December 5,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legyek a hazám lánya, asszonya meg a néma parasztja

Megszülettem, összejöttem nekik. Az apám nagyon akarta. Egészséges is voltam meg szép is, semmi gubanc, semmi maradandó betegség, nem volt hiba a gépezetben. A családiban nem. Folytunk, mint a Duna, lassan, de biztosan. Okos voltam, mint az apám és az anyám együtt. Észt meg szeretetet kaptam tőlük.

Lehettem volna egyetemi oktató vagy töltőtoll koptató, vagy sok mindenre kapható. Lehettem volna filozófus, akkor most mindent el bírnék magyarázni nektek. Lehettem volna olimpiai bajnok – csodálnátok. Lehettem volna tolmács, nem bírtam a nyelvekkel. Lehettem volna macskasétáltató egy nagysasszonynál. Nem szeretem a macskákat. Lusták meg állandóan nyávognak egy kis szeretetért. Lehettem volna banántermelő, de minálunk nem lehettem volna. Lehettem volna kutató a NASA-nál, de nekem nem volt elég a csillagos ég. Lehettem volna vakond, de nekem nem volt elég a Föld sem. Hülye is vagyok. Elismerem.

Leginkább nem akartam lenni senki. Olyan meg nincs, mondta az apám. Valakinek lenned kell, lyányom.

Aztán, ha már így összejöttem e világra, gondoltam, terelgetem az emberiség pici nyáját, és lettem tanító néni. Vagy tanító lány. Vagy tanító picikém. Egy szülő szerint: az a bögyös nő. Mondtam, hülye is vagyok, hogy a közoktatásba evett a fene. Itt jutott hely a vágyaimnak, élhetek az adófizetők nyakán, rátekeredhetek az államra, mint a pióca. Mert az állam nem én vagyok. Nekem is van, csak folyton leesik. Az oktatási állam, úgy használja a munkámat, mint a rohadt bűnözők az összeszedett ukrán meg erdélyi cselédeket. Én meg eszem, iszom a nyakukon, és még fizetnek is, mint a katonatiszt – kicsit keveset. Talán annyit, mint a multi irodai alkalmazott bérének a negyede. Lehettem volna multis kisasszony valamelyik kínai, japán vagy mindegy milyen cégnél.

De nem, tanító néni lettem, és lehettem az állam rabszolgája. Állok naponta a katedrán, ‘oszt nevelem a kiskölyköket – ahogyan én akarom, de az állam mindig mást akar, mint amit én. Ebből balhém van az igazgatóval. Mert a hatalomba belebuggyant szülők szerint nem a római számokat, hanem a rovásírást kellene tanítanom. Tessék, belátom, nem is érdemelek több fizetést. Mondtam, hogy hülye is vagyok. Anyuka, apuka helyett elviszem a kölyköket fogorvoshoz, ünnepségre, kirándulni, moziba, és még a piacra is. Oda azért, hogy legyen fogalmuk arról, milyen gyümölcsöket, zöldségeket nem esznek otthon.

Baj, hogy kitekerem a kölykök gondolkodását, és akkor nem lesz belőlük jó hazafi. De én azt akarom, hogy jó hazafiak legyenek, mert azért lettem tanító néni, mert szeretem őket. Mindegyiket.

Elviszem őket a polgármester úr elé, hadd álljanak negyven fokban a Napon. Ha meg nem viszem el őket, megró az igazgató. Mert hazaáruló is vagyok.

Közben megyek tanfolyamra – legyek okos, ha már csak egy kurva tanítói diplomám van. Ott mindig megtudom, hogy az a meg s meg r betűket már nem úgy kell kerekíteni, mint az anyám is tanította. Sarkalatos kérdés. Dolgozatokat javítok, aztán a javítást is javítom, mert ideges vagyok, nincs kész a vacsora. Prémiumot nem kapok. Az a dolgom, hogy lettem tanító néni.

Nincs szünet, mert akkor az egyik gyereknek, kifújatom a taknyos orrát; a másiknak összefonom a szétbomlott haját; a harmadik majd megfullad, úgy sorolja szülinapi buliját az ölemben; a negyedik kinézi a számból a szendvicsemet, neki adom. Leszek naponta éhes is. Az ötödik az anyját szidja; a hatodik megkínál csokival; a hetedikre rászólok, végre, fiam, magad légy. Harmincan vannak. Lettem anyjuk, apjuk, akik időnként kiosztanak: mi a francért nem tud még a kölykük olvasni; legyek elnézőbb, ha nem tud semmit a kölyök, Bécsben voltak kirándulni családilag. Ha pótoltatni akarom az anyagot, akkor kizsigerelem a kismucikájukat.

Délre kész vagyok. A kölykök is. Csak a szemük csillog. Szeretem. Jön a pap: ha elküldöm, megint hívat az igazgató. Prédikál. Ha beengedem a kölykökhöz, sikítanak: neeeee! Tesi órán figyelek, nehogy fölboruljanak a rohadt buckákban az udvaron. Kőkorszaki órát tartok: labda, játék, tornaszer nincs. Futkossatok!

A Facebookomat figyelik. Többen is. Lettem tanító néni ellenség. Ne pofázzak. Legyek a hazám lánya, asszonya meg a néma kis parasztja. Lehetőleg ne mini szoknyában. Öltözzek fel rendesen, állig érő garbóban meg fűzős magas szárú cipőben. Így illik a bábuknak.

Rohadtul kivagyok. Délutánra kifekszem. A televízióban is a kölykök hangját hallom: szünet nélkül. Mondják, nevetnek. Kölykök, imádni valóak. Szólt az igazgató, legyek hetente háromszor matek tanár is a felső tagozatban. Nekem olyan diplomám nincs. Nem baj, elleszek velük. Mikor, mennyiért, és egyáltalán. Szerelemből, aztán alakul. Á!

Valakinek lenned kell, lyányom, mondta mindig az apám. Most meg azzal vigasztal, ne-ne-ne legyek rabszolga, rámegy az életem. Szólt a tesója, hogy a cégénél lenne egy hely sok fizetésért, kötött munkaidőben, hétvégi pihenéssel. Jutalommal. Lényeg az eszem meg a szorgalmam. Lesz megbecsülés is.

Kértem gondolkodási időt. Azóta csak a harminc kölykömet látom mosolyogva, örömben és taknyos orral. Lettem tanító néni. Leszek-e ezután is? Sarkalatos döntés kellene. Mondtam, hülye is vagyok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.