December 6,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az erkölcstelen, csak akkor nem erkölcstelen, ha nemzeti?

Nagyon úgy tűnik, hogy a nemzetikeresztény kormány mellett a fogyasztóvédelem döntéshozói is homofóbok. Hogy a végső döntést parancsra hajtották-e végre vagy sem, az nem számít. Ezzel ők is bekerültek azok sorába, akik hiteltelenné váltak a magyar állampolgárok szemében. Ennek oka nem az, hogy meg merték büntetni a Coca-Colát, hanem az, hogy ezt milyen indokkal tették meg. A szánalmasan nevetséges magyarázat minden jóérzésű embert felháborít, azonban a nemzeti oldal vélhetően borzasztóan boldog attól a ténytől, hogy az óriáscéget a nyári kampánya miatt a fogyasztóvédelem fél millió forintra büntette, méghozzá a következő ok miatt:

A Pest Megyei Kormányhivatalban lakossági bejelentés után indítottak vizsgálatot, és úgy ítélték meg, hogy a reklámokkal a Coca-Cola „károsította a fiatalkorúak erkölcsi fejlődését”.

Értem, tehát egy gyermek erkölcsi fejlődését károsítja az, ha tudatosítják vele, hogy az emberek szeretik egymást, még akkor is, ha netán egyazon nemhez tartoznak. Az viszont nem károsítja ugyanezen gyermekek erkölcsi fejlődését, hogy a menekültek ellen uszítanak országszerte, vagy hogy egy milliárdos magyar származású üzletember lejáratókampányára használták fel városaink és falvaink hirdetőtábláit. Ez még akkor sem zaklatta fel a hatóságokat, amikor hírek tucatjai számoltak be arról, hogy egészen fiatal gyermekek is elkezdtek migránsozni az iskolákban.

Az, hogy egy férfi egy másik férfit, vagy egy nő egy másik nőt szeret, nem erkölcsösség kérdése. Mint ahogy melegnek, vagy transszexuálisnak lenni sem bűn, vagy erkölcstelenség, annak ellenére sem, hogy az orbáni Magyarországon lassan már az is bűnnek számít, ha valaki nem vallásos. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy azt szeressen, akit akar, nemtől, vallástól és politikai hovatartozástól függetlenül. A fogyasztóvédelemnek nem feladata eldönteni, hogy mi számít erkölcsösnek és mi nem, arról már nem is beszélve, hogy semmilyen törvényi tilalom nem létezik arra, ha valaki meleg, vagy egyszerűen az LGBT közösség tagja. Az, hogy ez nem tetszik a nemzeti oldalnak, az a saját problémájuk, de azt nem erőszakolhatják rá a társadalom egészére. Az ő értékítéletük nem kell, hogy megegyezzen mindannyiunkéval.

Én példának okáért igen sok dolgot elítélek és erkölcstelennek tartok a Fidesz oldaláról, a fogyasztóvédelem mégsem lépett még ez ügyben. Elég csak megnézni a Fidesz elmúlt éveinek kampányait, ha valami, hát az nagyban rombolja a gyermekek erkölcsi fejlődését. Buzizás, migránsozás, hazaárulózás, és még lehetne sorolni. Az sem segíti a jó erkölcs kialakulását a mai magyar fiatalokban, hogy ma akár már egy bűnöző is lehet miniszter. Továbbá az sem segíti elő az erkölcsi fejlődést, hogy Győr fideszes polgármestere feleségét megcsalva a pünkösdöt egy jachton töltötte prostituáltakkal karöltve. A Fidesz a mai napig nem ítélte el hivatalosan azt, amit Borkai művelt.

Ez vajon az erkölcsösség legmagasabb foka? Amolyan nemzeti szint? Az erkölcstelenség különböző példáit lehetne még sorolni naphosszat, azonban annyi időnk nekünk most nincs. Azt még persze érdemes megjegyezni, hogy természetesen lakossági bejelentésre vizsgálódott a fogyasztóvédelem. A jó öreg módszer soha nem megy ki a divatból, mindig bízhatunk abban, hogy lesz egy olyan élelmes polgártárs, aki jelenti az erkölcstelenséget a hatóságoknál. Ezúton is köszönjük az elvtársnak a nagyszerű munkáját! Magyarország egy jobb hely lett attól, hogy a két férfi és két nő boldogságát bemutató plakátok eltűntek Budapestről, hogy helyüket újra a kormány uszítókampányainak plakátjai vegyék át. Ha valami, hát ez nemzeti siker, legyünk is büszkék rá.

A Coca Cola persze nem rémült meg a nevetséges döntéstől és már kilátásba is helyezte a következő lépést. Kiállnak ugyanis a mai napig azért, amit plakátjaikkal közölni szerettek volna:

A Coca-Cola kampány célja az volt, hogy közvetítse azon értékeket, amelyeket a vállalat régóta magáénak vall: az emberek sokszínűségébe és egyenlőségébe vetett hitet. A Coca-Cola változatlanul hisz abban, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk függetlenül a nemzetiségtől, vallástól, nemtől, életkortól, etnikai származástól, beszélt nyelvtől, hobbiktól és véleményektől. Reklámjainkban, posztjainkban, üzeneteinkben kifejezzük az általunk képviselt értékeket. A következő lépések egyeztetése folyamatban van.

A fogyasztóvédelem ezzel tehát beállt a kormány csicskásainak sorába, hiszen vélhetően azok noszogatására hozta meg ezt a nevetséges döntést. Ezek után már csak az érdekelne, hogy mi történt azokkal a lakossági bejelentésekkel, amelyek a migránsozó plakátok kihelyezését követően érkeztek be a hivatalba? Ugyanis valami fura oknál fogva nem született a kormányt elítélő döntés, pedig óriási szükség lett volna rá. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket az ügyben, ugyanis a Háttér Társaság szerint a Pest Megyei Kormányhivatal döntése súlyosan diszkriminatív, és sérti a szabad véleménynyilvánítás jogát, számos jogszabályba és az Alaptörvénybe ütközik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.