VENDÉG

a Díszember

Örömmel kell konstatálnom most, a választások után alig egy macskajajra, hogy a Karácsonyi hangulat máris végig söpört az országon. Hiába, hogy alig vagyunk túl október középső fertályán, az áruházak polcait elözönlötte a karácsonyi emelt árú árumenü és emelkedett hangulat. A nagyvárosok, városok, községek és falvak főutcáit kezdte ellepni az ünnepi várakozás és díszkivilágítás, félresöpörve a népi – urbánus ellentét százados miazmáját. A tanyákat azért hagytam ki a felsorolásból, mert ott egyrészt ugye csak a hold és a falugondnokok vigyázó szeme világol, másrészt rétegellentétekről is egyre kevésbé beszélhetünk amióta számos városi család döntött úgy, hogy a tömegközlekedésben, a dugóban-araszolásásban, a hipermarketekben történő kiútkereső bolyongásban és a lélekölő óriásplakát-dömpingben eltöltött napi elfecsérelt óráit inkább a szmogtalan kecsketenyésztésre, szellős szántásra-vetésre, zajszennyezéstelen háztáji veteményesgondozásra, egyszóval egy önfenntartó kültelki gazdálkodásra cseréli.

Ugyan meg sem melegedett a főpolgármesteri karosszék a kásajajosunk szerint „Gergelynek is alkalmatlan” sorosügynöknek* a papcsákféle luxusvécét** is megjárt hátsója alatt, máris számos kritikával illették jobb- és baloldalról egyaránt. (*aki közismerten csak és kizárólag a nemzeti politizálásra fogékonytalan 90 000 külföldi voksa miatt nyerhetett /a szavazókörök mindegyikében őrt- és helytálló későkása lali örökös szinténbohóc személyesen számolta meg őket!/); (**1 millió 263 ezer 940 forintért újított különbejáratú helyiség).

A nerhívők és a tőlünk szintén jobbra tolódott erdélyi fideszfizette hangadók erőst kifogásolták, hogy a hivatalába oly felszabadítóan bekarikázó új góré lenácizta az echte magyarnáci Wass Albertet, aki szerintük valójában csakcsupán az újbeszél irodalom régivágású  kereszténydemokratája – mondhatni horthyverziós mihailalekszandrovicssolohovja  (oroszul: Михаил Александрович Шолохов). Nem időznék túl sokat a nemzeti romantikus lektűr apostola, a szóban forgó nemnáci mibenléténél, de a teljesség kedvéért emlékeztetnék néhány könyörtelen tényre. Pl. a nevezett írófe- és ijedelem „Így lett belőlem ‘antiszemita’ ” című írására. Vagy a háború utáni román népbíróság verdiktjére, melyben háborús bűnösként halálra ítélték. Okkal, ok nélkül – hadd ne én döntsem el a ma is élénk vitát. Egyezzünk ki abban, hogy a román legfelsőbb bíróság 2008-ban elutasította a benyújtott perújrafelvételi kérelmet.

Wass Albert kapcsolata a fasizmussal az 1936-os berlini olimpiáról datálódik. A fiatal író céllövőként benevezett az olimpiára, ahol ugyan első helyezést ért el, de mivel magyar színekben indult, az erdélyi részekkel bővült Románia keresztbe tett neki: óvást nyújtott be. Az identitászavaros nagyromán nacionalizmus miatt nem vehette át az aranyérmet. Na és ki avatkozott közbe személyesen, nemzsidó, nemisnéger sportolóról lévén szó? Igen, maga a Führer, aki nem akart diplomáciai konfliktust az ügyből, ezért egy saját kezű aláírással ellátott díszes oklevéllel igazolta a célba találó író teljesítményét. Az emléklapot Wass  később is nagy becsben tartotta, haláláig szobája falán, ágya felett függött. (forrás: Kunstár Csaba: Válasz Czegei Wass Hubának)

Szubjektív adalék: Tót H. Zsolt, a Karácsony Benő (sz. Klärmann Bernát, Gyulafehérvár, 1888. szeptember 7. – Auschwitz, 1944 nyara) erdélyi magyar íróról szóló, Széttaposott ösvény című könyvében idézi Salamon László költő és a felesége visszaemlékezését: „Ami Karácsony Benő hagyatékát illeti: még a gettóban történt, hogy egy nap hívták Karácsonyt a szögesdrót-kerítéshez, ahol már várt reá Wass Albert. »Hol vannak a kézirataid?« ‒ kérdezte. Erre Karácsony Benő keserű tekintettel végigmérte őt, és válasz nélkül otthagyta.” Az a gyanúm, hogy a nem kifejezetten alulpozicionált földesúr, gróf és katonatiszt betűvető nem volt az az emberbarát zsidómentő típus. Csak mellesleg kérdezem erdélyimádó és -igázó mélymagyarjainkat: Ti, akik legföljebb csak célbapisilésben nyerhetnétek aranyérmet, tudjátok mi fán termett az Erdélyi Helikon? Ki volt Karácsony Benő? Salamon László dereng? Hallottatok pl. Kuncz Aladárról? És Uz Bencéről? És Árvai Zoltánról?

Na jó, az utóbbi kettő kakukktojás, de tény, hogy Nyírő József (Wass elv- és pályatársa) regénycímét és regényes alakját íróként aposztrofálták a ner berkeiben. Történt ugyanis, hogy  Szávay István jobbikos képviselő anno írásbeli kérdést intézett az EMMI-hez „Meddig tűri még a Kormány a Magyar Tudományos Akadémián zajló nemzetellenes lélekmérgezést?” címmel, annak kapcsán, hogy az MTA-ban konferenciát rendeztek A nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete címmel. A Kötvefűzve blog szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszlevelében arról tájékoztatta a képviselőt, hogy „A konferencián elhangzottakkal szemben a Nemzeti Alaptantervbe bekerült új szerzők: Wass Albert, Szabó Dezső, Nyírő József, Uz Bence”.

 Árvai Zoltán erdélyi író meg nem létezik, most találtam ki ezt a nevet. 

Az nevet, aki utoljára nevet (ném.: Wer zuletzt lacht, lacht am besten).

Szentegyedi és Czegei gróf Wass Albert 1934-ben Baumgarten díjat kapott, vitézi érdemeiért kétszer is vaskeresztet aggattak a mellére. Antall József miniszterelnök előterjesztése alapján a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is odaítélték neki. Ezt is mérlegelve, szögezzük le: a nagymagyar sovinizmus önfelmentő igyekezete tette a rendszerváltás után a szerzőt piedesztálra, akit – írói vénáját is tekintve – meglehetősen érdemtelenül sztárolnak azóta is. És aki 90 évesen – ismeretlen okból – öngyilkos lett nem éppen önként választott hazájában, a messzi Ámerikában. 

A retro a kedvencem, de azért se hortymiklós, se rákosimátyás (szül. Rosenfeld Mátyás) rezsimjét, se ezek andalító elegyrendszerét és korszakalkotó egykorvolt emberkéit nem kéne má’ visszacsempészni. Ne menjünk esmént, sokadjára cigányútra, ha kérhetem! 

De nem is emiatt ragadtam billentyűzetet, hanem Karácsony Gergely azon bejelentése miatt, miszerint díszpolgári címet adományozna Demszky Gábor volt főpolgármesternek és tarlósistván fideszügyérnek. Igen, együtt a két egykori szdsz-esnek, feltételezem hogy a reménylett tarlós – o’pardon, a tartós – béke kontrapunktált jegyében. Az előbbi úrba most nem mélyednék bele, volt, aki volt, tett, amit tett, lett, ami lett – az utókor bocsássa meg esetleges vétkeit, de mi haladjunk rá a tarlóspistire. Aki bőrszerkóba (dzseki és emberbőr) bújva kedélyesen, viccelődve majdhogynem-ölelkezett és parolázott a Városházán az utódjával – és még csak meg sem támadták a választási eredményt! Pista legyek, ha értem, miért nem!..

De egyszem Karácsonyom, ezt most miért kellett?!… Kinek hiányzott ez? Elszámoltatás helyett összeborulás? Felelősség megállapítása helyett kitüntetés? Ez most tényleg komoly?!… Lám, a kitűnően Rendszerváltó Párt, az elhülyülés mézesmázas útján bolhadozó, tóbiástalanodó MSZP máris támogatja az amilyen hirtelen, annyira hamari ötletet…

Nem fogom itt és most egekbe kiáltani a bukott mösziő vélt vagy valós bűneit, megahibáit és megafonját, metró- és metaszintézisét, xeno- és homofóbiáját. Mindez messze meghaladja e cikk terjedelmi lehetőségeit, valószínűleg könyvért és rátarti kutatóért kiált. Maradok a távozó – címileg örökös – főpolgármester eseténél a díszpolgári címekkel.

Az oké, hogy az ő idejében vonták meg hivatalosan és örökre – egyhangú döntéssel – a díszpolgári címet népünk – és más népek – felszabadító leigázójától, a nagy barátunktól és tanítómesterünktől, Joszif Visszarionovics Sztálin (oroszul Иосиф Виссарионович Сталин) generalisszimusztól. Minő fájdalom!… Ugyanott, ugyanakkor ugyanígy járt a véreskezű hóhér és hóhányó Julius Jacob von Haynau osztrák hadvezér és további hét személy – Jellasics horvát bán, Windischgrätz osztrák tábornok Alexander von Bach osztrák belügyminiszter, hogy csak a legkirívóbbakat említsem. Megérdemelték a megvonó kúrát, minek ellenezték már akkor a máig tartó magyar szabadságharcot és a – népi vagy faképi – demokráciát.

Na de Kertész Ákos budapesti díszpolgári címének 2011-es visszavonása már más tál tészta.  A nemnobeldíjas Kertésztől – mint németh zoltán, a nemnáci Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője, önkéntes indítványelőterjesztő is nyilatkozta akkoriban – „magyargyalázása” miatt vonták vissza a titulust, és nem azért, mert zsidó. A zsidó származású magyar író és magyar állampolgár azon – külországban megjelentetett – véleménye váltotta ki a választott képviselők haragját, mely szerint „A magyar genetikusan alattvaló”. Az akkor 80 éves – érdemtelennek és méltatlannak ítélt, a soraival minden magyart megsértő – sokkötetes szerző ugyan utólag – maga is megszeppenve bátorságától – visszavonta ezen állítását, de a büntit így sem kerülhette el. Meghasonlottságában menten Kanadáig repült, ahol majrézó üldözöttként  (állandó fizikai zaklatások, fenyegetések érték, már az életét is veszélyben érezte) menekültstátuszért folyamodott – amit meg is kapott. Ezt is megértük, tán meg is érdemeltük, fájna is, ha nem jönnének ránk naponta újabb és újabb, az eddigieknél még nagyobb fájások.

A már hellyel-közzel közismertté tétetett rosszabbik énem – én csak énkének nevezem, Karinthy után, kötötten – megérti az író körüli írásmű-balhét és annak mozgatórugóit. Hogy jön ahhoz egy mezei magyar író, hogy a fülkeforradalom viharakirije után, az új rend még képlékeny mivolta idején önálló véleménye legyen – és azt nyilvánosan meg is írja! Felháborító, nem? Azt külön mindenki tudja, hogy a magyar emberek megannyi – tüzes vastrónra vágyó – dózsalászló!… izé… dózsagyörgy (1470 körül – 1514)! Az idők kezdete és a Szíriuszról*** való idetántorgásunk óta rettenthetetlenül és fáradhatatlanul küzdöttünk az elnyomás bármifajta formája ellen. (***magyar népi neve a Sánta Kata. Könnyű Katát a táncba vinni, ha ő egy csillag.) Soha, senki alattvalói nem valánk, folyvást csak a gazdaság dübörgött, sosem a ki innen, törökök!, az abcúg, labancok! vagy a ruszkik, haza!  Mi mindannyian mindig is Magyarország szabad és büszke ország voltunk, de különösen orbán viktor. 

Az csak hab a tortán, hogy a díszpolgári cím adományozásának rendjét szabályozó helyi rendelet ilyen – nyilván csupáncsak pedagógiai célzatú – visszavonási aktusokra nem ad semmilyen lehetőséget. Ámde hiába vagyunk főváros, kinek sem fő emiatt a feje.

Ilyen morális – vagy kitudjamilyen – alapon a rendszeresen önhozsannázó polt pétert is ki lehetne tüntetni, a jogállam tündöklésében szerzett érdemeiért.  Akit már idézni sem merek, mert még én kapok idézést a végén.

Főként ha kitűnően tüntetek ellene.

Pandula Dezső

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább