December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Unikornis(ok)

Remek összefoglalót olvastam a Brexitről, íme a szabad fordítás:

Egyesült Királyság: Mi egy unikornist szeretnénk.

Európai Unió: Unikornisok nem léteznek. Ellenben fel tudunk ajánlani egy remek pónit.

EK: Mi leszavaztuk a maguk póniját.

EU: Ezt már részletesen megtárgyaltuk: vagy póni, vagy semmi.

EK: Mi leszavaztuk a maguk semmijét.

EU: Önök tényleg nem fogják fel ezt az egészet, ugye?

EK: Több időre van szükségünk, hogy átgondolhassuk.

EU: A pónit vagy a semmit?

EK: Mi egy unikornist szeretnénk…

Rövid, velős, lényegre törő summázat. Nem először fordul elő történelmük során, hogy az angol politikai élet szereplői csúfot űznek saját magukból és országukból a nagyvilág előtt. Teljesen szubjektív magányvéleményem ezzel a kilépési szappanoperával kapcsolatban az, hogy az Egyesült Királyság történelmének egyik leglehetetlenebb időszakát éli, és még hosszú ideig jó nagy árat fognak fizetni az emberek mindezért, akármi is lesz egyszer  a történet vége.

Mindamellett azt nagyra értékelem, hogy a farok – vagyis a mindenkori miniszterelnök – nem tudja csóválni a kutyát, vagyis a parlamentet. Igaz, az a mozdulatsorozat, amit közösen előadnak, engem leginkább egy megkergült ingaóra működésére emlékeztet: a mutatók hol előre, hol visszafele járnak, a kakukk elfelejt megszólalni, vagy lehetetlen időpontban bújik elő a házikójából, az inga meg teljesen fejvesztetten pörög, a gravitáció törvényeinek fittyet hányva, 360 fokos szögben. Senkit sem irigylek, sem a cirkuszi szereplők, sem a műsort kitalálók közül. Gondolom, David Cameronnak volt néhány álmatlan éjszakája az elmúlt években, abban meg még inkább reménykedem, hogy Nigel Farage-nak még több ilyen iccakája legyen. Mindazonáltal azt az egyet nem lehet elvitatni ebben a lassan már méltatlanná vált helyzetben, hogy az EK-ban működnek a több száz éves demokrácia alapelvei és intézményei.

Miután mindenkinek a maga baja fáj a legjobban, nekem a magyar unikornis a gyenge pontom. Így neveztem el ugyanis a fenti vicc nyomán a magyar közéletben nem létező ingerküszöböt, amely arra szolgálna, hogy a Magyarországon zajló folyamatokat ne akarjuk tovább tűrni. A lassan tíz éve hatalmon lévőknek az életünk minden területét érintő tevékenységére gondolok. Az összes – nagyon fontos és már a kevésbé fontos – helyekre is beejtőernyőzött barátok, családtagok, szomszédok, kollégiumi társak rendszerére. A korlátlan és pofátlan visszaélésükre pozícióikkal. A lopásokra csalásokra, hazugságokra gondolok, és az ország lejáratására sok nemzetközi fórumon. A közélet elposványosítására, a másképp gondolkodók lejáratására és ellehetetlenítésére. Az indokolatlan vagy koholt vádak alapján indított rendőrségi, NAV, Állami Számvevőszéki akciókra, vizsgálatokra. A sajtó majdnem teljes (80%) bekebelezésére gondolok, és arra, hogy az „uralkodók” saját propaganda céljaikra használják fel ezeket az újságokat, rádiókat, TV-ket, közpénzből finanszírozva saját maguk dicsőítését.

Biztosan rengeteg dolog van még, amelyek miatt akár hetente az utcára lehetne menni, tiltakozásképpen. Mégis, az elmúlt tíz év alatt egyetlen egyszer, az internet-adó bevezetésének remek ötletére mozdultunk csak meg annyian és annyi időre, hogy a tervből végül ne legyen semmi.

Ez a tény azt is mutatja, mennyire fontos sok mindenkinek a net. Ahol a recepteken, kiskutyás és nagymacskás fontosságokon túl is lehet információt találni. Akár a hazai, akár a nagyvilágban történő-zajló dolgokról. Vagyis mindaz tudható, amit felsoroltam, és mégis… Az önkormányzati választások után végzett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a Fidesz-KDNP-re továbbra is 29 százaléka voksolna a megkérdezetteknek. Vagyis minden harmadik ember.

Akik nem akarnak tudni a Forbes-listára felkerült magyarokról. Csak a véletlen műve lehet, hogy Orbán legszűkebb körébe tartozik – mindegyik ott szereplő magyar. Ezek az emberek azt sem akarják látni, mi történik az egészségüggyel – pedig sajnos egyszer mindenkinek szembesülnie kell majd az állapotokkal, akár saját maga, akár hozzátartozója miatt. Ők arra sem kapják fel a fejüket, mennyi pénzbe kerül egy TEK-hez tartozó testőr, akikből több tucat kell egy szerencsétlen miniszter megvédéséhez. Vajon mitől fél(nek) ennyire ott fenn, a hatalom kisebb-nagyobb csúcsain pöffeszkedő nép szolgái?

A továbbra is rájuk szavazók szerintem nem akarják felfogni, mekkora pazarlás a több ezer rendőr, katona és egyéb rendfenntartó kivezénylése a déli határra, a rendkívüli állapotra való hivatkozás hazug lózungjának megfelelően. Pár tucat, az országon áthaladni próbálkozó szerencsétlen ember NEM invázió. Semmi sem indokolja ezt az intézkedést, bárhol máshol végezhetnék a munkájukat – ha van nekik. Szükséghelyzetben pár óra alatt át lehet csoportosítani az erőket, a 21. században ez nem olyan bonyolult dolog. (Na jó, a kedvenc lovasrendőröknél ez talán kicsit tovább tarthat, ha „lábon” közlekednek.)

Véget nem érően sorolhatnám, mi minden kerüli el a 29 százalék figyelmét. Szándékosan, vagy az agymosó kormánypropaganda eredményeként. Talán ezt sem vették észre, hogy nemrégiben egy németországi párt konkrétan Huxit-ra érdemesnek tartotta hazánkat.

Rendben van, vagyis nincs de hát ez van. És tessék mondani, a maradék 71 százalékkal mi a helyzet? Az ő ingerküszöbükről nincsenek információim. Nem létező unikornis az is?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.