Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Így is lehet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Pikó András szombat reggeli bejelentése szerint  megoldották a jogi problémát, hétfőn reggel már csak alá kell írnom az utasítást „a bérlakások kiürítésére vonatkozó eljárások felfüggesztéséről”. Ez lényegében annyit jelent, hogy még a november 15-i kilakoltatási moratórium életbe lépése előtt meghozott döntés szerint senkit nem fognak utcára tenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz kilakoltatás esetenként, hanem azt, hogy egyetlen embert vagy családot sem lakoltatnak ki addig, ameddig nem találtak számára megfelelő lakhatást. Ezek után tehát azok, akik heteken belül kénytelenek lettek volna elhagyni otthonaikat, hogy aztán vagy az utcán, vagy egy hajléktalan szállón próbálják meg újra felépíteni az életüket, időt kaptak. Időt kaptak arra, hogy megoldják a lakhatási problémáikat.

Pikó szerint a Facebookon komoly vita alakult ki a döntést követően, ezért fontosnak érezte elmondani azt, hogy nem engednek el tartozást, de megvizsgálnak minden egyes esetet. Ez egy olyan döntés, amelyre nem volt példa az elmúlt jó pár évben. A fideszes kerületi vezetők ugyanis nem éppen arról voltak híresek, hogy erősen azon dolgoztak volna, hogy megoldják a kilakoltatásra várók helyzetét, pláne nem Sára Botond. A fideszes vezetők azzal voltak elfoglalva, hogy a szociális bérlakásokat a rokonaiknak és családtagjaiknak ár alatt kiosztogassák, a sokszor devizahitel-tartozásuk miatt fizetni képtelen családokat pedig gond nélkül az utcára tegyék. Az emberség nem jellemző az Orbán-kormányra, annak ellenére sem, hogy elviekben keresztény kormányzás folyik ma Magyarországon.

Józsefváros új polgármesterének első döntését sokan üdvözölték, a Város Mindenkié csoport szociálpolitikusa, Misetics Bálint pedig azt kérte, hogy a többi kerület is csatlakozzon a Pikó-féle irányhoz. Ez több ellenzéki kerületben is előfordulhat, azonban arra nem érdemes számítani, hogy bármelyik olyan kerület is, amely a Fidesz uralma alatt ál, csatlakozna az ötlethez. Nem csak azért, mert az Orbán-kormány embertelenségéről ismert, hanem azért is, mert minden, ami ellenzéki, az rossz és elítélendő. Olyan nincs, hogy valamit a másik oldalon jobban csináljanak, mindent el kell ítélni.

Nem véletlen, hogy Pikó András ellen komoly lejáratókampány indult a Fidesz részéről még a választást megelőzően, hiszen vélhetően tudták, hogy az, amit ő képvisel gyakorlatilag szöges ellentéte a Fidesz kereszténynemzeti gondolkodásmódjának. Pikó nem csak papol arról, hogy meg kellene segíteni a kerület bajba került lakosait, hanem valóban segít is nekik. Éppen csak hogy átvette a kerület vezetését, de máris azon dolgozik, hogy az ígéretei megvalósuljanak. Ez szokatlan lehet azok számára, akik az utóbbi években még nyomokban sem találkoztak ilyesmivel. Az elmúlt években ugyanis sok helyen azt szokhattuk meg, hogy a választási ígéretek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ezért már meg sem lepődtünk azon, hogy az ígéretekről sorra derült ki, hogy azok ígéretek is maradnak örökre.

Miközben a kerületek vezetésével megbízottak, valamint azok rokonai és barátai szépen meggazdagodtak, addig a kerület élete nem igazán változott, vagy ha igen, akkor sem feltétlenül a jobb irányba. Az októberi önkormányzati választások és annak eredménye lehetőséget adhat arra, hogy az ellenzéki, valamint független polgármesterek bebizonyítsák, hogy lehet máshogy is. Bebizonyíthatják, hogy nem Soros emberei és nem is az a legnagyobb problémájuk, hogy hogyan telepítsenek be több ezer migránst Józsefvárosba vagy az I. kerületbe. Ha Pikó András, Baranyi Krisztina és a hozzájuk hasonló polgármesterek a következő években azon fognak dolgozni, hogy a rájuk bízott kerületet jobbá tegyék, akkor ezzel egy olyan pozitív példát mutathatnak a magyar választók irányába, amely ellen igen nehéz lesz kampányolnia a Fidesznek.

Ha az ellenzéki polgármesterek keze alatt nem omlik össze egyetlen kerület sem – sőt, ne adj’ isten még jobb is lesz az élet –, akkor nehezen fogja tudni megmagyarázni a Fidesz azt, hogy mégis miért riogatott ennek ellenkezőjével hónapokon, éveken keresztül. Így kicsit több mint 2 évvel a következő parlamenti választásokat megelőzően pont időben vagyunk ahhoz, hogy kiderülhessen, mire képes egy ellenzéki összefogásból született siker. Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgámesterének, valamint a többi megválasztott ellenzéki polgármesternek ennyi ideje van arra, hogy megmutassa: van alternatíva. Megmutathatják, hogy eljött végre a valódi rendszerváltás ideje.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.