December 6,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mutassuk meg, hogy Magyarország kormánya nem egyenlő a magyar emberekkel

Mint az sokak számára vélhetően már köztudott, Vladimir Putyint követően egy újabb diktátor látogat kicsiny hazánkba. Orbán nem elégszik meg egy diktátorral, még az év vége előtt úgy érezte, hogy szorít helyet Recep Tayyp Erdogan török elnöknek, aki egyébiránt a Fidesz elnökének jó barátja. Nem ez lesz Erdogan első látogatása Budapesten és valószínűleg az utolsó sem. A november 7-én esedékes látogatás apropója a magyar-török felső szintű stratégiai tanács újabb ülése, ahol bizonyára fontos dolgokról fog majd szó esni. Az, hogy szükség van-e arra, hogy jó kapcsolatot ápoljunk Törökországgal, nem vitás, mint ahogy ez a helyzet Oroszországgal és Kínával is, azonban ez nem kellene feltétlenül azt jelentse, hogy Orbán lemegy pincsi kutyába a vezetők látogatásakor.

Itthon mostanság valamiért ez a szokás, így hát nincs választás. Azonban az, hogy a törökök szíriai offenzíváját követően szinte azonnal hozzánk látogat Erdogan, jelzés értékű, mint ahogy az is az volt, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter egyedüliként vétózta meg, az egyébként minden más uniós ország által elfogadott állásfoglalást a török offenzívával szemben. Orbán és ezzel a magyar kormány végső soron kiáll Erdogan támadása mellett, amelyet ő természetesen másként lát. Véleménye szerint az, amit a mai napig Észak-Szíriában művelnek a török katonák nem más, mint egy biztonsági zóna létrehozása, ahova majd át tudják telepíteni a jelenleg Törökország területén tartózkodó menekültek egy részét.

Ezzel csak az a probléma, hogy ehhez az kellett, hogy az ISIS-t legyőző kurdokat egyszerűen fizikai erőszakkal eltávolítsák a régióból, ezzel veszélybe sodorva a régió stabilitását, nem beszélve az ottani börtönökben tartott egykori ISIS harcosokról. Ha ugyanis a harcok hatására ezek a harcosok kiszabadulnak, ismét igen súlyos problémát jelentenek mind Európára, mind pedig a teljes világra nézve. Az ottani börtönökben több ezer – egyes becslések szerint több mint 2000 – európai terroristát is őriznek, akik ha lehetőséget kapnak rá, gond nélkül megindulnak a kontinens belseje felé.

Erdogan döntése – bár ez ennél jóval összetettebb – veszélybe sodorta a teljes régió békéjét, ez azonban nem hozta lázba a magyar vezetést. Szerintük ugyanis a magyar nép érdeke volt az offenzíva, noha ezt egyetlen kormánytag sem volt elég bátor később elismerni. Ahányszor kérdezték őket az ügyet illetően, vagy kitérő választ adtak, vagy egyszerűen letagadták azt. Az azonban jelzés értékkel bír, hogy Erdogan hamarosan ismételten Budapestre látogat. Ez nem mindenkinek tetszik idehaza, még akkor sem, ha a magyar kormány úgy érzi, az egész magyar társadalmat képviseli döntéseivel. Egyértelműen vannak olyanok, akik ellenzik Orbán döntését.

A látogatás napján, november 7-én tüntetéseket szerveznek városszerte, amit a rendőrség nyilván megpróbál majd kordában tartani, azonban betiltani talán még ők sem tudják. Az, hogy lesznek-e civil ruhás rendőrök ismételten, akik majd egy-egy tiltakozót nyugalomra fognak inteni, szinte biztos, mint ahogy az is, hogy megtesznek majd mindent, hogy Erdogan úgy érezhesse, a magyar nép szeretettel várja őt. A magyarok nem az egyetlenek, akik tiltakoznak a látogatás ellen, így tett a Kurdish Female Fighters/YPJ nevű Facebook oldal is, amely arra kéri a magyarokat, hogy november 7-én ne engedjék be a politikust az országba, sőt, küldjék vissza oda, ahonnan jött.

Noha ez természetesen egy megvalósíthatatlan kérés, mindenesetre jól mutatja, hogy a fél világ tud arról, hogy Orbán vendégül látja a török diktátort, ezzel lejáratva a teljes országot. Orbán nyíltan kiáll a több mint 100 kurd lemészárlásáért felelős Erdogan mellett, ami Európában egyedi. Persze Orbán eddig is magasról tett a külföldi és hazai kritikákra, mint ahogy holmi emberi jogok sem érdeklik túlzottan. Az azeri baltás gyilkost is gond nélkül kiadtuk Azerbajdzsánnak, ahol hősként ünnepelték, de megemlíthetjük a kormányzati segítséggel Magyarországra szöktetett elítélt bűnöző Nikola Gruevski ügyét is, aki idén már szavazatát is leadhatta az önkormányzati választásokon. Orbán biztosítja arról a közvéleményt, hogy ő szarik bárki véleményére, ha diktátorral akar találkozni, akkor bizony diktátorral fog találkozni, nincsenek kivételek.

Az Index szerint a Néppárt ismételten tervezi a Fidesz kizárását a pártcsaládból, ami ezúttal komolyan is vehető, hiszen nem lesznek Európai Parlamenti választások a közeljövőben. Orbán eddig ügyesen kijátszotta a lapjait és végső soron felelősségrevonás nélkül megúszta azt, hogy folyamatosan az európai értékekkel szembe megy. Erdogan Budapestre invitálása ezúttal azonban lehet, hogy már az Uniónak is sok lesz és végre komolyabb szankciókat is életbe léptet annál, mintha csak egyszerűen szóban elítélné Orbán döntését. Erdogan mindenesetre itt lesz november 7-én, amikor a lakosságnak módja lesz kifejezni a véleményét, és üzenetet küldhet az uniós országok vezetőinek és lakóinak, hogy a magyar kormány nem egyenlő a magyar emberekkel. Reméljük az üzenet célba ér.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.