December 13,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Anya, éhes vagyok

„Bácsi, köszönöm nagyon finom volt a töltött káposzta. Jövünk anyuval legközelebb is.”

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport a hónap utolsó vasárnapján, október 27.-én  Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett – ha csak pár órára is – szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját. 

Az októberi napsütésben már jóval az ételosztás kezdete előtt gyülekeztek az ételre váró emberek. Talán a jó időnek köszönhető, de úgy láttuk, ebben az évben most voltak a legtöbben. Többségüket már arcról jól ismerjük, hiszen rendszeresen visszatérő vendégeink. Sokan írják kommentjeikben, hogy a szegények a mai kormányra szavaztak. Mi senkivel, sohasem beszélünk politikáról, nem fontos számunkra az ételre várók pártszimpátiája. Ez mindenkinek a magánügye. A sorban állók mindegyike számunkra egy ember, akinek segítő kézre van szüksége. Erkölcsi kötelességünknek igyekszünk eleget tenni, amikor havonta ebédet biztosítunk azok számára, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. Ez független attól, hogy melyik pártra szavaztak. Az emberség pártoktól független. Nem hisszük, hogy az éhes embereket bárkinek joga van megszólni azért, mert ide jutottak.

Nekünk nincs jogunk ítélkezni, senkitől sem kérdezzük meg, miért áll a sorban, hiszen aki eljut eddig, annak jó oka lehet rá. Mi tesszük, ami emberségünkből telik. Nyomoráról egyébként sem beszél senki szívesen. Ugyanakkor mindenkit meghallgatunk, ha kéri. Ha megtehetjük, akkor segítünk más ügyes-bajos dolgaikban is.

Az évek alatt megszokták, ha esik, ha fúj, ha hideg van, vagy forróság, bennünket minden hó végén a téren találnak. Az időjárás miatt a több mint hét év alatt egyetlen ételosztás sem maradt el.

Egykor, még 2012 elején az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már többnyire ők vannak kevesebben. A hosszú sorban a hajléktalan honfitársaink mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akik élete az utóbbi években került lejtőre, eladósodtak, nyögik a devizahitelt.

A kisnyugdíjasok öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról a másikra élnek. Nem tudom, miért jutottak ide, de ahogyan állnak a sorban az ételhordójukkal, benne van az életük minden búja, keserve. „Nem ezt érdemeljük, hiszen még tudtunk, dolgoztunk”, mondja egy idős úr. „Egyedül maradtam, gyerekeim messze költöztek, senkire sem számíthatok” – tette hozzá.

Szomorúan látjuk, hogy egyre több a kisgyermekes család, akik hétvégén csak így tudnak meleg ételt biztosítani gyermekeiknek. Összeszorul a szívünk, amikor szomorú szemű kisgyermeket látunk, aki fogja szülei kezét, s várja, hogy töltött káposztát ehessen. Nem felejthetjük el azt az öt év körüli kisfiút, aki ma édesanyjával jött az ételosztásra. Míg a kis edénykébe került az ennivaló, a kisgyermek síró hangon mondta: „anya, éhes vagyok”. Ilyenkor mindig rádöbbenünk, hogy milyen jó érzés, hogy segíthetünk, és – ha kis időre is – örömet tudunk a társadalom elesettjeinek szerezni. Egy másik anyuka, aki rendszeres vendégünk, könnyes szemmel mesélte, hogy kisfia minden ételosztás reggelén noszogatja, hogy „anyu siessünk, mert finomat szeretnék enni. A kisebbik még nem tudja, hogy mit jelent a nincs, de sajnos esélyem sincs arra, hogy jobb életet biztosítsak a számukra” – mondta az anyuka. A csillogó szemű nagyobbik kisfia, miközben a ajándék csokit majszolta, még hozzátette: „Bácsi!  Köszönöm nagyon finom a töltött káposzta. Jövünk anyuval legközelebb is.” Ezek bizony könnyfakasztó pillanatok a többségünk számára, elszorul a szívünk, ezek a gyerekek már milyen korán megtanulják az élettől, milyen nehéz küzdelem a szüleiknek, hogy mindennap ennivaló kerüljön a kopottas asztalukra.

Sajnos a mai társadalomból hiányzik az a szolidaritás, hogy ezeknek a csillogó szemű gyermekeknek, és az élettel küszködő szüleiknek segítő kezet nyújtson. A hivatalokban csak akták, amelyek mögött nem látják az embert. Szomorúan tapasztaljuk, a mai szociális ellátórendszer nem alkalmas arra, hogy valódi támogatást adjanak azoknak, akik önerőből nem tudnak saját sorsukon jobbítani.

Most ahogyan közeledik a karácsony nyitottabbak lesznek az emberek is, de utána ismét megy minden úgy tovább, mint eddig. Úgy látjuk – nem szeretnénk általánosítani -, hogy a tehetősebbekre kevésbé jellemző az adakozás, a kisebb jövedelmű honfitársaink azok, akik adományaikkal keresnek bennünket. Pedig itt Hajdú-Bihar megyében is sok milliárdos él, de eddig – legalábbis a mi közösségünk – nem kapott tőlük támogatást.

Lassan közeledik a tél, erről beszélgettünk sok utcán élővel, míg várták, hogy ebédhez jussanak. Mindannyian félnek a zord időjárástól, most még csak megvannak, de a hideget, a fagyot nehezen viselik. Sajnos tisztában vagyunk azzal, hogy könnyű hajléktalanná válni és nehéz visszakapaszkodni. Ennek a gazdasági és társadalmi drámának a megoldása, de legalább minden hajléktalan – emberhez méltó – elhelyezése után lehetne megfontolni a  ma érvényes „tiltást” a közterületekről. Hisszük, hogy az élet egyik nagy igazsága, aki ma a szegényeket védi, talán holnapi önmagát védelmezi.

Az ételosztás ideje alatt  folyamatosan jöttek az emberek, hiszen az éhes ember örül annak, hogy hétvégén legalább egyszer meleg ételhez jut. Az ételosztás végére több mint 150 adag töltött káposztát osztottunk ki.

Tisztában vagyunk azzal, hogy amit teszünk, az nem szünteti meg a nyomort, a kilátástalanságot. Szeretnénk, ha példánkat sokan követnék, és mind többen lennének, akik segítő kezet nyújtanak azoknak a magyar embereknek, akik hétvégén sem tudnak magukról gondoskodni.

A költségeket – mint mindig – most is magánemberek adományaiból finanszíroztuk. A kis közösség tagjai anyagi lehetőségei figyelembevételével munkával, és /vagy pár ezer forinttal járul hozzá a kiadásokhoz. Többen hoztak ruhát, gyerekjátékokat, csokit is. Egy fiatal házaspár almát hozott, két férfi pénzzel járult hozzá a költségekhez. Egy hölgy könyveket hozott, gyerkőcök és a felnőttek örömére.

Mindenkinek hálásan köszönjük az adományát, minden jó helyre került. Az ételosztáson ott volt az egyik debreceni alapítvány vezetője is, aki lehetőségeitől függően tartós élelmiszert, ruhaneműt tud a nélkülözők számára időszakonként biztosítani. Úgy láttuk Balázs noteszában is gyűltek a nevek és a címek. Sokak számára jelenthet majd segítséget az alapítvány által biztosított élelem.

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. Legközelebb, november 24.-én várjuk a rossz anyagi körülmények között élő embertársainkat meleg étellel és felebaráti szeretettel.

Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámon jelezheti: 52/ 476 405. Mobilon a hét bármelyik napján: 20 460 3253.  Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802. Azt kérjük, hogy aki tud, elsősorban tartós élelmiszert adjon, ez jelent a nincstelenek igazi segítséget. A közelgő ünnepekre tekintettel gyermekjátékokat is jó szívvel várunk. De természetesen semmilyen felajánlást nem utasítunk vissza, mindennek találunk új „gazdát“.

Kérjük a Debrecenben illetve a megye más településein élő vállalkozókat is, hogy adományaikkal segítsék a munkánkat. Higgyék el, nagyon sok nélkülöző számára jelenthet óriási segítséget a támogatásuk. Közeledik a szeretet ünnepe. A korábbi éveknek megfelelően karácsony másnapján szeretnénk ünnepi menüvel várni azokat, akik számára az ünnep is csak olyan napokat jelent, amikor nincs mit enniük.

Ferenc pápa tavaly, a szegények világnapján nemcsak a keresztény emberek számára fogalmazta meg üzenetét: „Nemcsak azokkal kell jót tennünk, aki szeret bennünket, adjunk annak, aki nem tudja azt visszaadni, vagyis szeressünk ingyenesen.”  

Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület elnöke 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.