Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Elfogyott a muníció?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Időnként úgy érzem magam a spanyol politikát figyelve, mintha Magyarország betegsége behatolt volna az itteni fejekbe is, és imitt-amott gyökeret is vert volna.

Nem akarom részleteiben elemezni, mennyi belpolitikai problémával küzd Spanyolország. Akit érdekel, elég, ha ránéz az elmúlt napok barcelonai eseményeire. Amelyek, véleményem szerint, semmit nem segítenek a megoldandó problémákon, de autókat gyújtogatni, rombolni, erőszakosnak lenni, kirakatokat betörni és üzleteket kifosztani időnként jó kis muri annak, aki csinálja. Senki másnak nem az, és eredményhez sem tud vezetni. Egy hete tartanak a szörnyű és méltatlan események. Ezekhez járul hozzá az az egyszerű tény is, hogy itt novemberben parlamenti választások lesznek, négy év alatt negyedszer. Az országot mostanában ügyvezető kormányok irányítják, amelyeknek sok ügyben meg van kötve a kezük, mert nem működhetnek úgy, mint egy hivatalos kormány. A fél ország haragszik a katalánokra, sokan utálják a semmiből pár éve felbukkant, és mára a Parlamentbe került szélsőjobboldali VOX pártot és képviselőit, vannak, akik csak a szomszéd tartomány gyorsabb fejlődését nézik rossz szemmel – hiába, a „naturaleza humana”, az emberi természet már csak ilyen. És mindeközben felütötte a fejét az itteni gyurcsányozás, amitől még a spanyol ismerőseim is kiütést kapnak. Volt ugyanis egy szocialista párti miniszterelnök, bizonyos Rodriguez Zapatero, akinek a csapata majdnem hét évig (2004-2011) kormányzott. A 2008-as gazdasági válság hatásai, valamint a válaszként meghozott szükséges intézkedések következtében leváltotta őt és kormányát az itteni istenadta spanyol nép, és a Polgári Párt velejéig korrupt uram-bátyám rendszere, illetve a Franco-utódok kerültek hatalomra. Az általuk elkövetett visszaélések és botrányok olyan nagy mértékűek voltak, hogy a munkanélküliség 2012-ben elérte a 27 százalékot, miközben a hatalmon lévők loptak és pöffeszkedtek tovább, végül egy bizalmatlansági indítvánnyal sikerült megbuktatni a Mariano Rajoy vezette bandát, vagyis az itteni Fideszt.

Folyik a választási kampány. Nem, ez nem igaz. Mert a  mostani, szocialista többségű ügyvezető kormány EGY HÉT kampányt engedélyezett hivatalosan. Ezért azt, ami folyik, előkampánynak hívják, nagy előszeretettel. Pont olyan mocskos, mint bárhol – az ellenjelölt lejáratása, alkalmatlannak minősítése, telefonbeszélgetések kiszivárogtatása a médiának: bármi és minden megengedett. Kicsit sok nekem ennyi kampány egyszerre, bevallom nőiesen, de hát ez a valóság, és nem párhuzamos, sajnos. Arra talán lehetne nem odafigyelni, erre nem lehet. Mert amikor az ember nem kapja meg a fizetését, vagy a hivatalos dolgait kell intéznie, és azzal szembesül, hogy nem születnek döntések, mert a csinovnyikok félnek meghozni azokat, hogy 1-2 napot igénylő ügyek megoldása hetekbe telik, és nem csak a spanyol mañana mentalitás, hanem a bizonytalansági tényező miatt – olyankor van az, hogy a politika konkrétan turkál az életedben, a zsebedben és mindenhol, ahol tud.

E szépségek mellett került elő az előkampányban a szerencsétlen Zapatero neve – és ma ott tart majdnem, mint nálunk Gyurcsány Ferenc –, ő a hibás mindenért. Persze nyolc év után ki más is lehetne?

A piszok nagy különbség az, hogy ezt itt senki sem nyalja be. Nemigen tűr nyomdafestéket az, ahogy az emberek erre reagálnak. És nem csak az én ismerőseim. Hanem az utca embere, kezdve a hetvenplusz éves nagymamától a babakocsival sétáló fiatalokon át a házunkban lakó, harminc éve az országban élő fülöp-szigeteki szomszédig. Azért dühös mindenki ennyire, mert a politikusok marakodnak egymást között, ezért nincs beiktatott kormány, és előbb-utóbb az egyszerű emberek, a vállalkozások, a tervezett fejlesztések és sok minden látja ennek kárát. De a zapaterozás nem működik.

Ahogy látom, Magyarországon igen. Még mindig Gyurcsány tehet mindenről, azóta még inkább, hogy már nem miniszterelnök. Mert a Viktor aszonta. Lehet vele riogatni az agyhalottakat (majd migránsokat telepít be, ezt parancsolja Karácsony Gergelynek, majd szétlopja az új polgármestereken keresztül az országot). Az utóbbi a FideszNER programja, valószínűleg saját magukból indulnak ki. Nekem pont olyan szánalmas ez a vergődés, mint az itteni zapaterozás.

Agyarországon (szándékos elírás) nem számít, hogy tíz éve a Fidesz uszít minden és mindenki ellen. Sokan nem akarnak tudni – vagy esetleg tényleg nem is tudnak – arról, mennyi cég, pénz és egyéb vagyon került a Fidesz vezetőinek, családtagjainak és barátainak kezébe. Sokáig elég volt riogatni a külső ellenséggel, a menekültekkel, Soros Györggyel, Brüsszellel, nem is volt nagyon más a tarsolyban. Ma sincs, ezért kellett belső ellenségeket kreálni. Karácsony Gergely is az lesz, már most az. Meg az összes ellenzéki, bárhova került is be. Mert agyarok vagyunk, acsarkodni kell, főleg a hatalom magas berkeiből. És nem Erdogan ellen – nem, neki a fenekét kell nyalni (nem is akarok elgondolkodni azon, vajon miért), hanem mert hirtelen senki más nem jut eszükbe, meg jó súgó sincs – úgyhogy legyen Gyurcsány Ferenc. Bevált sokszor, hátha most is.

Ingyen és bérmentve – tudom, nagy kárt okozok a gondolatok szabad piacának – tennék pár javaslatot arra vonatkozóan, mit is kellene vagy lehetne utálni.

A kórházakban leszakadó plafonokat, az orvos-, nővér-, felszerelés és gyógyszerhiányt.

A nyugdíjasok döntő többségének anyagilag szinte méltatlan életét.

A 75 év feletti beteg emberek kicseszését az egészségügyi ellátás sok területéről.

A közmunkások munkájáért fizetett alamizsnát, ami az éhenhaláshoz sok, a túléléshez, talpra álláshoz kevés.

A szabad információ áramlásának ellehetetlenítését.

Az igazság pofátlan eltüntetését a magyar mindennapokból.

A keresztény értékekre való álszent hivatkozásokat, miközben azok alapvető normáinak megsértése napi gyakorlattá vált.

Ezek ellen nem szólnak nagy kirohanások a hatalmon lévők részéről, hiszen ők maguk idézték elő ezeket az állapotokat. Nem is hajlandók tudomásul venni, mekkora kárt okoznak saját magukon kívül mindenki másnak, aki nem tartozik a brancsukba. Nem teljesen hülyék, pontosan tudják, milyen mocsárba süllyesztették az országot, miközben dübörgő gazdaságról, nagyszerű fejlődésről és hasonló valótlanságokról áradoznak, kozmetikázott vagy meghamisított adatok alapján.

Aki nincs velünk, az nincs: ez a fideszorbán hozzáállás. Sokan emlékezünk a hányatott történelmünk során elhangzott hasonló kijelentésekre: „Aki nincs velünk, az ellenünk van” (Rákosi), „Aki nincs ellenünk, az velünk van” (Kádár). Ők legalább tudták, hogy vannak mások is, saját magukon kívül.

A számomra leginkább nem elfogadható, de meglévő álutálkozásról muszáj beszélni. Az Európai Unióval folytatott nagymagyar betyárharcról. Ezt a harcot, a vétók eszközeivel, az elcsalt támogatásokkal, a lejárató lózungokkal tényleg nem lehet elfogadni, mert megtévesztő, romboló és kárt okozó.

Ha nem lennénk az Unió tagjai, nem lennének befektetők, autó összeszerelő üzemek, nem lenne a sok milliárdos támogatás, nem lenne szabad kereskedelem, export-import vámok lennének, az időnként 300-400 forintba kerülő krumpli akár 800-ba is kerülhetne. A banánról nem is beszélek, azt lehet, hogy csak a Várban pöffeszkedők tudnák megfizetni. Nem dolgozhatna a gyerekünk – vagy esetemben az anyánk – Németországban, Milánóban, nem lehetne pincér Görögországban az unokaöcs, nem születhetne évente majdnem tízezer magyar gyermek egy jobb életre, egy élhetőbb országban, valahol Európában. Ha nem lennénk az Unió tagjai, a dübörgő gazdaság – ami nincs – úgy bedőlt volna, mint sok hasonló banánköztársaságban.

(Tudja ezt mindenki a hatalmon lévők közül, és tudja sok mindenki, aki az agyát, a tudását és az ismereteit a rendeltetésnek megfelelően használja. Ehhez képest Brüsszelt utálni kell, a hatalom szerint. Csendben üzenem: régen éhen döglöttél volna, pajtás, ha az elődök nem viszik be az országot a klubba. Mert saját erőből csak lopni tudsz, de egyszer majd elfogy a lenyúlnivaló, nem lesz tovább lehetőséged a garázdálkodásra.)

Azt is tudom, mi a baj az ötleteimmel. Hogy azoknak próbálom meg eladni, akik saját maguk juttattak ide minket, az egész országot. Azokat is, akik nem tudják, hogy semmilyen más uniós országban nem meri megtenni a hatalom, hogy 28 ezer forintot – vagy semmit – fizessen, például rokkantaknak. Azokat, akik próbálnak vállalkozni, fejleszteni, elérni valamit – egészen addig, ameddig rá nem döbbennek, mennyi mindenkit kell korrumpálni ahhoz, hogy zöld utat, vagy valami munkára vonatkozó megrendelést kapjanak. Azokat is, akiket a NERrendszerben köteleznek kussra, feljelentésre, egymás ellen való spionkodásra.

Részemről ott tartok, hogy már látni sem akarom a semjéneket, kövéreket, viktorokat, agyameldobom szijjártókat, pacalbajnokokat – hosszú a lista –, mert csak az maradt, hogy szeretném őket börtönben tudni, és a sleppjüket kidobni a közéletből. Mérgeznek, mint a zapaterozás. Ami a spanyoloknál nem fog működni a november 10-i választásokon. Abban viszont biztos vagyok, hogy a gyurcsányozás még jó darabig  téma lesz Macaristanban.

Elfogyott a muníció, nem jut eszükbe semmi új, a tehetségükből pedig ennyire futja. Naon sovánka ez, eeevtársak…

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.