December 6,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A népirtás keresztény magyarázata

A török diktátor kurdok ellen indított háborújáról és az ahhoz való hozzáállásról kérdezett meg az Index néhány fideszes és még nagyobb keresztény demokrata magyar nép szégyenét.

Első kérdésem: mi a fütyi közünk van – nemzetbiztonsági szempontból – ahhoz, mit mondanak, vagy tesznek a kurdok? Milyen tököm magyar érdeket tart szem előtt a magyar kormány ebben a konfliktusban (Harrach)?

De gyorsan kibújik a szög a zsákból. Nem új, eléggé rozsdás ez a szög, de az épeszűség koporsójába minden szög jó lesz: a törökök esetleg Európára zúdíthatnak több millió menekültet, akik most náluk vannak.

Itt álljunk meg, mert ez a kulcs, azt hiszem. Az EU rengeteg pénzt fizet Törökországnak azért, hogy gondoskodjanak ezekről a menekültekről. Az ENSZ Menekültügyi Szervezete is, más hivatalos és magánszemélyek is. Rengeteg civil szervezet szállít segélyeket azokra a helyszínekre. Ha ocsmányul őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, a törökök nagyon jól járnak ennek a mintegy három millió embernek a „megsegítésével”. Azért időzőjel, mert nem segítik, hanem kihasználják őket. Sajnos csak a menekültekkel foglalkozó szervezetemen belüli információkkal tudnám alátámasztani ezt – amit nem tehetek, mert köt a hivatali titoktartás. De annyit mindenképpen elmondhatok, hogy ócska hazugság az egész: Törökország számára a zömében szíriai menekültek egy anyagi aranybánya. Úgy használják ki őket, ahogy lehet. Olyan körülmények között élnek azok a menekültek, hogy sem újságíró, sem forgatócsoport egy kilométeres körzetben nem közelítheti meg a tartózkodási helyüket. Akik mégis bejutnak, arról tudósítanak, hogy a kizsákmányolás netovábbja az, amit ezeken a helyeken folyik.

Esze ágában sincs Erdogannak megszabadulnia tőlük, jó kis rabszolgák. Élő pajzsként használja őket mindenki ellen, aki nem tudja támogatni agyament diktatórikus ötleteit. Régi ottomán törzsből származhat, nagyravágyását tekintve. Érthető. Ott, a sok apróvá forgácsolódott szomszéd között nagy akar lenni.

Akár népirtás árán is. Civilek, gyerekek meggyilkolása árán is. Egy kishitler már csak ilyen. Észérveket nem kell keresni, mert ilyenek nem léteznek a betegagyú hatalomra vágyók körében. Azt viszont tudni kellene, mi a f@sz köze van mindehhez az én életemnek, azon kívül, hogy napi munkám a szíriai és egyéb menekültek segítése? Miért teszi kockára az én európai uniós állampolgárságomat Orbán azzal, amit valaki parancsára művel? Mert saját magától már WC-re sem mer menni, szerintem, annyira fosik mindattól, amit a teljesen agyament cselekedetei zúdítottak Magyarországra és az EU-ra.

A videó önmagáért beszél. Egyetlen mondattal értek egyet, a szánalmas handabandából: Nem magyar probléma. Az ENSZ-nek kell megoldania (Turi-Kovács Béla).

Magyarország még nem a teljes ENSZ, egyelőre. Ne tessék beleavatkozni. Sehogy. Egy vétó is beleavatkozás, ha egy háborúról van szó.

Zsarolás áldozata lett Orbán? Valószínűleg. Ehhez viszont sem nekem, sem Magyarországnak nincs köze. Az EU-nak legyen, de ne úgy, hogy kitessékel minket a klubból. Ennyit senkinek nem érhet meg ez a fillérekért megvásárolható senkiházi.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.