhatott, hogy a budapesti járókelőket tüntessék el, de azonnal.

Így lett. Döbbenten néztünk, és nem hittük el, ami történik. Mindenki orbánozott, fideszezett, diktátorozott.

Nagyjából fél óra múlva a konvoj szirénázva lejött a hegyről. Mi akkor is ordítottunk, mindegy volt, hogy nem látnak, nem hallanak minket. Kiordítottunk magunkból minden felgyülemlett tehetetlen dühöt ezzel a helyzettel, ezzel a nappal, ezzel a rezsimmel kapcsolatban. Rájuk ordítottuk. Rá a nagy fekete, szirénázó autóikra. Át az őket szolgáló rendőrökön. Bele a rendőrlány kamerájába, ami úgy pásztázta végig a budapesti lakosokat egytől egyig, ahogy az ellenzéki demonstrációk résztvevőit szokták.

A szerző fotója

A buszok elmentek, a rendőrsorfal szétnyílt, és a tömeg megindult Pest irányába. Velünk szemben pedig pont ekkora tömeg érkezett onnan. Mindenki ideges volt, kiabált, szitkozódott, rohant a dolgára összefagyva, semmibe véve a saját városában.

Amikor hazajöttem és ránéztem a hírekre, mindenhol az volt olvasható, hogy tüntetőket tartóztatott fel a rendőrség a Margit körútnál. Nem igaz. Lehet, hogy „momentumosok kergetőztek rendőrökkel” korábban – ahogy írták -, de abból a kilencven percből, amíg én a Margit körút 10. előtt álltam, maximum az utolsó fél óra lehetett, amikor a demonstrációról is odaértek már csoportok. Előtte szinte csak olyanok voltak ott több százan, később több ezren – ahogy írták -, akik haza, a munkahelyeikre, a saját hétköznap délutánjukba akartak eljutni.

A szerző fotója

Nem demonstrálók voltak, de talán egyszer majd azok lesznek!

Orbán öngólt lőtt. Megjegyezheti a napot, amikor spontán kitermelte magának a kritikus tömeget, amit mindig „hiányol”!

Bolla Rita

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.