Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Béremelés? Dehogy, inkább olcsó munkaerő keletről

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lengyelország, Románia és Magyarország kormánya is tárt karokkal – noha bármiféle csinnadratta nélkül – várja a keletről érkező vendégmunkásokat. Mindhárom gazdaság küszködik ugyanis az országot elhagyó fiatalok hiányával, akik a jobb fizetés és a nyugati felfogás érdekében hátrahagyták hazájukat, hogy több ezer kilométerre kezdjenek új életet. Lengyelországból közel 2 millióan vándoroltak többek között az Egyesült Királyságba és Németországba, míg a hazai számok a pár százezres nagyságrendben mozognak. A kormány felmérése szerint legalábbis, noha ezeket a számokat nem érdemes biztosra venni, hiszen a valóságban senki nem tudja a külföldre menekültek pontos számát.

Lengyelország ezt a 2 millió emigránst 2 millió ukrajnából, valamint újabban mongóliából és nepálból is érkező vendégmunkással próbálja meg helyettesíteni. Lengyelország menekültet szinte egyet sem fogad be, miközben 3-6 hónapra szóló munkalehetőségekkel csábítja oda a keletről érkező, nem muszlim vallású vendégmunkásokat. Ezt persze ott sem verik túlzottan nagy dobra, hiszen nem férne bele a bevándorlásellenes, nacionalista propagandába, de mint ahogy azt a legutóbbi választások mutatják – újra, kétharmados többséggel megválasztották a PiS-t – ez nem érdekli a közvéleményt. Nem érdekli az, hogy a kormánypárt a saját szavazói arcába hazudik nap-nap után, hiszen a gazdaság a magyarhoz hasonlóan szárnyal.

Vélhetően ameddig ez így folytatódik, addig nagyobb ellenállásba nem fog beleszaladni sem Orbán, sem pedig Kaczynski. Az oka ennek, hogy ez a téma újra felmerült nem más, mint a HVG által észrevett Channel News Asia cikk, mely a francia AFP hírügynökségre alapozva jelentette meg írását, a Magyarországra és Romániába érkező több tízezer vendégmunkásról. A gazdaság olyan ütemben növekszik idehaza és Romániában is egyaránt, hogy egyszerűen a kormányok úgy érzik, valahonnan munkaerőt kell szerezniük, ha nem akarják azt, hogy lelassuljon a növekedés. Azt persze a cégek valamiért nem veszik figyelembe, hogy megemelt bérekkel talán lehetne hazai munkaerőt is találni – esetleg lenne olyan, aki hazatér -, nem, inkább a bérek alacsonyan tartása mellett hozatnak ukrán, kínai, vagy épp vietnámi vendégmunkásokat, akik elvállalják a munkát.

A cikk konkrétan arról is beszámol, hogy csak idén, a magyar kormány 75 000 munkavállalói engedélyt bocsátott ki külföldieknek, amely szám a 2015-ös 13 000 közel hatszorosa. A Mol egyik vidéki beruházásánál – tiszaújvárosi Mol Petrolkémia gyár – egy komplett konténervárost hoztak létre a hazánkba érkező több ezer vendégmunkás számára. Az AFP-nek nyilatkozó hazai szakemberek szerint több tízezren hiányoznak a magyar munkaerőpiacról, ezt a létszámot  egyszerűen képtelenek feltölteni. Tóth Éva a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségétől azt nyilatkozta, hogy a magyar munkásoknak magasabb fizetésre és jobb munkakörülményekre lenne szükségük ahhoz, hogy elvállalják a munkát.

De a hazai cégek nem béremeléssel és a munkakörülmények javításával próbálják meg itthon tartani a munkásokat, hanem kelet felé kacsintva megoldják a dolgot „okosba”. Ha a kormány számára valóban olyan fontos lenne a magyar munkások helyzete – és nem a saját profitját tartaná leginkább szem előtt -, akkor talált volna módot arra, hogy béremelésre ösztönözze a cégeket. De ilyen persze nem történt, ezek a cégek pedig profitorientáltak, persze, hogy nem akarnak többet fizetni akkor, ha van olyan, aki elvállalja annyiért is. Emellé a kormány még a cégek adókötelezettségét is csökkenti, ezzel hatalmas szívességet téve a multiknak.

Nem azzal van a baj persze, hogy vendégmunkások érkeztek Magyarországra, hiszen így megy ez minden más országban is. A baj azzal van, hogy a kormány folyamatosan veri a nemzeti mellét, miközben szarik a magyar munkások helyzetére. Egy dolog érdekli a kormányt, a gazdaság növekedése. Hogy ennek mi az ára, az már kevésbé. A lényeg, hogy a GDP növekedés tartós legyen és épüljenek azok az összeszerelőüzemek az ország minden pontján, akkor lesz csak jó nekünk, vagyis hát valakinek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.