December 6,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A temető

Fiatal koromban nem értettem, utáltam, kerültem a temetőt. Felesleges, megterhelő epizódnak tartottam. De most, hogy idős emberekkel törődöm, az jár a fejemben, mi lesz (ha lesz) az elhunytak lelkével, tényleg megélik-e azt a boldogságot, hogy visszatérhetnek otthonukba, Földre születésükkor elhagyott országukba? Valószínűleg az örök szeretetben léteznek, hacsak nem maradt valamilyen erős kötődésük, amit nem tudnak elengedni, esetleg ami vagy aki nem engedi őket tovább menni. Mert akkor itt maradnak, tárgyak és emberek közelében, terhelve ezzel az itt élők szellemi légterét, mindenféle komplikációt okozva. Talán jeleket is küldenek, hogy tudassák, „itt vagyunk ám még, nem engedjük át a kedvenc tárgyunk, otthonunk, szeretteink birtoklását nektek, mert az a miénk, ragaszkodunk hozzá!”

Talán mégis megfelelő hely a temető, ahová elhelyezhetjük halottaink maradványait, eltávozott közeli hozzátartozóik, őseik társaságában, ami megfelelő hely lehet egy továbblépni még nem tudó, ragaszkodó léleknek is.

A klinikai vagy más esetekben, a halál kapujából visszajöttek beszámolói kétfélék. Egyik azt mondja, látta a fényt, érezte a beteljesedett boldogságot, másik kopár, rideg tájat látott, jeges szélben síró lelkekkel. Azt hiszem, előbbi a továbblépni képes, utóbbi az ittragadó lélek, akinek dolgoznia kell még azon, hogy folytathassa útját.

Nem tudom, mi a jó döntés: november elsején kimenni egy zsúfolt temetőbe, gyertyát gyújtani, imát mormolni az elmentekért, vagy a négy fal között égetni az emlékezés lángját? Hálásak-e a temetői szeánszért a távozott lelkek, vagy önző, nemkívánt megidézésnek élik meg a még itt élők szertartását? Meg lehet-e az e napon többszörös bevételt hozó kufároknak adott pénzen a megbocsájtást, hálát, szeretetet és az elengedést vásárolni, amit életében nem mutattunk ki az élőnek?

A drága sírkövek, vágott virágok és csecsebecsék hívei azt vetik a szememre, hát hová vigyék az emlékezés hervadt krizantémját november elsején, ha nincs kis földdarab, táblácska, amihez járulhatnak?
Talán sehová. Elég megbocsájtással, hálával, szeretettel és elengedéssel gondolni azokra, akik életutunkat segítették, vagy akadályozták, szerepük szerint. Azt hiszem, hogy ezt ők tudják, érzik és jólesik nekik.

Elítélhetjük-e azokat, akik az Élet iskolájának másik, de ugyanoda vezető rögös útját járják? Megvetheti-e egymást a forgalmi dugót okozó, e napon egy szokásnak hódoló és az otthonában, néma csendben emlékező ember? Inkább maradjon ez mindekinek a szabad döntése, ami tiszteletet érdemel. Ahogy az emlékhely nélkül, szétszórt hamvaikkal a természettel egyesülni rendelkezők akarata is.

Békés emlékezést.

Lajos

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.