December 9,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Rettenet

Mert máshol is van ilyen, sőt, sokkal nagyobb szörnyűségek is történnek, mint az, hogy ki mit ebédelt ma mennyiért a Budai Várban, zsebre vagy máshova dugott kézzel. Az is nagy jelentőséggel bír talán, meg látványnak is szörnyűek időnként az ott pöffeszkedők, de én most egy valódi rettenetről fogok beszélni.

Munkám olyan jellegű, hogy a világ minden részéről kapunk tájékoztatást, elsősorban menekültügyi problémákkal vagy emberi jogok semmibe vételével kapcsolatban. Sok esetben a kollégáink a helyszínre mennek dolgozni: menteni, ami menthető, segíteni, ahol és akinek lehet. Ez egy nemzetközi non-profit szervezet, és sajnos nagyon sok a megoldásra váró baj.

Ma csak egyről kell beszélnem, mert ugyan napokkal ezelőtt láttam a beszámolót, mégsem tudok túllépni mindazon, amit a kollégák tapasztaltak és rögzítettek videón.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban vagyunk. Hozzávetőlegesen 30-40, különböző életkorú nő ül körben, padokon egy sátortető alatt, fekete bőrűek mindannyian. Ki hagyományos afrikai viseletben, ki blúzban és nadrágban, egyikük szebb, mint a másik. Anyukák, nagymamák, nagynénik, mint később kiderül.

A kollégám megkéri őket, tegye fel a kezét az, akinek a családjában van ELRABOLT GYERMEK. Nem tudom megszámolni, hányan vannak, olyan gyorsan peregnek a képek – nagyon sokan. Százalékban kifejezve talán 75-80% lehet a jelentkezők száma. Mostantól csak a kérdéseket és a válaszokat idézem:

– Tudnak valamit a gyerekekről?

– Nem, semmit, – mondják szinte egyhangúan, lemondó arckifejezéssel ingatva fejüket.

– Van reményük arra, hogy ezek a gyerekek visszakerülnek a családba?

– Semmi reményünk nincs erre – már az egész kórus válaszol, nem csak az érintettek, -, a lázadók idejönnek, elrabolják a gyerekeinket, és eltűnnek velük.

– A hat éves kislányomat egy éve rabolták el – szólal meg egy fiatal nő. Az arckifejezését meg sem próbálom leírni. – Megerőszakolják őket, és van, akiket meg is csonkítanak, hogy ne tudjanak elmenekülni. Egy év telt el, semmi nyomot nem találtak. Soha nem látom viszont őt. Nem tudok aludni, fáj minden porcikám a bánattól.

– Tegnap a falunkba visszajöttek a lázadók, lövöldöztek, sok mindenkit megöltek. Ide menekültem a nénémhez, de ha ide is eljönnek? Hova menjünk innen? Ez a föld az otthonunk – teszi hozzá egy másik fiatalasszony.

Elizabethnek két gyermekét rabolták el, lassan két éve, semmi híre felőlük, és nem lát már esélyt arra, hogy megkerülnek.

Egyetlen nő  van, akinek a két elrabolt gyermekét megtalálta a rendőrség, és visszavitte őket anyjukhoz.

– Aznap, amikor megtalálták a gyerekeimet, nagyon boldog voltam – mondja Ndiba -, mert az elraboltak döntő többségét soha többet nem látjuk viszont. Rettenetes állapotban voltak, amikor visszakaptam a gyerekeimet. Csontsoványan, sok sebbel a testükön hozták meg őket. A félelem már soha nem fog eltűnni a szemükből. De legalább velem vannak.

– Gyengék és kiszolgáltatottak lettünk. Lélekben a gyerekeinkkel vagyunk. Ha elrabolják a hat éves lányodat, hogyan tudnál tovább élni, békében vagy nyugalomban? Nincs már értelme az életemnek – ezek egy másik szülő szavai.

Több tízezer gyermeket rabolnak el Afrika különböző országaiban évente. A Kongói Demokratikus Köztársaságban nincsenek pontos adatok – ezreket. Ez a hivatalos válasz. Ezért azt sem lehet tudni, hány százalékukat sikerül megtalálni.

Mi célból rabolják el őket? Erre vonatkozóan is csak mellébeszélés a válasz a megkérdezett hivatalos személy részéről.

– Elsősorban emberkereskedelem, Sok gyermek évekig tartó szexuális kizsákmányolás áldozatává válik. Ők később az utcára kerülnek, mindkét nembeli prostituáltakként, amikor az elrablóik rájuk unnak. A feketegazdaságban dolgoztatják őket, 10-12 órán át, pincékbe bezárva élnek, annyit kapnak enni, hogy legyen erejük dolgozni. Szökni nagyon ritkán tudnak, ilyenkor, ha jelentkeznek, visszavisszük őket a családjukhoz. Olyan is előfordult, de letagadom, bármikor, hogy a rendfenntartók a saját lakásukba vittek egy-egy ilyen szerencsétlent, és ugyanazt tették velük, mint azok, akik elszakították őket a családjuktól. Pénz és behunyt szemek kérdése az egész. Nagyon nehéz harc ez azok számára, akik komolyan küzdenek ez ellen a borzalom ellen.

Huszonegyedik század, Föld nevű bolygó az univerzumban. Ebből a környezetből kerülnek ki – nagy számban – azok, akiket menekültekként ismerhetünk meg később. Ha sikerül nekik Európa közelébe jutni. Ha nem fulladnak bele a tengerbe, ha nem gyilkolják meg őket útközben olyan afrikai országokban, amelyeken keresztül kellene jutniuk, ha nem halnak éhen útközben, ha nem esnek újabb bűncselekmény áldozatául.

És tőlük retteg például a Budapest második kerületében lakó hölgy. Mert azt hallja sok éve, hogy ezek milyen veszélyesek.

Soha nagyobb veszéllyel ne kelljen szembenéznie, mint olyan emberekkel, akiktől mindent elvettek az életben. Lebombázták az országukat (Szíria), elrabolták a gyerekeiket (bárhol Afrikában), felégették a falujukat, földönfutóvá tették őket, és mindent reményüket elvesztették egy emberhez méltó élet lehetőségére.

Tiszta szívből kívánom, hogy az említett hölgy kényelmes foteljében ülve gondolkodjon el azon, mennyire vált  szörnyűvé  az élete attól, hogy nem a Fidesz jelöltje győzött a kerületében. Fogalma sincs arról, mi zajlik a nagyvilágban. Valószínűleg nem is érdekli, mert régóta elvesztett minden együttérzést az elesetekkel szemben.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.