Igen szép volt az, ami tegnap történt, szó se róla. Az orosz diktátor elnök után néhány nappal, a törökök véres kezű vezetője is kicsiny hazánkba érkezett Orbán Viktor meghívására. Hogy rajta kívül vélhetően igen kevesen látták szívesen Erdogant Budapesten, az nem érdekelte az államvezetést. A török elnöknek Magyarországon van a helye, pár héttel a kurdok ellen indított offenzívát követően. Noha az öldöklés a mai napig nem állt le Észak-Szíriában, ez nem gátolta meg Erdogant abban, hogy hozzánk érkezzen diplomáciai kapcsolatokat építeni. Az ő kedvéért Orbán lezáratta a fél várost, nehogy még véletlenül is tüntetésbe fusson a török elnök konvoja. Ezt mondjuk Karácsony Gergely frissen beiktatott főpolgármester nem annyira díjazta:
A rendőrség és a főváros között eddig korrekt volt a szakmai együttműködés a diplomáciai események biztonságának megteremtésében. A ma este történtek azonban elfogadhatatlanok: lehetetlen helyzet, hogy metrók tartósan ne közlekedjenek egy államfői látogatás miatt. Arra kértem fel a BKK és a BKV vezetőit, hogy haladéktalanul tegyék meg a tömegközlekedés helyreállításához szükséges intézkedéseket, és a jövőben csak főpolgármesteri engedéllyel folytassanak egyeztetést a rendőrséggel a hasonló esetekben.
A rend éber őrei elég nagy gondba fognak kerülni, ha nem tudják majd kinek a parancsát kell végrehajtaniuk. Eddig minden esetben azt tették – legalábbis a közelmúlt tapasztalatait figyelembe véve –, amit a pártközpontból vagy épp a belügyminisztériumból, esetleg Kubatovtól parancsba kaptak. Karácsony új helyzetet teremthet azzal, hogy olyan utasítást ad számukra, ami nem a Fidesz érdekeivel esik egybe. Emellett azt is jó látni, hogy Karácsony elég tökös volt ahhoz, hogy dolgozószobája ablakába kihelyezze a kurd zászlót. Igencsak felüdülés végre egy olyan polgármestert látni Budapest élén, aki nem egy olyan Fidesz-báb, akinek szinte teljesen mindegy, mi történik a fővárosban.
Noha a fél várost lezárták a török elnök érkezése miatt, azért akik előre gondolkodtak, még időben ki tudtak jutni a városba, hogy ott nemtetszésüket fejezzék ki Erdogan érkezével kapcsolatban. Ezrek vonultak fel városszerte, egy hatalmas kurd zászlót a fejük fölött kifeszítve, ezzel szolidaritásukat kifejezve az Észak-Szíriában lemészárolt és üldözött nép iránt. A budapestiek ezzel megmutatták nem csak az ország, de az egész világ számára, hogy ugyan Orbán minden gond nélkül fogadta Erdogant, a magyarok egy része biztosan nem látta szívesen a török diktátort Budapest utcáin. Szerintem köszönet illeti mindazokat, akik tegnap kifejezték a magyar emberek jelentős részének véleményét Recep Tayyp Erdogannal kapcsolatban.
A török háborús bűnös látogatás mellett volt még egy olyan esemény Magyarországon, ami miatt éghetett az ember arcáról a bőr. Borkai Zsolt, bukott győri polgármester befáradt az önkormányzatba, hogy részt vegyen a közgyűlés megalakulásán. Ott tüntetők várták, akiket a már megszokott fideszes gyakorlat szerint, kopaszok fogadtak és tartottak fel. Még a rendőrségnek sem volt fogalma arról, hogy kik ezek az emberek, bár nem tűnt úgy, mintha ez őket olyannyira érdekelte volna. Ez történt annak idején az MTVA székházánál is, ahol olyan fegyveres biztonsági őrök dobtak ki országgyűlési képviselőket a közmédia épületéből, akiknek személyazonosságáról akkor még a rendőrségnek sem volt fogalma. De fellépni ők sem akartak a kidobókkal szemben, noha vélhetően fentről erre kaptak utasítást. Na nem mintha ez felmentené őket.
Az alakuló ülésre persze nem jutottak be a tüntetők, mint ahogy Varga-Damm Andrea és Ungár Péter ellenzéki politikusok sem. Borkai szépen levezényelte az ülést, ahol még neki állt feljebb. Véleménye szerint ugyanis az ellenzék nem csinál itt – a közgyűlésen – mást, mint kuplerájt. Erre természetesen a terem felében kitört a nevetgélés. Hogy Borkai szándékosan használ a botrányos viselkedéséhez kapcsolódó kifejezéseket, vagy egyszerűen ennyire „okos”, azt nem tudni, mindenesetre borzasztóan nevetséges. Egyszerűen nem veszi észre, hogy annak ellenére is, hogy Győr városa valamiért – számomra örökre rejtély marad, hogy miért – újraválasztotta, országos szinten az emberek igen nagy százaléka elítéli tettét. Ő volt az egyik oka annak is, hogy a Fidesz fennállása egyik legnagyobb bukását könyvelhette el október 13-án.
Borkai komolyan hiszi, hogy meg fogja úszni ezt az egészet. Itt nem a szexbotrányra gondolok, hiszen az a legkevésbé fontos az egész történetből, hanem az Audi-s telekszerzésről vagy a több száz milliós kenőpénzekről. Ha valamiért, akkor ezekért felelnie kell majd akkor, amikor a Polt- és Handó-féle bábok eltűnnek végre a legmagasabb állami pozíciókból. Borkai arca olyan hatalmas, hogy komolyan azt hiszi, nincs semmi gond azzal, amit tett. De nem baj, gondolja csak így, annál szebb lesz majd később azt látni, ahogy az arcára fagy a mosoly a tárgyalóteremben. Lehet, hogy nem holnap vagy a jövő hónapban, de előbb-utóbb megkezdődnek a felelősségre vonások, amikor a Borkai-féle kishalakat az elsők között fogja beáldozni az a hatalom, amely milliárdos csalásokban volt érdekelt.
Akkor nem lesznek majd kopaszok, akik elállják az ajtókat. A NER széthullásával a védőháló is meg fog szűnni. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy akkor ki fog kit csürhének nevezni?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.